Az Ön számára mit jelent a kultúra?

Óhatatlanul kicsit még mindig irányítóként, igazgatási emberként tekintek a kultúrára. A szó így elsőre leginkább civakodó színházigazgatókat, pénzt keveslő közművelődési intézményvezetőket és a piac pangására panaszkodó könyvkiadókat juttat az eszembe. Ha kicsit hátradőlök, és megpróbálok ezekről elfeledkezni, akkor azt, hogy a kultúra életünk finom szabályozó eszköze. Már jó ideje egy olyan világban élünk, ahol mindent a jog segítségével próbálunk rendbe tenni magunk körül. Én azonban többször azt tapasztalom, hogy a jog túl durva ahhoz, hogy az élet finom viszonyait megfelelő minőségben elrendezze, és, hogy ezt boldogabb sorsú országokban a kultúra hangolja finomra. Ilyen értelemben a kultúránk nem csak a művészeteket takarja, hanem legalább annyira az egymáshoz való viszonyunkat is.

 

A magyar kulturális élet egyik fontos eseménye a Kaszás Attila-díj átadása. Nyolc évvel ezelőtt miért döntöttek úgy, hogy megalapítják ezt a díjat?

Annak idején a Mozaik Művészegyesület vezetői, Vasvári Csaba és Szűcs Gábor nálam jártak, és elpanaszolták, hogy megpróbáltak életre hívni egy konzervatív oldalhoz kötődő színész egyesületet, a színházak egy részével azonban nehezen ment a kapcsolatteremtés, pedig fontos lett volna, hogy a szakma megbecsülje magát, és ne hagyja a sorsát az éppen aktuális államigazgatás vezetőinek a kezében. Azon gondolkoztunk, mi lehetne az alkalmas eszköz, amivel bekopoghatnánk a színházak ajtaján. Javasoltam, hogy hozzunk létre egy olyan díjat, amit a színészek adnak egymásnak, akár a legjobb művészi teljesítmény, vagy éppen emberi, kollegiális gesztus okán. Lassan körvonalazódott, hogy önkormányzatként, a kultúrafogyasztásban élenjáró hegyvidéki polgárok képviselőjeként miért ne vehetnék részt egy ilyen díj megalapításában. Akkor a Fidesz ellenzékben volt, élt bennünk egy ellenzéki attitűd. Hosszú távon jó, ha van a színházi életnek egy olyan eleme, ami nem függ az adott politikai garnitúrától, hanem csak arról szól, hogy a színészek megbecsülik egymást, a szakmai teljesítményük és emberi hozzáállásuk alapján.

 

pokorniz4

 

Miért Kaszás Attiláról kapta a nevét a díj?

Kaszás Attila azokban a hetekben hunyt el. Nagyon színes, életerős személyiség volt, és politikai megosztottságtól függetlenül mindenki erős érzelmi viszonnyal kötődött hozzá, a halála mindenkit megérintett. Az első pár évben a díjat az iránta érzett tisztelet működtette, kicsit olyan volt, mint egy fájdalmas megemlékezés. Az első alkalommal a színpad mögött összejöttek a kollégák, és mindenki felidézte a vele kapcsolatos emlékeit. Aztán, ahogy telt az idő, és a sebek elkezdtek begyógyulni, úgy vált fontossá az eredeti ötlet, a díjazott személye, illetve az a folyamat, ahogy egy társulat összejön, és eldönti, kit tartanak az adott évben a legméltóbbnak erre az elismerésre. Nem az évenként egyszeri díjátadó gála a lényeg, hanem azok a félórák, amikor egy színházi társulat hajlandó magára időt szánni: kiszakadnak a napi rutinból, mérlegre teszik, mit csináltak az elmúlt évben, és ez alatt ki volt a legmeghatározóbb szereplő. Az első körben minden színház jelöl. A teljesítményeket is nézniük kell, hiszen a második körben a jelöltek már maguk közül választanak, és feltehetően számos szempontot mérlegelnek. Talán az sem véletlen, hogy sok esetben határon túli műhelyt emelnek ki maguk közül, amiben nem feltétlenül csak a művészi teljesítmény játszik meghatározó szerepet. Nekünk ebbe nem kell beleszólnunk, a kultúrpolitika egyébként nyilvánvaló szempontjainak távoltartása a dolgunk.

 

Miért vonták be a közönséget is a döntéshozásba?

