Híres emberek a kultúráról
A kultúra életünk finom szabályozó eszköze - interjú Pokorni Zoltánnal
Pokorni Zoltán egyike volt a Kaszás Attila-díj alapítóinak, amelyet idén már nyolcadik alkalommal vehetett át az erre legérdemesebbnek tartott színész. Az interjúban a díj idáig vezető útján kívül szóba került minden más is, ami kultúra: többek között dán művészfilmekről, Wagner-operákról, kötelező olvasmányokról és a Tilos az Á pincéjében tartott koncertek hangulatáról beszélgettünk.
Kultúrmissziós szerepet szeretnék betölteni - interjú Csomor Csillával
Csomor Csillával minden szóba került, ami kultúra: mesélt a munkájáról, kedvenc könyveiről, színházi élményeiről, kulturális estjeiről, illetve új szerepéről, amelyet a Várkert Bazár háziasszonyaként vállalt. Azt is elárulta, hogy egy golfról szóló színes televíziós magazinműsor megvalósításán dolgozik.
Minden téren szívom magamba a kultúrát - interjú Keresztes Ildikóval
Keresztes Ildikót a színháztól és az énekléstől kezdve a képzőművészeten át a fotózásig minden vonzza, ami művészet. Nem véletlen, hogy az idei éve is színesen és mozgalmasan alakul: készül a tavaszi koncertszezonra és színházi bemutatóira, új lemezét tervezi, valamint az augusztusi nagyszabású István, a király produkcióban is szerepet kapott, ahol Saroltot alakítja majd.
Az élet minősége a kultúráról is szól interjú Balog Zoltánnal
Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével a kultúra napján ültünk le beszélgetni arról, mit is jelent számára a kultúra. Szóba került többek között, hogy milyen szerepet játszik életében a zene, miért szeret annyira kórusban énekelni, de az is, hogy melyik könyveket forgatja szívesen, és mi volt az első olvasmányélménye.