Nagy Kriszta Tereskova festőművész régóta úgy él, ahogy most az egész emberiség. Két évtizede fél attól, ami most bekövetkezett. Számára ezért volt különösen nehéz a járvány kezdete, de történt vele valami, ami arra sarkallta, hogy felálljon a bénultságból és ecsetet ragadjon. Most már zenét is jobb kedvvel hallgat, és Hamvas Bélát is újra a kezébe vette. Év végi kiállításra készül, amelynek témája egyelőre titok. Mint mondja: egyetlen szerencséje, hogy művész lett, különcségét ezért nem tekintik őrületnek az emberek.
Hogyan változtatta meg a pandémia, a bezártság a mindennapjaidat?
Mindig itthon dolgozom, a műteremben festek, így régóta belejöttem, hogy saját magamnak kell összeszednem magam, elindítanom a napomat. Az első négy hétben lebénított a félelem. Kína és Olaszország példáját látva a legrosszabb forgatókönyvek zakatoltak a fejemben. Megbetegített a rettegés. Van egy kényszer alapbetegségem, ami arról szól, hogy félek a vírusoktól és a baktériumoktól. 15-20 éve gyötör már ez a kór, gyógyszert is szedek rá, és egész jól sikerült visszaszorítanom. Nagy hendikep. 20 éve nem fogok kezet, nem adok puszit, állandóan kezet mosok, mindenki különcnek tartott ezért (is). Úgy éltem ebben a két évtizedben, ahogyan pár hete az egész emberiség. Nem értettem, mit csinál velem az élet most, hogy kezdek végre meggyógyulni. Már tudok kezet fogni, puszit adni, erre vissza vagyok dobva a játék elejére. És ez már nem játék, hanem teljesen komoly, és már nemcsak én félek. Amitől rettegtem, valósággá vált. Egy idő után azt mondtam magamnak, hogy na, ebből elég, ott a vászon, tessék menni festeni. Három kiállításom volt erre az évre beírva, és abból kettőről világosan kiderült, hogy nem tudjuk megtartani. A festészet olyan szakma, hogy nincsenek nagy tartalékok, amiből meg lehet élni. Ki fog képeket venni, amikor a gazdasági világválság begyűrűzik? Mit csináljak, ha nem festek? Minek fessek, ha úgysem tudom eladni? Miből fogok ételt venni? Hogyan tudom az idős szüleimet megóvni, ellátni? A bátyám szerencsére megoldotta ezt, én pedig megszervezetem magamnak, hogy bevásároljanak nekem, és ne kellejen kitenni a lábam itthonról. Azután történt velem egy jó dolog. Az a galériatulajdonos, akivel az egyik kiállítást szerveztük, megértette, hogy jelen helyzetben nem tudok több százezer forintnyi anyagköltséget befektetni a munkámba, ahogy szoktam, így megelőlegezte az összeget. Nagyon sokat jelentett, hogy ennyire hisz bennem és az ötletemben, a festményeimben. Három hete nagy erőkkel dolgozom. Összeszedtem magam, és nem engedem, hogy gondolkodjam. Az szedett ki mindig a vírusoktól való félelmemből, hogy rábízom magam Istenre. Egész életemben féltem, öt percig nem tudtam magam jól érezni, mégis szép életem van, és Isten sose hagyott cserben.
Mi volt az utolsó kulturális élményed?
Rabóczky Judit szobrász barátnőm és egy festőnő, Verebics Ági közös kiállítás megnyitóján vettem részt a Fészek Galériában. Még nem volt itt a COVID, de mindenki állandóan kezet akart mosni. Olyan vihar előtti csend volt.
Milyen műveket ajánlasz a karantén idejére?
Az Ádám almái című filmet mondanám, mert erőt ad. Van egy pap, aki nem hajlandó észrevenni az őt körülvevő csapásokat, és mindenben a jót látja. A végén kiderül, hogy totál neki van igaza, így kell hozzáállni az élethez. Egy másik szereplő fel akarja rázni, hogy vegye már észre, mennyit veri az Isten, de végül belátja, hogy ő téved. Közben nagyon vicces az egész. Olvasni Hamvas Béla Karneválját ajánlom. Ha úgy érzem, rossz nekem, hogy olyan különcnek születtem, ezt elolvasom és megnyugszom: ez egy kiváltság, hogy furcsa lettem, nevezzük úgy, hogy művész lettem. Ez az egyetlen szerencsém, különben betegnek tartanának. Ebben a könyvben mindenki olyan, mint én, totál őrült, de mégsem tartják betegnek. Hamvas szerint az élet olyan, mint egy nagy színház, ahol nincsenek nézők, mindenki a színpadon van és a színházigazgató az őrült. Az élettől nem kell nagyon sok boldogságot várni. Ez az Amerikából jövő legyél pozitív gondolkodásmód nem jó. Mindenki állandóan arra törekszik, hogy folyton minden szuper legyen és kergeti magát. Az élet nagyon nehéz, sok szenvedéssel jár, ezt el kell fogadni, és akkor nem azt érzed, hogy te csinálsz valamit rosszul. A karantén miatt a 30 évvel ezelőtti zenéimet kezdtem el hallgatni. Nem nézem a tévét, a Facebookot, mert nem akarom a híreket beengedni. A régi rock and roll számaim viszont feldobnak. Azt hiszem az a lényeg, hogy most hátra kell lépni, ki kell csekkolni a folyamatos zsizsegésből és az agyatlan habzsolásból. Erre kötelez, ebbe nyom bele ez a járvány, hogy lassulj le.
Az interjúsorozat többi része itt olvasható.