Pár évvel ezelőtt, amikor olyan eszközök is elérhető közelségbe kerültek, amelyek inkább egy kormánypártnak adatnak meg, rá tudtunk húzni a díjra egy harmadik szintet. Korábban inkább belterjes volt, a színész szakma belső kultúrájának fejlesztése volt a fő cél. Az újabb szint a közönség volt, hiszen a színházhoz ők is legalább annyira hozzátartoznak, mint a színészek. Ők dönthetik el, hogy a második kör után kiválasztott három jelölt közül ki az, aki végül megkapja a díjat. Ez nem pusztán egy országos szavazás, nagy szerepe van annak, hogy az adott társulat mennyire tudja a saját ügyét fontossá tenni a városában. A szavazatok alapján jól látjuk, hogy a budapesti színházak erre kevésbé képesek. Sepsiszentgyörgyön, vagy Debrecenben sokkal életszerűbb, hogy a színház ügye egy közös, lokálpatrióta üggyé válik, és jó dolog, hogy a társulatok ennyire részei a város életének. Úgy gondolom, ezzel már sokkal többet elértünk, mint amit eredetileg célul tűztünk ki. Ilyen értelemben ez egy talált kincs, ami szép lassan tovább épülhet az idő előrehaladtával.

 

pokorniz13

 

Mi a legkedvesebb emléke a díj kapcsán?

Talán az, amikor Kaszás Attila mamája odajött hozzám tavaly vagy tavalyelőtt, hogy köszönetet mondjon. Azt mondta, nem hitte volna, hogy az egész kezdeményezés életben marad, és, hogy egy idő után nem a gyász és megrendültség érzelmi energiái működnek majd, hanem ennek önmagában is van értelme, ami most már nyolc éve megmutatkozik.

 

Mekkora változást jelent az, hogy a díj gondozásának feladatát ettől az évtől kezdve a Kultúráért Felelős Államtitkárság vállalta magára?

A díj megalapítása nem csak egy fellángolás volt, hiszen évről évre nekiálltunk és megszerveztük, azzal együtt, hogy ez nem egy települési önkormányzat vagy kis civil szervezet dolga. Ezért örülök, hogy Hoppál Péter államtitkár úr készségesen segítségül adta háttérintézményét, a MANK-ot, akik innentől kezdve ellátják a szervezői feladatokat. A Hegyvidéki Önkormányzat továbbra is elkötelezett az ügyben, de ez a műfaj mégiscsak struktúra-idegen az önkormányzatok napi működésétől, és hosszú távon a személyes elkötelezettségnél stabilabb hátteret kell biztosítani a számára. Mindezt természetesen anélkül, hogy elveszne az eredeti ötlet magja: miszerint a díj a színész szakmai belső kultúrájának szolgálata, nem pedig a kultúrpolitika eszköze.

 

Színházba járóként milyen előadásokat néz szívesen?

Legutóbb éppen a sepsiszentgyörgyiek előadásait néztem meg, a Bányavidék trilógiát. Viszonylag keveset járok színházba, a kollégáim szokták ajánlani, hogy mit érdemes megnézni. Koncertek tekintetében főleg jazz, illetve a fiam koncertjeire járok, ahova én szállítom a dobokat.

 

pokorniz1

 

Ha bármilyen koncertre elmehetne, mit választana?

Ha még lenne Kispál és a Borz, arra mindenképpen. A Kiscsillag is jó, de a Kispál volt az én generációm meghatározó együttese. A Tilos az Á pincéjében szocializálódtam, és az ember leginkább a saját fiatalkorába vágyakozik vissza, hogy újraélje azt. A feleségemmel azért most is elég sok koncertre eljárunk, Lajkó Félixtől a Kronos Quartet-ig. Újabban nekiálltunk, hogy megszeressük Wagnert. Mindig távol állt tőlem, soha nem hallgattam végig egyetlen operáját sem, de hosszú ideje meghatározó alakja a zenei kultúrának, és szeretném megérteni, mi az a fantasztikus erő, ami azóta is magával ragadja a Wagner-rajongókat. Ez egy kicsit olyan, mint amikor egyetemista koromban egy barátommal elhatároztuk, hogy minden magyar filmet megnézünk, amit gyártanak.

 

Mennyi ideig sikerült ezt tartani?

Egy idő után elsodort minket az államvizsga, vagy valami fontosabb dolog, de egy ideig sikerült tartani a fogadalmat. Volt egy szakasz, amikor operába is jártunk szisztematikusan. A mamámnak operabérlete volt, és nekünk is kellett járni, de nagyon nem szerettük. Az opera mindig a kötelezően felvett ünneplő ruha kényelmetlenségét jelentette. Egyetemistaként aztán megpróbáltunk kialakítani egy saját viszonyt az operával, egy évig intenzíven jártunk is, de nem maradt tartós, csak egy kísérlet volt. 50 évesen most teszek egy újabb próbát Wagnerrel.

 

A mostani magyar filmeket is megnézi?

