Különös párosítás a Szárazárokban a Bujdosó Trióval

Program

A Várkert Bazár Ybl pop koncertsorozatának célja a nagyközönség előtt kevéssé ismert előadók bemutatása. A Szárazárok színpad egy-egy esten két produkciónak biztosít helyet, ráadásul egymástól merőben eltérő stílusok képviselőinek. Pénteken 20.00 órai kezdettel a Gorg & Benzol és a Bujdosó Trió vár minden zeneszeretőt.

A rögtönzés mesterei

Kezdjük az idei nyár első fellépőivel. A Gorg & Benzol a tavalyi Öröm a zene győztese. Ugyanakkor megjelent Trip to Haland című, rockot, funkot, technót, dzsesszt elegyítő nagylemezük.

Kovács Levente, Kocska Ádám és Nedvig Balambér idénre három EP-t tervez.

Az első hiphopos már kijött, várható egy techno és jazzrock stílusú. Ez utóbbi számaikat játsszák majd a pénteki bulijukon.

Az Öröm a zene tehetségkutatót Andrásik Remo gitáros, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára indította több mint másfél évtizede. Az Öröm a zene egyszerre értékteremtő és ízlésformáló az egész Kárpát-medencében – tartja az alapító, aki a tehetségkutató mellett szervezi a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort, a Budapest Music Expo – Hangszer-, Hang-, Fény- és Stúdiótechnikai Kiállítást (régebbi nevén Hangfoglalást).

A Bujdosó Trió névadója Bujdosó János, az Európa Kiadó és a Balaton gitárosa. 2011 óta az Egy Kiss Erzsi Zene, a Kampec Dolores, a Kistehén, a Meszecsinka, a Specko Jedno, az Ági és a Fiúk és a Pop Ivan muzsikusaiból verbuválta változó felállású trióját. A gitárosnak három szerzői lemeze látott napvilágot, muzsikájában keveredik az underground jazz és a világzene.

Podlovics Péter az Európa Kiadó, Ripoff Raskolnikov, Co Lee, a Quimby, az Ivan & the Parazol, a Palermo Boogie Gang, Little G Weevil menedzsere, gitárkészítő és gyűjtő, aki promóterként Magyarországra hozta, mások mellett, George Bensont, a Morcheebát, Tommy Emmanuelt, a Los Lobost, a Deep Purple-t, Eric Burdont, Joe Bonamassát, a Tower of Powert, a Buena Vista Social Cubot, John McLaughlint, Stanley Clarke-ot, Candy Dulfert, Johnny Wintert, Marcus Millert, a Living Colourt, Rhoda Scottot. Fesztiválszervezőként tavaly, a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa keretében blues- és jazzfesztivált szervezett.

Podlovics Péter Kolonics Benedekkel közösen szervezi az Ybl pop koncertsorozatot. Amikor első ízben dolgozott a Várkert Bazár stábjával, megihlette az épületegyüttes sok izgalmas tere, köztük a Szárazárok színpad.

– Nagyon jó adottságú a színpad, amivel mind a fellépő, mind a közönség egyetért – magyarázta Podlovics Péter, majd hozzáfűzte: a színpad mögött a Duna és a pesti Duna-part látványa egyedülálló.

Mivel a nézőtér háromszáz fős, adta magát, hogy ne gigasztároknak szervezzünk programot, hanem izgalmas, aktuális produkciókat hívjunk, amiket az ember jó szívvel mutat meg a publikumnak – folytatta Péter, aki megjegyezte: a kevéssé ismert formációk adták az ötletet a különleges párosításokhoz.

Furcsa párok

Egymás után hallhatta a nagyérdemű két esztendővel ezelőtt a Flanger Kidset és Laihót. Míg az előbbire az electropop, Lajhó Dorkára az alter-pop jelző illik. Tavaly Co Lee és a Kolibri osztoztak a Szárazárok színpadon, mondhatni a rap és az indie. A Raklap és Zaekar páros esetében egy fiatal sepsiszentgyörgyi punkbanda és az improvizatív jazz-pop együttes adott emlékezetes estet.

Évi három-négy koncert fér bele a Várkert egyéb programjai mellé – árulta el Podlovics Péter, mielőtt rátértünk a többi idei fellépőre.

Augusztusban két szóló produkció várja az érdeklődőket. Az I Am Soyuz Bozóky Felicia Lili akusztikus és elektromos hangszerekkel előadott utazása, amit valódi világjárás ihletett, tudniillik Lili aludt az Északi-sarkvidéken, végigbiciklizte Európát. Élményeit történetein keresztül is megosztja a publikummal.

Grócz Bence 2019-ben indította konkoi projektjét. Akusztikus zongora és szintetizátor mellett harmóniumon is játszik ősszel megjelenő lemezéről.

A sorozat zárása a hari drama sʊl band és a Nagy Emma Quintet közös fellépése. A hari drama a hatvanas-hetvenes évek fúvósokkal megerősített blues-funk-soul együtteseinek világából merít, míg az Artisjus-díjas Nagy Emma az énekelt jazz európai szintű művésze.

Forrás: Várkert Bazár