Diószegi László

Hét együttessel rendezik meg a Szekszárdi Néptáncfesztivált

Hét táncegyüttes lép fel szombaton a Szekszárdi Néptáncfesztiválon, amelyen a magyar tájegységek táncai mellett nemzetiségi koreográfiákat is bemutatnak.

Szentmártoni János: a népművészet élő energiamező

A népművészet, a népi hagyomány elevenen élő energiamező, energiatér, amely körbevesz minket, bennünk és velünk létezik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára szombaton a Néptáncantológia című rendezvényen elhangzott köszöntőjében.

Divatba hozzák a kortárs néptáncot

A Kortárs Néptánc Antológiát először 1995-ben rendezték, de gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza. A Hagyományok Házában jártunk, a nagyszabású esemény próbáján.

Az a cél, hogy a fiatalok megéljék a hagyományt – A Csoóri Sándor-program eredményeire névadója is büszke lenne

Ötéves a Csoóri Sándor-program. A történelmi jelentőségű támogatási rendszer 2017 óta folyamatosan segíti a magyar népművészeti örökséget élő hagyományként művelő hazai és határon túli közösségeket. Ez alkalomból idén június 11-én első alkalommal rendezi meg a Martin György Néptáncszövetség a Kárpát-medence alkotóközösségeit megszólító Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált harminc helyszínen, mintegy húszezer résztvevővel.

„Rákóczi a magyar önállósági gondolat első szabadságharcos hőse” – interjú Diószegi Lászlóval

Nyáron – ha a járványügyi helyzet engedi – átadják a megújított borsi Rákóczi-várkastélyt, amelyben interaktív kiállítás, szálloda és étterem is helyet kap majd. Diószegi László, a felújítást koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója arról is beszélt a Kultúra.hu-nak, hogy érdemes lenne megemelni a határon túli templomok megóvását segítő Rómer Flóris terv büdzséjét, mert sok a megalapozott igény.

Ma már rang csángónak lenni

„Felfoghatatlan dicsőség a csángóknak, hogy a számukra elérhetetlen távolságban és magasságban lévő Budapest főváros közönségét érdekli az ő kultúrájuk. Emiatt ma már rang Moldvában csángónak lenni” – mondta a Teleki Alapítvány igazgatója az idén immár 22. alkalommal megrendezett Csángó Bálról. Diószegi Lászlóval a vitrinből kivett hagyományőrzésről, a középkori Magyar Királyság határon túl megmaradt emlékeiről is beszéltünk.

Ismét Fölszállott a páva!

Különleges évaddal jelentkezik a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor: az eddigi legjobbak mérik össze tudásukat az MTVA és a Hagyományok Háza hatodszorra megrendezendő tehetségkutatójában. A Duna Televízió október 26-án és november 2-án sugározza a Fölszállott a páva két felvezető adását.