A teremtett rend és a rend teremtése találkozik Füreden
Lantos–Fajó: akár egyetlen művész neve is lehetne. Ha ugyanis egymás mellé tesszük a két ikonikus alkotó tiszta színekből és geometrikus alapformákból építkező műveit – ahogy azt most a balatonfüredi Zsdrál Galériában is látjuk –, első pillantásra nagyon nehéz eldönteni, hogy hol ér véget az egyik életmű, és hol kezdődik a másik. Mészáros Flóra kurátori koncepciója azonban éppen ezt a megtévesztő közelséget használja fel arra, hogy láthatóvá tegye a különbségeket.
A kiállítás valódi tétje tehát éppen az, hogy az első benyomást fokozatosan lebontja és megmutatja, hogyan vezethet egy rokon nonfiguratív nyelv két eltérő művészi világba: míg Lantos Ferenc a természetben rejlő, teremtett rendet kutatta, Fajó János a formákból maga teremtett új rendet.
Már a pályák indulásánál feltűnnek a különbségek. Lantos számára Pécs a meghatározó szellemi közeg: az alkotó Martyn Ferenc tanításából indul, aki nem kész formákat adott át a számára, hanem egyfajta látásmódot.
Lantos Martynon keresztül kapcsolódott a francia modernizmushoz, az organikus absztrakcióhoz és az Abstraction-Création örökségéhez. Lantos műveiben tehát a természetben jelen levő struktúrát keresi: a geometriai elemekben ugyanazt a rendszert, ami jelen van egy virág szerkezetében, egy hullám vagy éppen az égitestek mozgásában.
Fajó János más irányból érkezett meg ugyanebbe a geometrikus mezőbe. Szellemi mestere Kassák Lajos volt, általa ismerte meg a konstruktivizmus alapelveit, tőle kapta a képarchitektúra örökségét és a tiszta, önálló forma gondolatát is. Ahogy Rieder Gábor művészettörténész az egyik tárlatvezetés során rámutatott:
Így míg Lantos a természet mélyén működő rendet igyekezett kifejezni a kör, a négyzet és a háromszög segítségével, addig Fajó inkább a formákból hozott létre és teremtett egy új vizuális világot.
Lantos képeit nézve ezért mindig megjelenik a néző fejében valamiféle természeti asszociáció. A kültérre installált ötelemes zománcmunkában például továbbra is felismerni véljük a virág szirmait, vagy a Fehér jelképben feltűnő körök kozmikus érzeteket keltenek. Fajó ennél radikálisabb volt: kifejezetten törekedett arra, hogy a formák megszabaduljanak minden tárgyi referenciájuktól és önmagukért létezzenek.
A kurátor, Mészáros Flóra nagyon találó címet választott ehhez a kiállításhoz, a Création szó ugyanis mindkettejük művészetéhez közelebb visz. Lantos a már megteremtett rend működését vizsgálja, és annak rendszereit fordítja át a geometria nyelvére. Fajónál inkább magára a teremtő gesztusra kerül a hangsúly. A tiszta formák és színek kapcsolatából olyan önálló képi világot épít fel, amely korábban nem létezett.
Ami szintén nagyon izgalmas, hogy mindketten olyan vizuális nyelvben gondolkodnak, ami maximálisan demokratikus, így továbbadható, tanítható és ha kell, újrarendezhető. A galéria felső szintjén mindkettejüktől szerepel egy-egy olyan „játék”, amely különféle mintázatú kockákból tevődik össze, és amit mindig másképpen lehet installálni.
Nagyon izgalmas a kiállítás abból a szempontból is, hogy megmutatja, hogy Lantos és Fajó számára a festészet sosem ér véget a hagyományos táblaképeknél. Mindkettejüknél szerepelnek festmények, grafikák, szobrok, zománcok, de üvegablaktervek és épületelemek is. Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy milyen sokféle anyagban és léptékben térnek vissza ugyanazok a formák, ugyanakkor pont ez a lényeg: a művész saját, egyéni vizuális nyelve bármilyen hordozóban megjelenhet, és többé nem fontos, hogy az adott ötlet milyen médiumban fejeződik ki.
Ebben a gondolkodásban Vasarely expanzív művészetfelfogása is visszaköszön. A kép folytonosan változik, új formát ölt, kilép a térbe, és részévé válik annak a környezetnek, amiben élünk.
