Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet?
Sokat vagyok a kislányommal, jelenleg ketten élünk a templom tetején a belvárosban. Virágok leptek el bennünket – a közeli boltból –, festünk, rajzolunk. A műterem nincs messze, csak az emeletre kell felmenni. Az, hogy keveset lehetett kimozdulni, megviselt már, a társaságaink hiánya, felfedezések, családtagjaink távolléte. A szüleimmel még mindig nem találkozom, ami remélem, hamarosan változik.
Mi volt a legutóbbi kulturális élményed, amire szívesen emlékszel vissza?
A kiállításmegnyitónk Bécsben, február elején, illetve a bécsi múzeumok kortárs és modern tárlatainak a bejárása. A kiállítás Bécs 3. kerületében nyílt meg egy ambiciózus, tehetséges festő, projektvezető felkérésére, ahol hárman állítottunk ki, a húgom, a kiállítás kurátora és az én képeim voltak láthatók még épp a nagy bezárás előtt, egyben egy szuper galérianyitó-parti kíséretében, ugyanis a galéria első kiállítása volt ez, rengeteg látogatóval.
Kérlek, ajánlj három olyan művet, amit most olvasol/nézel!
Francis Picabia avantgarde művész albuma, a Biblia és A graffiti királya (1996-os film). Picabia művei már elég korán megérintettek, de csak keveset tudtam róla. Évek múltával külföldi és hazai múzeumokban látott képei (például Madridban vagy a Nemzeti Galériában a Szürrealisták kiállításon is szerepelt nagy olajképe), vonalainak játéka, jó értelemben vett esztétizálás mellett a dadaista mivolta is vonzó számomra, e kontraszt erősíti a munkáit. Elég sokrétű, sokféle technikát alkalmazó, tehát számomra inspiráló művész. A vaskos album új szerzemény, nagyszerű áron jutottam hozzá a bécsi Mumok könyvesboltjában február elején 3 más album mellett.
A fent említett film főszereplője Jean-Michel Basquiat. Azért néztem meg újra, mert épp egy digitálisan összeállított anyaghoz linkeltem be a diákoknak – tanítok egy középiskolában, persze 2 hónapja csak virtuálisan. Számos alkalommal láttam már, de ha belenézek, nem tudom abbahagyni, így történt ez most is. A kiváló kortárs festő, Julian Schnabel rendezte, és a filmben megjelenik David Bowie Warholként, ami csodálatos.
A Bibliából rendszeresen olvasok este a gyermekemnek, aki nagyon szereti hallgatni a gyereknyelvre írt szövegeket. Kedvence A tékozló fiú története.
Képzőművészként látsz lehetőséget a mostani helyzetben?
Mindenképpen elmélyülésre ad lehetőséget – nekem legalábbis, és sok kortársamnak, úgy látom. Festek, dolgozom, ösztöndíjasként most picit a biztonságérzetem javult, enélkül nehezebb volna. Megkaptam 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti ösztöndíját, ami három évre szól. Egy hosszabb távú terv megvalósítása, tulajdonképpen a folyamatos, szabad, de az ösztöndíjas projekthez illeszkedő munka tölti ki az időm nagyobb részét. Ez eddig is így volt, csak most koncentráltabban tudok talán figyelni, alkotni úgy, hogy nem szenvedek közben a teljes anyagi bizonytalanságtól.
A tanítás egyelőre csak rövid periódus, az ösztöndíjjal együtt kezdtem el ebben a tanévben. Visszatérve az ösztöndíjra, egy már elkezdett koncepcióra épül fel, egy jeles művészettörténész, Schneller János szerint egyfajta archeologikus festészetté válik: „Ókori héroszok és istenségek, személyes ismerősök archetipikus karakterekké formált portréi, a Közel-Kelet keveréklényei és hiedelemvilága kortárs arcok mögött, Egyiptom kultúrája és a Kárpát-medence történetei, egzotikum és mindennapiság keverednek Verebics Katalin transzparens rétegekből építkező képein, melyek a látványtól lassan elszakadva tartanak a szürrealitás imaginárius világa felé.”
A járvány után milyen tervek, ötletek foglalkoztatnak?
Elmaradt és tervezett kiállításokra készülök, ezzel együtt az ösztöndíjas időszak alatt vállalt képek elkészítése van folyamatban. Újabb sorozat vázlatain is dolgozom. Workshop tervével is foglalkozom, ez még érlelődik. A férjem Egyiptomban él, ahol – ha kiutazunk a kislányommal – rengeteg inspiráló erő vesz körül. Várom már, hogy újra ott is dolgozhassak, illetve hogy a férjem jöhessen Budapestre hamarosan.