Meg, de nem vagyok olyan szigorú, hogy a rossz filmet is mindenáron meg akarjam nézni. Bár azt szoktam mondani, és ezzel az otthoni vitákban általában alulmaradok, hogy egy rossz film is jó, nem kell annyira finnyásnak lenni. Az utóbbi pár évben rengeteg skandináv filmet néztünk, főleg dánokat. Nagyon nagy filmek, és persze teljesen más világ és kultúra, mint a lenyűgöző látványvilágú amerikai produkciók, amiket egyébként szintén kedvelek. Az északi filmeknél viszont nem ezt a mesét látjuk, hanem nagyon leegyszerűsítve azt, hogy az élet tele van borzasztó helyzetekkel, kiábrándító szituációkkal, de ezen túl valahol mégiscsak jó, felemelő, szép és gazdag, és szerintem ez így igaz.

 

pokorniz11

 

Mit gondol, hogyan lehetne a kultúrát – akár az oktatásba integrálva is – népszerűsíteni a fiatalok körében?

Vannak tanárok, akik ezt nagyon jól csinálják. Fantasztikus kincsek vannak a napi gyakorlatban, de ezek sajnos nem tudnak struktúraalkotó erővé válni. Látok olyan pedagógusokat, akik képesek motiválni a gyerekeket, rávenni őket arra, hogy olvassanak, múzeumba menjenek, verset írjanak, filmet csináljanak. A saját gyerekeimnél láttam azt a példát, hogy a búcsúzó gimnazista osztály összeállított egy CD-t azokból a dalokból, amiket jónak tartanak. Ez az övék volt, ők választották a darabokat, dolgozták fel őket, tervezték meg a borítót, és osztogatták a nagymamáknak, nagypapáknak. Ez a projekt a sajátjuk volt, a maguk módján vették birtokba a zenei hagyományt. Az irodalom esetében pedig egy olyan remek ötletet láttam, amikor a magyar tanár megadott 50 verset, ami közül a diákoknak választania kellett, és klipként feldolgozni azt. Az ő világuknak egy filmes nyelv az alapja, és ezzel a módszerrel egy sokkal személyesebb és frissebb viszonyt tudtak kialakítani ezekhez a versekhez, mint egy papíron levezetett elemzés során. Nem is a technikai ötletek a fontosak, hanem az, hogy: létrehozni egy olyan szituációt, ahol a diák kialakíthatja a saját viszonyát ezekhez a pontokhoz, kulturális csúcsokhoz.

 

Mi a véleménye a kötelező olvasmányokról? Nem idejétmúlt kicsit a lista? Annak idején szerette olvasni ezeket a könyveket?

A Pál utcai fiúkat nagyon, az Egri csillagokban már sok volt a hosszú leírásos rész, ahol az ember figyelme elkalandozott. A kőszívű ember fiainál pedig a gyerekeimen láttam, hogyan küzdöttek vele, nehéz volt nekik a szöveg. Talán az lenne jó megoldás a kötelezőkkel kapcsolatban, ha itt is lenne mód egy kicsit válogatni, mondjuk négyből kiválasztani kettőt. A választással a magamévá is fogadom az adott könyvet, és ezzel a kis csalással talán le lehet bontani a távolságtartást. Az általános iskolásoknál nehezebb, gimnáziumban már lehet azzal operálni, hogy adunk egy célt, miért ezeket a könyveket választottuk, mi fűzi őket össze. Az, hogy a kulturális jelrendszerünk részei, és tájékozatlannak tűnik, aki nem ismeri őket, önmagában nem hat a gyerekekre. Ha nekünk – a tanárnak vagy a szülőnek – fontos, és van egy személyes viszonyunk, egy érzelmi kötődés, ami átjön, az számít valamit. Egy gyerekben nincs irodalomtörténeti tájékozottság iránti igény. Valakinek olvas, valakinek meg akar felelni, valaki szenvedélye, hite ébreszti fel a hitét, kíváncsiságát. Egy másik ember tudja motiválni, és ebben az esetben a tanár motiváltságára van szükség.

 

pokorniz14

 

Emlékszik rá, hogy mi volt az első könyv, amit olvasott?

A Gőgös Gúnár Gedeon volt az első sokunk életében, még most is megvan valahol, de indián könyveket is rengeteget olvastam. Majdnem mindegy is egyébként, hogy mit olvasunk gyerekkorban, az a lényeg, hogy a másik világba való belefeledkezés élményét kapja meg valaki kellő időben. Ment a fanyalgás a Harry Potter kapcsán, pedig a magyar olvasáskultúra is rengeteget köszönhet neki. Az egyik fiam úgy tanult angolul, hogy elkezdte a Harry Pottert angolul olvasni. Nem igazán tudok más szöveget, ami olyan vonzóerővel bírt volna, hogy átsegítse őt az első pár nap szótárazásán, jegyzetelésén. A második héten már szinte folyamatosan tudott haladni, és olvasott több ezer oldalt angolul. Ennek olyan ereje van, amiért csak hálásak lehetünk.

Weininger Andrea

Fotó: Csákvári Zsigmond