Kultúra a fotelből – Fodor Annamária ajánlja

Egyéb

A színművésznő, aki Pintér Béla és Társulata tagja, a Bátrak földje tévéfilmsorozat egyik főszereplője, úgy érzi, most, negyvenévesen talált igazán önmagára. Interjúnk.

Hogyan
érzi magát színház nélkül?

A színház hiánya zavar a legkevésbé. A családomért aggódom: édesapám nemrég kórházba került, édesanyám is beteg volt, a férjem – kötelezettségei miatt – már nyolcadik hete nem jöhet haza, úgyhogy most nehezebben és aggodalmasan telnek a napok. Igyekszem elterelni a gondolataimat.

Mi
segít ebben?

Sokat olvasok. Van egy kertünk, ahol mindig akad
munka. Egy kisház rendberakásán dolgozom.

Mit
olvas szívesen?

Most éppen Huszti Péter Srác a kakasülőn című kötetét olvasom. Az első könyve is
meghatározó volt számomra, akkor még nem kerültem be a főiskolára. Később ő
vett fel, de azon kívül soha nem beszélgettünk, számomra mégis fontos a
munkássága.

Már
a rendkívüli helyzetben, a színházi világnapon indították el az Ülj mellém! beszélgetéssorozatot,
melyben Molnár Andrea táncművésszel közösen kérdeznek művészeket, sportolókat. Az
elmúlt másfél évben forgatott adások sorra kerülnek fel a YouTube csatornájukra.
Mi adta a műsor ötletét?

A férjem sportoló, magam is sokáig sportoltam, közösen
találtuk ki a beszélgetéssorozatot, amely a kultúra és a sport értékeit ötvözi.
A hétköznapi életben is számos kapcsolódási pont adódik. A művészek jelentős
része sportol, az első adásban szereplő Udvaros Dorottyával például jártunk már
éjszakai sárkányhajó-evezésen is. A férjemmel korábban is igyekeztünk támogatni
a fiatal tehetségeket, az anyagiak mellett kapcsolatainkkal, lehetőségekkel,
találkozásokkal. Ez a csatorna is abban segít, hogy tehetséges fiatal alkotókat
már befutott művészekkel, ha úgy tetszik, az idoljaikkal ültessünk egy
asztalhoz. A tematika úgy épül fel, hogy mindig választunk egy kulturális vagy
sportrendezvényt, amellyel elindul a beszélgetés, majd szerteágazik más
irányokba. Jórészt önerőből készítettük el a felvételeket, a profi technikai
háttérhez kaptunk némi támogatást. Szeretnénk folytatni, most az üzleti
aspektusait tanulom egy ilyen műsor elkészítésének, menedzselésének, mert
támogatókat – és nem elsősorban like-okat - kell szereznünk ehhez a nemes
célhoz.

Ettől
az évadtól Pintér Béla és Társulatához szerződött. Miért?

Mindig kerestem a helyem, ha kellett, vállaltam a kerülőutakat. Ha valahol nem érzem jól magam, sokáig vívódom, de eddigi döntéseim mind visszaigazolták, hogy jól tettem. Kellenek az új lehetőségek. Szabadúszóként dolgoztam, amikor Béla megkeresett. Örömmel mondtam igent, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk a színházról. Úgy érzem, most, negyvenévesen jutottam el oda, amit igazán szeretnék: ízlésben, tehetségben, tudásban.

Most
ért véget az egyik kereskedelmi csatornán a Bátrak
földje
sorozat, amelyben az egyik főszereplőt, a bárónét alakította. Megnézte,
kíváncsi arra, hogyan sikerült?

Nehéz időszak volt számomra a tavaly nyári-őszi
forgatás, erőn felül kellett teljesítenem, de úgy érzem, rengeteget tanultam
belőle, nagyon sokat adott nekem színészileg a sorozat. Vissza szoktam nézni,
de egyelőre nem tudom igazán elengedni magam közben.

Mi
az, amit szívesen olvasott, nézett az elmúlt hetekben?

Huszti Péter kötetét már említettem, jó szívvel ajánlom. Megnéztem a Netflixen az Erzsébet királynőről szóló, The Crown (A korona) sorozatot, és nagyon élveztem. Kiválóak a színészek, az operatőri munka, ráadásul nagyon szeretem az angol nyelvű alkotásokat. A Kortalan Kortárs produkciónk által közelebb kerültem a kortárs irodalomhoz és íróinkhoz. Babarczy Eszter, Légrádi Gergely műveit forgatom, és élvezettel fedezem fel Dragomán György recept gyöngyszemeit.

Nyitókép: MTI /Kallos Bea 

Interjúsorozatunk többi része itt olvasható.