Az államtitkár hozzátette: bízik abban, hogy a vissza nem térítendő támogatásból komoly tervek fognak készülni, amelyekkel később a kormány is komolyan tud majd számolni és a rekonstrukció költségeit is központi forrásból tudják majd finanszírozni. Közlése szerint az előkészítés néhány hónapot vesz igénybe, utána a kormány döntésén múlik, hogy mikor tudja a felújításhoz szükséges összeget a színháznak biztosítani. Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormányzat kiemelt célkitűzése, hogy Budapesten és vidéken mindenki számára biztosított legyen a színvonalas színházi időtöltés, az értékközvetítés, a szórakozás lehetősége. A kormány számára fontos az is, hogy segítse az ilyen intézményeket, köztük a váci színházat. Mint mondta, bízik abban, hogy a modernizált váci színházban az előadások mellett közösségi események, értékközpontú rendezvények is megvalósulhatnak majd.

 

Fördős Attila, Vác polgármestere arról beszélt: reméli, hogy a beruházás rövid időn belül elkészülhet, a Dunakanyar Színháznak önálló társulata lehet és államilag is finanszírozottá válhat. Felidézte, hogy az öt éve működő színház első időszakában az önkormányzat finanszírozásával sikerült az egykori moziban színpadot, öltözőket kialakítani és akadálymentesíteni az épületet, emellett felújították a vizesblokkokat és a homlokzatot is. Kiemelte: a színház bebizonyította azt, hogy életképes, műsorkínálata az elmúlt években a város turisztikai kínálatának hangsúlyos részévé vált. Kiemelte, hogy a színházat nemcsak a váciak és a környékbeliek látogatják, hanem például Szlovákiából, az Ipoly-menti magyarlakta falvakból is érkeznek nézők.

 

Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója elmondta, hogy a tervezés első szakaszában vannak, a felmérések készültek el. A rekonstrukció keretében ki szeretnék cserélni a több évtizedes villany- és vízvezetékeket, valamint a csaknem harmincéves nézőtéri székeket. Emellett a jelenleginél nagyobb, mélyebb színpadot, modern fény- és hangtechnikát szeretnének beépíteni és a homlokzat megújítását is tervezik. A nagyobb színpad lehetővé tenné, hogy az eddigieknél nagyobb volumenű produkciókat is be tudjanak mutatni Vácott ? jegyezte meg. Hozzátette: a 20 millió forintos állami támogatás a színház költségvetésének mintegy 10 százalékát teszi ki, az intézmény önerőből nem tudná finanszírozni a felújítás előkészítését. Amennyiben a rekonstrukciós munkák a nyáron elkezdődhetnek, akkor a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó teátrumbeli programjait a Duna-parton, színházi sátorban tartják majd meg ? tette hozzá újságírói kérdésre válaszolva.

 

A Váci Dunakanyar Színház a korábbi mozi épületében kezdte meg működését öt évvel ezelőtt, jelenleg évente 120 előadást tart és mintegy 27 ezer nézőt fogad.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán