Hangszercsere program

Fekete Péter: A kultúra köt össze minket

A nemzeti összetartozás azt jelenti, hogy a magyar kultúra köti össze a különböző gondolkodású, de egy szellemi bázisról induló embereket – fogalmazott a kultúráért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen.

A kultúra mindenkié

Interjú Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral.

Hangszercsere program keresztény könnyűzenei együtteseknek

A kormány hangszercserét támogató program indításával segíti a keresztény könnyűzenei együttesekben játszó fiatalokat – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár vasárnap az Újlipótvárosi Szent Margit plébániatemplomban.

„A művészeti ágazatok mindegyikét igyekszünk támogatni"

Fülöp Péterrel a művészeti területek támogatásáról, a kiemelt kulturális intézményekkel való közös munkáról, és a pályázatokról beszélgettünk.

Kütyük helyett hangszert

A Kodály-program idei hárommilliárd forintos kerete után jövőre újabb két és fél milliárd forint áll a zeneiskolák, iskolák rendelkezésére, hogy lecseréljék évtizedek alatt megkopott hangszerállományukat. Hétvégén a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában ünnepi hangversenyt szerveztek a hangszerátadás köré, az eseményen a kultúráért felelős államtitkár is jelen volt.

Hangszert a gyermekeknek!

Több mint 8,5 millió forint értékű hangszert adott át Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára november 8-án a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskolának a Kodály Program keretében. A program jelentőségéről szólva elmondta: hangszert kell adni a gyermekek kezébe, hogy kibontakoztathassuk a tehetségüket.