Miként tölti a napjait a karanténban?

A járvány kitörésekor, illetve amikor már tudtuk, hogy korlátozások lépnek életbe, azt hittem, hogy végre jön egy nyugodtabb időszak. Kikészítettem néhány könyvet, amit már régóta el akartam olvasni, leltárba vettem néhány filmet, amit meg akartam nézni. Ma már nevetek magamon. Valójában jóval többet kell ebben az időszakban dolgoznom, mint bármikor. Egyszerre kell igazgatóként a Nemzeti Filharmonikusok ügyeit intézni, gondoskodni a kollégák munkájáról, szabadságáról, megélhetéséről, a partnereinkkel való kapcsolattartásról, a következő évad meghirdetéséről és még sorolhatnám. Emellett háromgyermekes apukaként is helyt kell állnom. Kvázi magántanulók lettek a lányaim, így szolfézstanár, matektanár és néha történelemtanár is lettem. Ha nincsenek olyan kvalitású munkatáraim, amilyenek, és nem áll mellettem, mögöttem olyan család, amilyen – hiszen az otthoni munka dandárja a feleségemre marad –, nagy bajban lennék.

A közösségi oldalak tanúsága szerint most mindenki kenyeret süt, kovászt készít, rajzolni tanul, sportol. Van olyan időtöltés, melynek örömére a karatéban érzett rá?

Nincs ilyen, de a „békeidők” hagyományaival ellentétben most még azokon a napokon is együtt reggelizem és vacsorázom a családommal, amelyeken bemegyek az irodába dolgozni. Ez is fontos változás, aminek örülök.

A Nemzeti Filharmonikusok koncertjeit az évad végéig lemondták, egyelőre nem látszik, mikor telhetnek meg ismét a hangversenytermek. Miként lehet így dolgozni, tervezni?

Nagyon nehéz. Mivel nekünk nincs saját fenntartású játszóhelyünk, nem tudunk pótolni elmaradt koncerteket, de a helyzet egyrészről arra inspirál bennünket, hogy kiszélesítsük a kamarazenei tevékenységünket, másrészről elgondolkodhatunk a közönséggel való kapcsolattartásunkon, pontosabban a járványhelyzetben biztonságosnak ítélt online kapcsolattartás lehetőségeinek kihasználásán. Ha nem csak az előadó-művészet szempontjából vizsgálom a dolgot, akkor arra gondolok, hogy a Nemzeti Filharmonikusoknál több mint kétszáz ember dolgozik, biztos vagyok abban, hogy néhány, most beüzemelt működési módszer a járvány utáni időkben is velünk fog maradni.

Mi volt a legemlékezetesebb kulturális élménye az otthon töltött napok előtt?

Március elején volt egy koncertünk a Müpában. Michael Sanderling vezényelte Richard Strauss Hősi élet című művét Falvay Attila koncertmester kollégám szólójával. Nagyon impresszív előadás volt. De nem csak ez volt ennek a koncertnek az ajándéka, hanem az általam korábban nem ismert Juliana Koch – egy fiatal londoni oboista – által előadott, szintén Strauss D-dúr oboaverseny. Ez egy szép este volt.

Ajánljon három művet, amit otthon is lehet élvezni.

Zenével kezdem. Brahms: A párkák éneke (op. 89). Ez a felvétel Kocsis Zoltánnal és Nemzeti Filharmonikusokkal elérhető a YouTube-on, bárki megnézheti, meghallgathatja. Egészen elképesztő hatású mű.

A minap egy általam nagyon nagyra tartott karmester kollégától kaptam egy friss cd-t, Michel Pignolet de Montéclair, francia barokk zeneszerző Jephté című operáját. Nem ismert, pedig nagyszerű muzsika.

Először azt hittem, hogy harmadikként irodalmat, Mikszáthot, esetleg Gárdonyit fogok ajánlani, mert engem kikapcsolnak e fantasztikus magyar szerzők művei, de meggondoltam magam. Weöres Sándor: Teljesség felé című könyvét ajánlom. E bölcs gondolatokat tartalmazó kötet második példányát olvasom, lassan rongyosra. Egyébként ez a mű is elérhető az interneten teljesen ingyen.

Nyitókép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Interjúsorozatunk többi része itt olvasható.