Az Esszencia kikapcsolt, feltöltött és elgondolkodtatott. Találó cím: minden megvan benne, ami egy kellemes, mégis tartalmas estéhez kell.
Oláh Dezső Junior Príma díjas zongoraművész-zeneszerzővel lázasan készültünk a premierre. Nem ez az első közös munkánk, csináltunk már Kodály gyűjtéseire élő jazz-zenekaros bemutatót, Bartók Román népi táncokjára szép előadást, és most szintén Bartók, az ő Tizenöt magyar parasztdal című darabja nyomán az Esszenciát. Rólunk, emberekről, a környezetünk szépségéről, a természet fontosságáról szól; érzetek, érzelmek találkozása jellemzi.
Nem csupán élő zenekar és tánc varázsolja el a nézőt, hanem Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház színművésze is, aki népdalt, népballadát ad elő: szóval összművészeti előadás született. A táncosok műfüvön mozognak, és ez különleges érzés a számukra. Ezzel is Bartók természetközeliségét, a gyökerekhez, a tiszta forrásokhoz való ragaszkodását szeretném hangsúlyozni. A fiatalokra jellemző hangulatok, személyiségjegyek éppúgy megjelennek, mint az alapvető, korosztályfüggetlen emberi értékek: mint a vágyódás, a szerelem, a szeretet, a magányosodás. A közösségben való hit, a társas érintkezés fontossága különös hangsúlyt kap. Sok-sok pozitív gondolatot jelenítünk meg, amelyeket megfűszerez az Oláh Dezső Vibraton Quartet fantasztikus élő zenéje.
Eszerint a jazzt, a népzenét és a kortárs táncot vegyítetted, a tetejére pedig egy kis prózát hintettél. A műfaji keverés egyre inkább jellemzi a darabjaidat.
Az előadás születő zenéje érintett meg először: Oláh Dezső Bartók csodálatos népdalgyűjtéseiből inspirálódva egészen különlegesen hangszerelte át az eredeti muzsikát jazz-zenekarra. Azért tetszett, mert nem poros, avítt, hanem modern, lendületes, fiatalos, ami ugyan dallamaiban tartalmazza a népdal motívumait, mégis mai, dinamikus lüktetésű. Ha elolvasod azt a népballadát, amit Szűcs Nelli mond, joggal gondolod, hogy ez egy régi mese; szép, tanulságos, de nem emelkedik ki a többi, hasonlóan értékes népi irodalmi mű sorából. De ahogy a jazz Nelli hangja alá csúszik, és kibontakozik a tánc, annyira jó hangulatú, különleges kortárs elegyet kapsz, hogy nem tudod alóla kivonni magad, és remélem, úgy mész haza, hogy ez nem átlagos este volt.
Nem az volt. Tetszett az is, hogy a zenekar: a zongorista, a nagybőgős, a dobos és a vibrafonos is a színpadon foglal helyet.
Azon belül is egy emelvényen, mert úgy gondolom, hogy az élő zene olyan energiát ad hozzá a darabhoz, hogy nem szabad zenekari árokba süllyeszteni, hanem fókuszba kell tenni. A jó zene egy darab legalább ötven, ha nem nyolcvan százalékát teszi ki. A színpadtér a természetességet szimbolizálja, a kortárs harcművészetbe adaptált botos néptáncok a népi kultúra izgalmas világába kalauzolnak. Egy 12 méter hosszú kötelet is használunk, ami kinyújtva az élet fonalát, összehajtva akár egy csecsemőt, belé kapaszkodva pedig az összetartozást, a közösségi fogódzót szimbolizálja. A lányok lenge ruhája a zene légiességére rímel, míg a fiúk jelmeze naturalizmust fejez ki. Erős a darab zenéje és a koreográfiája, ezért nem akartam olyan látványelemeket használni, amelyek elvonják a néző figyelmét. Nem tiszta táncelőadás lett, de erős benne a koreográfusi matéria, komoly fizikumot és virtuozitást igényel eltáncolni, ráadásul a művészeknek 45 percen át folyamatosan dinamikus tételekre kell mozogniuk.
Jóllehet a Feledi Project nem állandó tagokkal dolgozó együttes, gyakran dolgozol ugyanazokkal a táncosokkal, és mindig van egy múzsád. Eddig Horváth Zita (aki jelenleg a Recirquel artistatáncosa), most pedig Kaiser Fruzsina táncolja nálad a főszerepeket.
A tavaly bemutatott Sirály-előadásomban sok táncossal dolgoztam; közülük hívtam az Esszenciába három fiút és három lányt, így például az általad említett Kaiser Fruzsit, de mellette Nyeste Adriennt is meg kell említeni. Velük már meglehetősen jól összeszoktunk; tudtam, hogy ki milyen karakter és mi áll jól neki. Tapasztaltabb táncművészeket éppúgy felkérek, mint pályakezdőket. Úgy gondolom, ez a fiatalabbaknak jó tanulási lehetőség, ők pedig pluszenergiákat tudnak átadni az idősebbeknek. Szimbiózis alakul ki a közösségi munka során.
A rád korábban jellemző nyers, akár kissé brutálisnak is mondható formai megvalósításoktól és drámai témáktól újabban mintha szelídebb, filozofikusabb vizekre eveznél. Egyetértesz?
