László Noémi kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

A Fiatal Írók Szövetsége kilencedik alkalommal adja át a kitüntetést, amelyet kizárólag adományokból alapítottak, és amelynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

A Csáth Géza-díjat a FISZ október 25-én adja át a Magyar Írószövetség Bajza utcai épületében. Ahogyan az eddigi években, úgy László Noémi is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalom egy részét. A kitüntetést 2016-ban Kabai Lóránt, 2017-ben Orcsik Roland, 2018-ban Csehy Zoltán, 2019-ben Terék Anna, 2020-ban Nemes Z. Márió, 2021-ben Elekes Dóra, 2022-ben Tóbiás Krisztián, 2023-ban pedig Vincze Ferenc kapta.

László Noémi (1973, Kolozsvár) költő, író, gyermeklapszerkesztő és esszéista. 1995 óta önállóan hét verseskötete, két gyerekverskötete és egy regényfordítása jelent meg. Legutóbbi kötete, a Pulzus a Prae és a Lector Kiadó gondozásában jelent meg 2023-ban. László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”.

Ez is érdekelheti

„A Napsugár fennmaradásához képernyőmentes idő kell” – Interjú László Noémivel

László Noémi fél éve vette át a Kolozsváron megjelenő Napsugár és Szivárvány című gyermekirodalmi lapok főszerkesztését. A József Attila-díjas költőt eddigi tapasztalatairól, terveiről kérdeztük.

A vers legyen igaz

„A jó vers legyen kissé megfoghatatlan, kissé érthetetlen, kissé tökéletlen, és fülbemászó. De legfőképpen igaz” – mondja László Noémi, a nemzedéke egyik legtehetségesebb költőjének tekintett, Kolozsváron élő, József Attila-díjas költő, műfordító. Interjúnk.

Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

Vincze Ferenc kapja idén a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) Csáth Géza-díját, szeptember 15-én a kitüntetést nyolcadjára adják át.

Tóbiás Krisztián kapja idén a Csáth Géza-díjat

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) hetedjére adja át a kitüntetést,a PesText részeként negyedik alkalommal. A Csáth Géza-díj a szövetség 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.