Milyen ívet fut be a lemez?
A dalok írása során döbbentem rá, hogy ez az album egyfajta felnövéstörténetnek is tekinthető. A dalok egy érdekes, elvarázsolt – és ilyen értelemben az én gyerekkoromat jól tükröző – gyermeki világból lépnek át az intenzív, humorral átitatott kamaszkorba, majd átfolynak a szorongásokkal és halálfélelemmel átjárt felnőttéletbe, míg végül megérkeznek egy felszabadító, álomképben megfogalmazott lezáráshoz, miszerint: én döntök arról, hogyan élek és hogyan gondolkozom.
Hogyan tudtad mindezt letisztultan, pontosan, teljes értékű módon megfogalmazni a dalszövegekben?
Szenvedélyesen érdekel, hogy hogyan lehet kötött formákban pontosan fogalmazni. Nem vagyok maradéktalanul biztos benne, hogy ez sikerült, de ez volt a szándékom. Önmagában azon is sokat kellett dolgoznom, hogy megértsem a bennem zajló folyamatokat, ezt követte a megfogalmazásukkal történő munka. Összetett volt ez az alkotófolyamat.
Kattints IDE, és hallgasd meg az egész albumot Spotifyon!
Pozitívan hatott rád ez a felismeréseket kikristályosító alkotómunka?
Azt gondolná az ember, hogy az ilyen jellegű dalszövegírás terápiás jellegű, előremutató folyamat, de nem tudom, hogy valóban az-e.
A visszajelzések alapján miként hat a hallgatóidra az, hogy ilyen sokakat mélyen érintő lelki témákkal foglalkozol a dalaidban?
Szoktam üzeneteket kapni azzal kapcsolatban, hogy a dalaim segítenek nekik a szorongásoldásban. Egy pánikbeteg lány megírta, hogy a terápián a pánick című számomat hallgatják, és sokat segít neki. Elárulta, hogy ezt a számot hallgatva képes volt végigmenni egy olyan metróvonalon, ahol korábban nem tudott közlekedni az intenzív szorongása miatt. Nagyon megható volt ezt olvasni nekem, aki nem metrózok, mert annyira szorongok tőle.
Mivel tudod enyhíteni vagy esetleg oldani a szorongásaidat?
Minden technikát ki szoktam próbálni, és van, ami bizonyos helyzetekben segít. Az egyik „trükköm” a szorongások kezelése kapcsán az, hogy beleengedem magam az érzésbe, nem küzdök ellene. Közben elképzelem a legrosszabb forgatókönyvet azzal kapcsolatban, hogy mi történhet, és eljátszom a gondolattal. Az a tapasztalatom, hogy a figyelemelterelés rossz út, mert csak felerősíti a szorongást, a megengedés – az, hogy beleengedem magam az érzésbe – azonban segít. Érdekes módon jól hat rám, ha szorongós helyzetben elfogadom az állapotom és elképzelem, hogy meghalok, hiszen annál rosszabb nem történhet. Ettől időnként meg tudok nyugodni, viszont nem mindig.
Így, hogy sokakra akár terápiásan hatnak a dalaid, mennyire fontos számodra az általuk történő szórakoztatás?
Ugyanakkor az emberi személyiség nem homogén, sok arca van. Van többek közt önfeledt, szorongató, fájdalmas és örömteli arca is. A személyiség egy színes skála, amit be lehet járni. A belső világom és önmagamról megélt igazságom része, hogy szórakoztatok és viccelődök, és ez nyomon követhető az albumon és a teljes munkásságomon is. A piac nyomást gyakorol az előadókra azáltal, hogy elvárja, hogy könnyen behatárolhatók, bekategorizálhatók legyenek, így velem kapcsolatban is felmerült a kérdés a pályám elején, hogy hogyan határozom meg magam. Viszont nem voltam hajlandó megválaszolni a kérdést, mert nem akarom behatárolni, felcímkézni magam. Szerintem nem a művészet oldaláról jön ez a kérdés, hanem a piac felől, ami tudni akarja, hogy mitől lesz könnyen értelmezhető és ezáltal könnyedén eladható egy előadó.
Miként jutottál el a színspektrumod, önazonosságod teljes kibontakoztatásáig, aminek eredményeképpen a Sörseggű lány és a Halálfélelem című dalod egyaránt bátran vállalod fel?
Egy elhatározás eredményeképpen. Megfogadtam, hogy mélyen személyes és önazonos dalokat készítek, mert szerintem csak így érdemes csinálni ezt. Úgy érzem, hogy nekem nem csupán az a feladatom, hogy zeneileg és szövegileg a legigényesebb formámat hozzam – az is a feladatom, hogy a legszorosabb kapcsolatban legyek önmagammal és a bennem zajló folyamatokkal, hiszen így tudok önazonos produktumot létrehozni.
Játékosan kreatív alkotó emberként mennyire vagy kapcsolatban azzal a kislány énrészeddel, akinek a varázslatos, mágikus univerzumát bemutatod a Hirtelen mélyül című dalban?
Érzem, hogy bár felnőttem, ő továbbra is a részem, csak talán már nehezebb kapcsolódni hozzá.
Mi segít abban, hogy a felnőtt döntéseidben a szabadságot éld meg a felelősség – akár nyomasztó mértékű – súlya helyett?
Úgy érzem, a fejünkben dől el, hogy a döntés képessége felszabadulást vagy nyomasztó terhet jelent. Én gyakran rácsodálkozom, hogy milyen erővel képes hatni rám a szorongásaim táptalajául szolgáló elme. Egy példával érzékeltetem, hogy mennyire: egy alkalommal arról beszéltek az egyetemi osztálytársaim, hogy alacsony a vérnyomásuk, mire éreztem, hogy az enyém lezuhan, és elájultam. Erre akár büszke is lehetnék, mert biztos kell hozzá némi empátia is, de elképesztő, hogy egy gondolat – itt speciel az alacsony vérnyomás gondolata – ilyen erővel hathat rám. Biztos, hogy ezt a képességet előnyére is lehet fordítani.
Hogyan viszonyulsz az albumon is megjelenő témához, a saját határaid védelméhez?
Ez kifejezetten nehéz terep nekem, állandóan küzdök vele. Az albumon is azért foglalkozom ezzel, mert komoly hatással van az életemre. Fontos számomra, hogy mások hogyan néznek rám vagy mit gondolnak rólam, és sokszor mások kedvéért mondok igent olyan dolgokra, amikhez nincs kedvem. Ha valaki rossz hangulatban van mellettem, együtt zuhanok vele. Olyan hétköznapi helyzetekben is gondot okoz ez a működés, mint például a buszos közlekedés, mert ha meghallok egy beszélgetést például egy néni stroke-járól, rosszul leszek. Túl intenzíven tudok azonosulni mások gondolataival és érzelmeivel, túlzottan bevonódok, mert nehezen szabok határokat. Dolgozom az ügyön, és néha vannak sikerélményeim.
Fotó: Chován Eszter
