Az élet minősége a kultúráról is szól interjú Balog Zoltánnal

Az Ön számára mit jelent a kultúra?

Jobban szeretem a kultúra szélesebb definícióját, ezért azt mondanám, hogy mindennapi táplálékot. Természetesen az ember nem naponta olvas el egy könyvet, látogat el egy koncertre, vagy táplálkozik a magas kultúra gyümölcseivel, de a mindennapi életében folyamatosan találkozik a kultúrával. Az élet minősége a kultúráról is szól, a viselkedéskultúrától kezdve, ahogyan egymáshoz és az élethez viszonyulunk, ahogy a kezünkbe veszünk egy ügyet. A magas kultúra az, ami ezt a minőséget megadja és megalapozza. Ennek a kettőnek az összjátékában érzem igazán jól magam, amikor azt látom, hogy mindaz, amit az ember kulturális termékként magába fogad, kihat a hétköznapi életének minőségére is.

Mit gondol, miért fontos az, hogy egy külön emléknap formájában is megemlékezzünk a magyar kultúráról?

Az ünnepek mindig arra szolgálnak, hogy azt, ami nagyon fontos számunkra, és ami magától értetődő, soha ne felejtsük el, hiszen olyan világban élünk, ami elveszi tőlünk, amit nem fogunk erősen, és amit nem fejlesztünk tovább, az elpusztul. Kodálynak van az a gyönyörű gondolata, hogy a kultúra csak akkor tud élni, ha minden nemzedék a saját képére formálja. Például az előadó-művészetnek is megvannak a maga korszakai és stílusai, szüntelen a megújítás, folyamatosan a saját képünkre formáljuk azt, amit az elődeinktől kaptunk: ez a kultúra dinamikája, ami továbbvisz bennünket. Hálás vagyok a sorsnak, amiért a miniszterségemmel számos olyan feladat is együtt jár, ahol személyesen is megismerhetem a magyar kultúra fáklyavivőit, akik meghívnak a rendezvényeikre és produkcióikra is. A lehető legtöbb időt próbálom eltölteni a Művészetek Palotájában, az Operában vagy az Erkel Színházban, de igyekszem vidékre is eljutni, a legutóbb például Veszprémben láttam a Chicago-t Eperjes Károly rendezésében. A vidéki színházak, koncerttermek és minden, ami a magyar vidéken él a kultúrában, legalább olyan fontos, mint a főváros.

Egykori kórustagként bizonyára fontos az Ön számára a zene. Milyen szerepet játszik az életében?

Inkább fogyasztó vagyok, az a kis blockflötés múltam, amikor zenekarban játszottam, már nem igazán aktuális, de ha lehet, otthon szívesen elfurulyázok egy-egy éneket vagy darabot. Kórusban énekelni nagyszerű élmény, és most van egy olyan államtitkárunk, aki doktora a kórusművészetnek és a zenetudományoknak. Alakított is egy kórust az Emberi Erőforrások Minisztériumában, és már az első nyilvános fellépésünk is megvolt a minisztériumi ünnepségen. Kimondottan élvezetes dolog az éneklésnek ez a formája, hiszen benne van az élet lényege: mindenkinek egyszerre kell tudni énekelni a saját dallamát, ugyanakkor figyelnie kell, hogy ebből egy összhangzat, harmónia alakuljon ki. A kórusban való éneklés diákkorom meghatározó élménye volt a Debreceni Református Kollégium Kántusában, és számomra egyfajta életbölcsességet is nyújt. A zene arra vonatkozóan is ad egyfajta tartást, iránymutatást, hogy hogyan lehet jól vezetni és együttműködni.

A minisztérium kórusfellépéseinek ezek szerint folytatása is lesz?

Mindenképp szeretnénk, ha fennmaradna, mert nagy sikert aratott a minisztériumban dolgozók körében. Bízom benne, hogy lesznek még fellépési lehetőségeink. Két komoly művészember van a minisztérium vezetésében, az egyik Hoppál Péter, a másik pedig Prőhle Gergely, aki kiválóan zongorázik, úgyhogy az ő segítségükkel ápoljuk ezt a hagyományt.

A Cseh Tamás Programmal a fiatal zenészeket segítik. Hogyan támogatják pontosan az elindulásukat?

