Kultpol
A Ti kezetekben a jövő! – várják a jelentkezéseket a Közösségek Hetére
A közösségi értékekre és a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet a hatodik alkalommal, idén május 23. és 29. között megrendezendő Közösségek Hete.
Elkészült a jáki templom belső felújítása
Elkészült a jáki templom belső restaurálása, húsvétkor a hívek, az ünnepek után pedig már a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét.
Szabadságharc korabeli lelettel bővült az Isaszegi Múzeum gyűjteménye
Ünnepélyes keretek között, az isaszegi csata 173. évfordulóján adott át egy szabadságharc korabeli ágyúgolyót Szilágyi Zsolt, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnoka az Isaszegi Múzeumnak – közölte a Facebook-oldalán az alakulat csütörtökön.
Prágai Quadriennále – Nyílt pályázati felhívás
2023. június 8. és 18. között rendezik meg a színházi látványtervezés és szcenográfia 15. nemzetközi seregszemléjét, a Prágai Quadriennálét (PQ). Az Országok és régiók kiállítás (PQ Countries and Regions) a PQ legfontosabb versenykiállítása, melyen legutóbb 62 ország mutatkozott be. A kiállítást 2019-ben 69 000 néző látta. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet mint a magyar kiállítás főszervezője, nyílt pályázatot hirdet színházi látványtervezők számára a kiállítás művészeti koncepciójának kidolgozására.
Indul a MűvészetMalom felújítása
Áprilisban kezdődik a szentendrei MűvészetMalom középső szárnyának rekonstrukciója – számolt be az MTI-nek a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója.
Hatékony tanítás videós tartalmakkal – Általános iskoláknak ingyen kínálja platformját a Da Vinci Kids
Általános iskoláknak ingyen kínálja platformját a Da Vinci Kids a digitális témahéten.
Megtartotta az MMA évi rendes közgyűlését: alelnököt választottak, köztestületi díjakat adtak át
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megtartotta évi rendes közgyűlését kedden a Pesti Vigadóban.
A Zeneakadémia is alapító tagja egy új európai múzeumi hálózatnak
A Zeneakadémiához tartozó Liszt Múzeum és Kodály Múzeum is része lett a zenészek és komponisták emlékházait tömörítő, új európai szövetségnek, a Réseau des Maisons et des Musées de Musiciens d’Europe-nak (Európai Zenészek Házainak és Múzeumainak Hálózata).
Három magyar előadó az európai világzenei toplistán
Három magyar előadó is szerepel az áprilisi nemzetközi világzenei toplistán (WMCE). A Babra a lengyel Megitzával a 7., Lakatos Mónika és a Romengo a 12., Cserepes pedig a 19. helyre került.
Díjazták a legjobb ifjúsági és gyermekszínházi produkciókat
A Kolibri Színház Emma csöndje című produkciója kapta a legjobb gyermekszínházi előadásnak, a Weöres Sándor Színház, a Mesebolt Bábszínház és a Kabóca Bábszínház Szólít a szörny című darabja pedig a legjobb ifjúsági színházi előadásnak járó Üveghegy-díjat a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.
Megújult kiállítással nyit újra a pécsi Jakováli Hasszán-dzsámi
Megújult kiállítással nyílik meg újra a nagyközönség előtt Jakováli Hasszán pasa több éve nem látogatható pécsi dzsámija, Magyarország egyetlen minarettel rendelkező és teljes épségben fennmaradt mecsete.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója
Elhunyt 39 éves korában Kocsis Miklós jogász, közgazdász, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMKI) igazgatója – tudatta az MMA hétfőn az MTI-vel.
Magyar dalszövegíróknak hirdettek versenyt
Versenyt hirdettek magyar dalszövegírók számára. A jelentkezőknek Dés László zenéjére kell alkotniuk, a Tom-Tom Records közreműködésével elkészülő dalt Tóth Vera fogja elénekelni.
Hangfoglaló Pont nyílt Debrecenben
A helyi, feltörekvő zenekarokat segítő Hangfoglaló Pont nyílt Debrecenben az egykori Delta mozi felújított épületében, amely klubzenélésre alkalmas térként működik a jövőben.
Modern kiállítótérré válik a nyírbátori Báthori István Múzeum
A 21. századi követelményeknek megfelelő, modern kiállítótérré válik a nyírbátori Báthori István Múzeum. A Magyar Nemzeti Múzeum filiáléjának állami támogatással, 1,8 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukciója során az épület biztonságosabb, energiatakarékosabb és akadálymentes lesz, továbbá új múzeumpedagógiai foglalkoztató is épül.
MANK: Továbbra is népszerűek a szervezet művészeti ösztöndíjai
Továbbra is népszerűek a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. művészeti ösztöndíjai.