Szász Júlia a Nemzeti Színházban tölti a gyakorlatát, vagyis csak töltötte, hiszen a járvány miatt itt is hirtelen vége szakadt az évadnak. Most végez a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Igyekszik minden napját továbbra is hasznosan tölteni, olvas, sétál, a bátyja zenéit hallgatja, és végre neki tud ülni a szakdolgozatának is. Álmaiban azonban visszatér a próbákhoz, a színház deszkáihoz.

Hogyan érintett a karantén?

Nem túl jól, mert épp főpróba hetem volt, amikor meghozták ezt a rendeletet. Két nappal a bemutatónk előtt, a hajrában, amikor mindenki rá volt készülve a premierre, akkor kellett abbahagynunk a munkát. Móricz Zsigmond Forró mezők című detektívregény alapján készült az előadás, amit Berettyán Nándor rendezett és ő is írta színpadra. Hamisítatlan Móricz-mű. Érdekes volt próbálni, izgalmas volt, hogy mindenki 3-4 különböző szerepet játszott. Kezdetben tartottam tőle, hogyan éljük meg elkülönülve a különböző karaktereket. Mindenki nagyon másképp nézett ki minden szerepében. Ilyen darabban még sosem vettem részt, nagy kihívás volt és intenzív próbafolyamat. Most olyan érzés, mintha az ember lába alól kihúzták volna a szőnyeget. Mai napig nincs olyan, hogy ne jutna eszembe, este mit játszanék. Rengeteget álmodom, hogy próbálok, színpadon állok. Eleinte minden nap olvastam a híreket a koronavírussal kapcsolatban, de annyira elkezdtem ettől szorongani, hogy már kissé távolabbról figyelem csak az eseményeket. Arra koncentrálok, hogy amit csak lehet, megpróbáljak kihozni ebből a helyzetből. Annak örültem, hogy el tudom kezdeni írni a szakdolgozatomat, ami már nagyon időszerű volt, és korábban semmi időm nem maradt érdemben foglalkozni vele. De nehéz is, mert ebben a karanténos nihilben nem könnyű beosztanom az időmet. Egy évig nem volt olyan, hogy lett volna egy szabad hetem. Ez nem panaszkodás, nagyon hálás vagyok érte, csak most üresség van bennem. Bűntudatom van, ha eltelik úgy egy nap, hogy nem teszek valami hasznosat. Ambivalens érzés, mert jól esik lustálkodni, olvasni, sorozatokat nézni, de van bennem egy teljesítménykényszer.

Milyen műveket ajánlasz erre az időszakra?

Legutóbb Szabó Magda Az őz című regényét olvastam. Nagyon szeretem az írónőt, ez a mű rég a listámon volt, de eddig nem sikerült elolvasnom. Nagy élmény! Nem a legvidámabb könyv, de nagyon szép. Sok régi kedvenc filmet újra nézek. A Holt költők társasága ismét megindított. Legtöbbet a bátyám zenekarát, a Dorotát hallgatom, többször is első helyezést ért el a Solar de Monk című lemezük. Érdekes, szerzetes punk-rock zene. Jókat lehet rá tombolni, ha az ember már kezd begolyózni a szobájában.

Egyedül vagy?

Szerettem volna vidékre, a szüleim kertes házába haza menni, de nem mertem, mert elmúltak 60 évesek, én pedig sok helyen megfordultam, és nem akartam kockáztatni, hogy bármit hazavigyek nekik. Komolyan veszem a szabályokat, az első perctől betartok mindent. Videochaten tartom a kapcsolatot a testvéreimmel és a szüleimmel. Most a huszon-pár négyzetméteres kis albérletemben vagyok, ami kicsit szűk, de rendbe tudtam tenni mindent és nem unatkozom. Jókat lehet sétálni a környéken, nincs sok ember erre. Minden nap jógázom, ami kívül-belül megmozgat. Néha rám tör az idegesség, és ez a mozgásforma megnyugtat. Türelemre, befelé figyelésre tanítja az embert.

Mi volt az utolsó „szabadon töltött” kulturális élményed?

A Nemzetiben voltam utoljára a Tizenhárom almafa bemutatóján, a moziban pedig az Úriemberek című Guy Richie-filmet láttam.  

Mit tervezel, ha újból szabad lesz a mozgás bármerre?

Mindenképp szeretném megölelgetni a családommal és a barátaimat.

Az interjúsorozat többi része itt olvasható.