kukullovari_reformatus_templom_helyreallitasi_munkalatai

 

A nagy érdeklődés mellett tartott megnyitón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: ?a műemlékfelújításokról szóló kiállítás tematikájában fontos szerepe van az időnek, ráadásul nekünk, magyaroknak a 21. században saját időszámításunk is van, hiszen az elmúlt száz esztendő folyamatos veszteségekről szól, így valóban eljött az ideje, hogy újra építkezzünk”. Hozzátette: a kiállítás címében szereplő Kárpát-medence jelzi, hogy fontos kérdés a tér, hiszen ?nekünk, magyaroknak az egész Kárpát-medence az otthonunk, s Ungváron vagy Pozsonyban sokkal jobban otthon érezzük magunkat, mint Párizsban vagy Londonban”.

kukullovari_reformatus_templom_helyreallitasi_munkalatai1

 

A kormánybiztos hangsúlyozta: az építészeti hagyomány legalább olyan fontos, mint az anyanyelv vagy a zene, ezért van nagy jelentősége annak, hogy a magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris Terv keretében sikerül templomi freskókat, falusi templomokat vagy emblematikus épületeket megmenteni a jövőnek. Amikor ragaszkodunk egy-egy épület korhű megőrzéséhez, akkor nem a múltat, hanem a jövőt tartjuk szem előtt ? fogalmazott, megjegyezve, hogy ebben az értelemben a vándorkiállítás sem a múltról, hanem a jövőről szól. Kiemelte, hogy a felújított műemlékek a Kárpát-medencében a magyarokkal együtt lakó ?tejtestvér népekkel” közös értékek is.

kukullovari_reformatus_templom_helyreallitasi_munkalatai_2

 

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója felidézte, hogy az alapítvány az elmúlt három év alatt több mint 100 műemlék restaurálását és felújítását végezte és koordinálta.

A felújítási munkálatokat bemutató vándorkiállítás első állomása a Huszthoz közeli Visk volt, majd a tárlat Ungvár után Nagyszőlősön, Munkácson és Beregszászon tekinthető meg. A kiállítás különlegessége, hogy annak egy része interaktív, így mind a gyermekek, mind a felnőttek kipróbálhatják a régészeti feltárás vagy a freskórestaurálás fogásait.

 

A Teleki László Alapítvány már régóta jelen van Kárpátalján, ahol mintegy harminc objektum restaurálásában, megőrzésében vett részt a megye négy járásának településein.

Forrás: MTI

A képek a küküllővári református templom helyreállítási munkálatairól készültek. Forrás: telekialapítvany.hu