romengo_fotoFarkasAndras.jpg

Lakatos Mónikával és a cigány folklór legjobbjaival ünnepel a Romengo

A hazai cigány folklór legjobb előadóival és a Kossuth- és Womex-díjas Lakatos Mónikával hallhatóak a húszéves Romengo dalai december 6-án az A38 hajón.

A 2004-ben alapított Romengo a magyarországi oláhcigány zenei kultúra legprominensebb képviselője, négy kontinens több mint harminc országában koncertezett két évtizedes pályafutása során. Jártak a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben, Dél-Korea, Malaysia, Dél-Amerika, India, Mexikó, Üzbegisztán vagy éppen a Berlini Filharmónia vagy a Frankfurti Opera közönsége is élvezhette a Romengo zenéjét. 

Mindhárom nagylemezük a világzenei toplisták dobogós albumai közé került, független rádiós világzenei szakemberek pontozásos szavazatai alapján. Hivatásukat, a cigány és nem cigány honfitársaik együttműködésének erejét, a zenén keresztül mutatják meg. Mindezt rögtön az első lemezük címébe is besűrítették: Kétháné (2010), ami cigányul azt jelenti: Együtt.

A tagok nagy része autodidakta módon tanult zenélni, otthoni körülmények között. A szülőktől, nagyszülőktől hallott dalokat a mai városi hangzásnak megfelelően, a hagyományok tiszteletével szólaltatják meg. A Romengo fő ékessége kétségkívül a Kossuth-díjas és Womex-életműdíjas Lakatos Mónika utánozhatatlan, csodálatos hangja. Az énekesnő 2022-ben a Kossuth-díjat első – a hagyományokat is őrző – oláhcigányként kapta meg. Ugyanígy első cigány származású díjazott volt a Womex-életműdíjasok között is, aki – a Muzsikás együttes (2008) után – egyetlen magyar előadóként kapta a világszinten legrangosabb világzenei elismerésnek számító díjat. 

A húszéves Romengo nem egyedül ünnepel, erre az eseményre elhívták az összes tradicionális cigány folklórzenét játszó zenekart, így óriási muzsikára, végtelen mulatságra, elképesztő mélységekre és magasságokra számíthat és egy felejthetetlen estére, aki eljön és részt vesz a koncerten. A zenekarok egytől egyig Romengo-dalokat fognak átdolgozni, így ünnepelve a húszéves zenekart és Lakatos Mónikát. 

Zenekarok: Khamoro Budapest Band, Karaván Família, Parno Graszt, Kanizsa Csillagai, Kale lulugyi, Farkas Pisti és zenekara, Lerom Vojasa, Kalyi Jag, Amaro Duho, Romano Drom, Phuripe, MazsiMó GipsyMó, Romano Glaso, Szilvási Gipsy Folk Band. Táncosok: Balogh Katesz, Horváth Pákó, Táncos Zsuzsika, Balogh Zsolt, Balogh Rostás Jokó.

Ez is érdekelheti

Világnyelv a lovári, és mindenütt értik a cigányok a muszáj szót

A cigány kultúra folyamatosan változó, élő szövet. Nem gyűjtjük az autentikus dalokat, mert együtt élünk velük, így mi is gyűjthetőek vagyunk – mondta Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX-életműdíjas roma énekesnő.

A Romengo az első fél év legjobbjai között a világzenei toplistán

A Romengo Folk utca című lemeze a 4. helyre került az első fél év legjobb lemezei sorában a rangos világzenei toplistán, a World Music Charts Europe-on. A WMCE július havi listáján két magyar előadó, a Meszecsinka és Branka is szerepel az első húszban.

„Gyermekem, te mit adsz tovább?” – Interjú Lakatos Mónikával

Fontos megőriznünk a hagyományainkat, ez fog a jövőben megtartani bennünket – véli Lakatos Mónika. A Womex életmű díjával kitüntetett énekesnővel a konyhában dúdolt AC/DC dalokról, a cigányság lelkéről és az új lemezről is beszélgettünk.

„A cigányzene bárhol, bármikor megállja a helyét” – Interjú Rostás Mihály ’Mazsival’

„Nekünk, magyarországi oláhcigány zenekaroknak a fő célunk az, hogy a saját zenénket a saját stílusunkban, a saját hagyományainkra épülve adjuk elő” – mondja Rostás Mihály ’Mazsi’, a Romengo együttes tagja, menedzsere, a cigány dal napjának ötletgazdája. Ez utóbbiról és a cigányzene elfogadottságáról is beszélgettünk vele.