Kultpol

Szeptembertől indul a Román Sándor Táncakadémia

A világhírű táncművész, koreográfus az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítója, Román Sándor szeptembertől saját nevén folytatja 30 éves sikertörténetét.

Támogatást kaphatnak az elhalasztott POSzT-ra beválogatott előadások

Az idén májusra tervezett Pécsi Országos Színházi Találkozó a pandémiás helyzet miatt elmaradt, azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma fontosnak tartja, hogy a találkozó programjába beválasztott darabok elérhetők legyenek.

Megjelentek az Emmi külhoni irodalmi és művészeti pályázatainak eredményei

A pályázatok célja a nemzeti összetartozás erősítése, a kulturális értékekhez való hozzáférés szempontjából hátrányos helyzetű magyar közösségek támogatása, valamint a határon túli, magyarok lakta régiók egymás közötti kapcsolatainak erősítése.

Magyarságkutató Intézet: nemzetközi eredmények erősítik az intézet kutatóinak téziseit

A Human Genetics nemzetközi tudományos folyóiratban a vaskori ázsiai hunok genetikáját vizsgáló publikáció szerzőinek megállapítása alapján az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – tudatta a Magyarságkutató Intézet kedden az MTI-vel.

Áfacsökkentéssel, támogatással élne túl a magyar fesztiválipar

A szektornak nagy segítség lenne a járulék-, bér- és rezsitámogatás, valamint a belépőjegyek 5 százalékos áfakulccsal való értékesítésének lehetősége.

Művészeti kutatás és innovációs projektet indít az EU4ART Európai Egyetemi Szövetség

A Magyar Képzőművészeti Egyetem által vezetett európai egyetemi szövetség, az EU4ART sikeresen pályázott a H2020 – Kutatás és Innováció Keretprogramban, és 2 millió euró összegű támogatást nyert a „Differences” elnevezésű K+I projektjére.

Restaurálási munkálatok miatt 2022 tavaszáig nem látogatható a Jáki templom

A román kori jáki apátsági templom restaurálásra, átfogó építészeti felújítása kétmilliárd forintos kormányzati támogatással indult meg. Egy olyan látogatóközpontot is létrehoznak, amely a Ják-nemzettséget, a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét mutatja be.

Folytatódik az értékmentés a Népi Építészeti Programban

Július 31-től újra várják a kérelmeket a Népi Építészeti Programban. A vissza nem térítendő kormányzati támogatással, évi másfél milliárd forintos keretből zajló értékmentés a népi építészet védett épületeinek megóvását célozza.

850 milliós kulturális pályázatot ír ki az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia 850 millió forintos összértékben nyílt pályázatot hirdet a kultúra és művészet területen dolgozó egyéni vállalkozó és adószámos magánszemélyek, valamint civil és egyéb gazdálkodó szervezetek részére, működési költségeik támogatására. A pályázat a koronavírus-járvány következményeinek enyhítését célozza a kulturális-művészeti területen.

Nagyszabású tervek és új vezető a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinél

Színvonalas zenei élmények sorozatát ígéri a Magyar Rádió Művészeti Együttesei új ügyvezetője, Devich Márton. A szakember, aki egyben a Bartók Rádió csatornaigazgatója, augusztus 1-jétől tölti be az MRME ügyvezetői pozíciót is. Az MTVA a Művészeti Együttesek jövőjét a továbbiakban is garantálja.

Sikeresen indult a Közösségépítő kultúránk előadó-művészeti programsorozat

A július 23. és augusztus 5. között megvalósuló programsorozat élményeiben naponta 800-860, előadásonként 430-450, a közösségépítő munka iránt elkötelezett szakember és érdeklődő osztozhat. A két hét alatt az ország több mint 300 településéről közel 12 000 fő vesz részt a programon.

Síremléket avattak Szervátiusz Tibor emlékére Budapesten

Szűk körű ünnepségen felavatták Szervátiusz Tibor (1930-2018) szobrászművész, a nemzet művésze síremlékét vasárnap Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában.

Másfél milliárd forintból fejlesztik a szigetvári várat

Megújult várkerttel, várfalsétánnyal és különleges, interaktív kiállítással is várja a látogatókat a szigetvári vár 2022. második felében, a mintegy másfél milliárd forintos turisztikai fejlesztés alapkövét pénteken tették le a beruházás helyszínén.

Megújul a kapolcsi Kuthy-kúria és környezete

Megújul Kapolcson a Kuthy-kúria, amely MűvészVölgy Kúria néven új szolgáltatásokkal, közvetlen környezetében pedig játszótérrel, parkolóval és új főtérrel várja ősztől a látogatókat.

Képzéseket indít a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

Két képzést indít a közeljövőben a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK).