ronaszekine_keresztes_monika
Rónaszékiné Keresztes Mónika
A miniszteri biztos elmondta, a zenei iskolák a specifikus igényeikkel fordulhatnak a bizottsághoz a hangszercsere@emmi.gov.hu címen. Hozzátette, a kormány a fiatalok zenei nevelésének támogatása céljából Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából hirdette meg a Kodály-programot, amelyhez kapcsolódóan Magyarország 2018-as központi költségvetéséből hárommilliárd forintot biztosítottak hangszercserére, valamint a Hangszercsere programmal összefüggő köznevelési, művészetoktatási feladatok támogatására.

Tavaly a zenei iskolák fele szerezhetett be hangszereket, idén pedig a másik felének biztosítják ? szintén 3 milliárd forintból ? ugyanezt a lehetőséget. A program bővült a hangszerek tartozékainak biztosításával. Elsősorban az állami fenntartású iskolák jelentkezhetnek a programra, de az egyházi, sőt a nemzetiségi önkormányzatok zenei oktatási intézményei is bekapcsolódhatnak.

Tavaly a programban a legnépszerűbbek alapfokon a pianínók, felsőfokon pedig a mesterzongorák voltak, de a vonós és a fúvós hangszerekre is nagy volt az igény ? mondta, hozzátéve, idén újra felmérik az szükségleteket.