61230997-b1ae-abc1-9e26-4a072bdff8b4_16.jpg

Kurtág-művekkel és ősbemutatókkal érkeznek a bécsi virtuózok

A bécsi ensemble LUX vonósnégyes zárja az ÚjLélekZene sorozat idei évadát a Belvárosi Szent Anna templomban. Az osztrák együttes először lép fel Magyarországon.

Az ÚjLélekZene sorozat részeként megvalósuló  ingyenes koncerten az idén 150 éve született Arnold Schönberg és a századik életévéhez közeledő zeneszerző óriás, Kurtág György egy-egy műve áll a középpontban. A két kortárs zeneszerző remekművei mellett elhangzik két fiatal osztrák szerző, Thomas Wally és Olga Neuwirth egy-egy, Magyarországon először hallható műve is.

Hetedik éve töltik meg az ÚjLélekZene programjai Budapest kiváló akusztikájú templomtereit kortárs zenével, klasszikus zenével és improvizációval. A sorozat művészeti vezetője a kanadai-magyar karmester-zeneszerző Ajtony Csaba.

Az ensemble LUX egy bécsi székhelyű vonósnégyes, amely elsősorban a kortárs kamarazene előadását és népszerűsítését tűzte ki célul. A 2004-ben alakult együttes hamar az osztrák kortárs zene meghatározó szereplőjévé vált. A „rendkívüli virtuozitásáért” (Bregenz Fesztivál) és „őszinteségéért” (DrehpunktKultur Salzburg) dicsért előadásaikat „egyszerűen kiválónak” (Austrian Music Journal) nevezik. Rendszeresen koncerteznek Ausztriában, Európában és Észak-Amerikában.

Ez is érdekelheti

Weiner Leó művészetét választékos ízlés és biztos kéz jellemezte

Száznegyven éve, 1885. április 16-án született Budapesten Weiner Leó kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus, akinek különösen a kamarazene-oktatás volt a szívügye. Weiner Leó a múlt századi zene konzervatív ágának volt a képviselője, aki a dallam és harmónia fontosságát hangsúlyozta.

Százéves lenne Pierre Boulez, Bartók Béla egyik legihletettebb tolmácsolója

Száz éve, 1925. március 26-án született Pierre Boulez francia zeneszerző, karmester, a kortárs zene kimagasló alakja, aki pályafutása során több alkalommal vezényelt Magyarországon és akit Bartók Béla egyik legihletettebb tolmácsolójának tekintettek.

Schönberg és Boulez párbeszéde a Magyar Zene Házában

A Metrum Ensemble izgalmas koncerttel emlékezik az idén száz éve született Pierre Boulez zeneszerzőre. A francia komponista két műve mellett egy Arnold Schönberg-darab is elhangzik február 26-án a Magyar Zene Házában.

Alban Berg bebizonyította, hogy az atonális operát is szeretheti a közönség

Alban Berg osztrák zeneszerző, az első közönségsikert arató atonális opera, a Wozzeck komponistája száznegyven éve, 1885. február 9-én született. Berg nevét egy alapítvány és egy üstökös őrzi, mellszobra 2006 óta a karintiai Schieflingben látható, emlékművét 2016-ban avatták fel a bécsi operaház mellett.