Egészen egyszerű: pénzzel, hiszen erre van szükségük. A fiatal generációnak nincs szüksége arra, hogy előírjuk, mit hogyan kellene vagy nem kellene csinálni, inkább hadd kísérletezzenek. A kísérletezésre viszont nehéz szponzorokat találni a mai világban. Arra, hogy az elinduló fiatal tehetségek elkészítsék saját promóciós anyagaikat, és támogatást kapjanak első fellépéseikhez, komoly összegeket nyerhetnek itt. Egyébként személyes kötődésem is van, Cseh Tamást 1976-ban ismertem meg, és fontos szerepet játszott az életemben. Úgy gondolom, hogy az ő neve ad egy olyan rangot és minőségi elvárást a fiatal zenészeknek, hogy úgy érezhetjük, jó nevet választottunk, jó programot indítottunk, és hasznosak az erre fordított milliók.

Mit gondol, hogyan lehetne népszerűsíteni a kultúrát a fiatalok körében? Rávenni őket arra, hogy többet olvassanak, vagy gyakrabban járjanak múzeumba, hiszen ezek a területek talán kevésbé népszerűek, mint régebben.

Én inkább azt mondanám, hogy megváltoztak a fogyasztói szokások, sokkal kevésbé kontrollálható, hogy ki, mikor és hol, milyen kultúrával találkozik: az iPadeken és a számítógépeken mire klikkel rá, mit fogad be, és mi az, amit elutasít. Minden általános iskola, gimnázium, szakközépiskola és szakiskola fenntartója a magyar állam. Az egységes rendszerben kidolgozzuk Hoppál államtitkár úrral azt a programot, mely elősegíti, hogy ne legyen olyan magyar gyerek, aki egy évben legalább egyszer nem jut el koncertre, színházi előadásra vagy múzeumba úgy, hogy ott egy színvonalas múzeumpedagógiai programban lehet része. Már élő és komoly kulturális tartalommal bír például a Határtalanul! program, ami azt jelenti, hogy a résztvevők a határon kívüli magyar közösségek kultúrájával találkoznak kölcsönösségi alapon: ők jönnek hozzánk, mi megyünk hozzájuk. A köznevelési rendszer kimondottan alkalmas arra, hogy nemzeti szinten olyan pluszokat vigyünk be, amelyek egyébként kimaradnának a fiatalok életéből.

Milyen könyveket olvas szívesen? Van kedvence?

Kedvenc könyvnek talán nem jó nevezni, de napi bibliaolvasó ember vagyok. Mindig ezzel kezdem a napomat, és egy feladat számomra, hogy ne csupán hagyományos, vallási megközelítéssel olvassam, hanem az irodalmi szépség, a műfaji mélység és az egyetemes kultúrtörténet egyik legnagyobb kincseként is tekintsek rá. Olyat is szoktam például, hogy összehasonlítom a különböző fordításokat. Mindegyik mögött komoly kulturális tartalmakat találni, hogy miért éppen így, és nem másként fordítanak le valamit. Ez tehát egyszerre szellemi élvezet és lelki táplálék. Persze korszakai vannak az embernek: fiatal korában a Jókai-korszak meg a Verne-korszak, amikor nem hiszi el, hogy Verne Gyula nem magyar volt, vagy a kilencvenes évek elején szerintem minden magyar értelmiséginek volt egy Márai-korszaka, amikor rácsodálkozhattunk erre a kincsre. Én is korszakonként haladok, nekem a mai magyar írók közül Szilágyi István erdélyi író az egyik meghatározó, akinek nagyon szívesen olvasom az eposz-szerű műveit.

Mi volt az első korszaka? Emlékszik az első meghatározó olvasmányélményeire?

Megint csak ott kezdem, ahol az előbb: a Biblia volt az, és a szüleimmel együtt a mesélésekből nőtte ki magát. Illetve ott volt Komjáthy Istvántól a Mondák könyve, egy olyan klasszikus, ami a mi generációnkat meghatározta.

A munkájából adódóan biztosan sokat utazik, és számos idegen ország kultúrájával találkozik. Volt köztük olyan, ami különösen magával ragadta?

Így van, ez is a kivételes lehetőségek közé tartozik, és magánemberként talán soha nem jutnék el Kelet-Ázsiába. Korea, Japán, Kína, Vietnám - egytől egyig olyan különleges világ, ahol egészen másként van jelen a kultúra az emberek életében, mint nálunk, és hihetetlenül izgalmas erre rácsodálkozni. Ami még számomra igazán fontos akár Magyarországon, akár külföldön, az a kortárs képzőművészet, amelynek nagyjai közül néhánnyal volt alkalmam megismerkedni. Ezért is fontosnak tartom a saját kulturális jelenlétünket, amire jó példa a Velencei Biennálé vagy a Milánói Világkiállítás: meg kell mutatnunk országunk jellemzőit és értékeit.

Weininger Andrea

(Fotó: Csákvári Zsigmond)