Krakkóban lesz a Krausz Ferencet bemutató dokumentumfilm nemzetközi premierje
A napokban debütál a nemzetközi közönség előtt a Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában című dokumentumfilm. A premier a nyolc krakkói helyszínen megrendezett Nemzetközi Tudományos és Technológiai Film Fesztiválon lesz, melynek programját száz országból benevezett 1300 filmből állították össze. A Krausz Ferenc-portréfilm már látható a Filmio kínálatában.
A magyar fizikus, Krausz Ferenc életéről és a Nobel-díjig vezető kitartó és áldozatos tudományos munkájáról készült portréfilm az október 22-én kezdődő Nemzetközi Tudományos és Technológiai Film Fesztivál (Science & Technology Film Festival) dokumentumfilm-versenyébe kapott meghívást. A fesztivál közönségét Krausz Ferenc videóüzenetben fogja köszönteni.
Az álmoktól a csillagokig – Tudomány a nagyvásznon mottóval megrendezett tematikus szemle célja a tudományos és technológiai filmek javának felvonultatása és platform teremtése a tudás, az ötletek és a tapasztalatok cseréjéhez a tudomány különböző területei és a kreatív iparágak képviselőinek, nem kevésbé a filmszerető közönségnek.
A Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában című portréfilmben a 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett magyar tudós először meséli el élete történetét. A vidéki gimnazista, aki tizenévesen a baráti összejöveteleket vaskos fizika- és matematikakönyvekre cserélte, kutatásaival mára a tudományos élet élvonalában van. A példás életutat a határok folyamatos feszegetése és a kitartás jellemzi: édesapjától tanulta, hogy kemény munkával és jó csapattal bármilyen cél elérhető.
A film bemutatja egyedülálló felfedezését is, amely láthatóvá tette az elektronokat az emberi szem számára, ezzel nemcsak a tudományos világot forradalmasította, hanem új lehetőségeket teremtett az orvosdiagnosztikában és más területeken is. „Ez a tudományterület tartozik egy s mással a világnak, talán egy napon még az utca emberének, mindenkinek jót tehet, ezen dolgozom” – fogalmazza meg hitvallását Krausz professzor a filmben.
Kiss Gábor István, a film rendezője kiemelte: „Izgalmas volt megismerni nyugtalansággal átszőtt lényét, amikor egy kihívással vagy egy megválaszolatlan kérdéssel szembesül a szakterületén. Mindezek mellett mégis rendkívüli nyugalom és fókusz jellemzi: képes kizárni a kételyek és bizonytalanságok zaját, szilárdan hisz a kitartás és a kemény munka erejében – az értékekben, amelyeket édesapjától tanult. Számára minden kudarc csupán egy újabb lépcsőfok, kutatásait teljes odaadással, szívét-lelkét beleadva folytatja, és rajongó szenvedéllyel viszonyul a munkájához.”
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült 61 perces dokumentumfilm gyártója a Film Positive, producere Lajos Tamás, operatőre Gajdics Dávid, vágója Vághy Anna, zeneszerzője Dózsa Péter, rendezője Kiss Gábor István. A Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában már nézhető a Filmión, a magyar filmek és sorozatok egyedülálló streaming platformján. A film előzetese itt tekinthető meg.