Elképzelhető, hogy kívülről így látszik, de bevallom, ez nem tudatos változás. Keveset foglalkozom magammal, mert annyi dolgom van. Még nem jutottam el oda, hogy kimondjam magamban, amit megfogalmaztál, de biztosan van benne valami. Folyamatosan változom. Abban biztosan volt tudatosság, hogy a zene lelkisége, mondanivalója – főleg amit az élő zene nyújt – táncjátékra átültetve a nyugalmat, a természetközeliséget, a földenergiát, az egymásra figyelést sugározza. Az utóbbi időben ugyanis annyi rossz dolog történik körülöttünk, hogy nem szeretnék még az alkotásban is ezekre koncentrálni.
Vágyódom rá, hogy az emberek nyugodtabban éljenek, álljanak meg, és gondolkodjanak el arról, hogy például milyen borzalmas a mellettünk zajló háború, hogy hova tart ez a világ és milyen irányba torzulnak a társas kapcsolatok. Rengeteg negatívummal és feszültséggel zajlanak a mindennapjaink, nem akartam még egy kemény darabbal is sokkolni a nézőket. Egyszerűen csak az volt a célom, hogy ha beülnek, szépet lássanak és jól érezzék magukat. A jazz-zene energiája számomra eleve magával ragadó, a pozitivitása szinte kézzel tapintható; még csukott szemmel is jó érzés végigülni az előadást. Vannak benne elgondolkodtató tételek, de azok se drámaian, hanem finoman hatnak. Lehet, hogy már belefáradtam a mindennapi küzdelembe. Néha elgondolkodom, meddig bírom még. Senkinek sem könnyű manapság, de úgy vélem, nem szabad feladni. Mindig azzal próbálok erőt venni magamon, hogy a sok negatív dolog mellett vegyük észre az apró szépségeket is, hiszen csak így lehet túlélni a nehéz mindennapokat.
Az Esszencia próbafolyamata egy másik darab előkészületeivel együtt folyt, mégpedig egy operáéval.
A Margitszigeti Szabadtérin Verdi Attila című művének bemutatójára készülünk. Táncadaptáció formájában ugyan már foglalkoztam operával, és koreografáltam operarészletekre, de háromfelvonásos nagy klasszikus zenére még soha nem. Világsztárok, hatvanfős kórus, statisztéria, nagyszínpad – egy ilyen volumenű opera izgalmas és komoly kihívás. Több hónapja folynak az egyeztetések, és a héten 12 táncossal elkezdem a próbákat. Érdekes történet. Mint a címe is mutatja, a hun vezérről szól – meg a kereszténységről és a szerelmi cselszövésekről. A díszlet meglehetősen minimalista lesz: 21. századi, high-tech látványt kell elképzelni ledfalakkal és -padlóval, valamint jellegzetes, harsány, Marvel-szerű vizuális világgal. Aczél András rendezi, Kentaur felel a látványért, kreatív filmes tanácsadóként pedig Dobó Kata segíti a produkciót.
A két főszerepet Brecz Gábor és Maria Agresta énekli. Maria valódi szupersztár, nagyon elfoglalt, a premier előtt mindössze másfél héttel érkezik. Ezek a nevek garanciái a sikernek. Jóllehet az eredeti műben nincsenek táncosok, Bán Teodórával, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad igazgatójával és az opera producerével arra jutottunk, hogy ekkora színpadra mindenképpen sok szereplő kell. Azt találtam ki, hogy a táncosok ne embereket játsszanak, hanem Attila érzéseit, gondolatait jelenítsék meg. Sok zárt jelenet van a műben: triók, duettek, amelyek ekkora térben elvesznének, ezért úgy tartottuk jónak, hogy erős hangsúlyt fektetünk a látványra – ebben működnek közre a táncosok.
Az ősszel induló évadban mit kínál majd a Feledi Project? Milyen bemutatókkal várjátok a nagyérdeműt?
Elsőként Varázsdoboz címmel gyerekelőadásunk lesz a Nemzeti Táncszínház kistermében. Ezt korábban a Dohnányi Zenekarral játszottuk a Müpában, de egy kicsit most újraalakítom. Decemberben új bemutatóra készülök. Sztravinszkij Pulcinella című művét rendezem a Müpában, a Dohnányi Zenekar közreműködésével. Sokszereplős darab. Olyan táncosokat szeretnék hozzá válogatni, akiknek jó színészi kvalitásaik is vannak, mert nem lehet eltérnem a commedia dell’arte stílustól, ami erre a műre, az ebben leírt olasz világra jellemző. Tele van vicces, geges részekkel, amelyeket nem lehet csak tiszta tánccal megoldani. A többi munkám pályázatfüggő. Az biztos, hogy az évad második felében a Carment állítom színpadra öt lánnyal. Ehhez az előadáshoz is olyan művészeket keresek, akik tudnak játszani.
Az utóbbi darabjaidra az összművészeti megvalósítás mellett az is jellemző, hogy erős karaktereket, különleges táncos alkatokat keresel.
Nem tudom, miért van így. Vannak olyan pillanatok, amikor az adott zenére az adott pillanatban a tiszta tánc működik, de csak azzal foglalkozni engem már nem mozgat. Pont az vonz, hogy egyszer ilyen, egyszer olyan stílust képviseljek, és minél többszínű előadásokat vigyek színre. Most mondom ki először, ez eddig a tudatalattimban mozgott csupán: lehet, hogy egyszer el szeretnék majd jutni egy prózai rendezésig? Nem tudom. Lehetséges. Rengeteg hiányosságom van ezen a téren: sokat kéne még olvasni, tanulni, dramaturg- és rendezői aggyal vizsgálni a világot. Én elsősorban táncosszemmel látok, ezért is tartom fontosnak és mondom a táncosaimnak, hogy nézzenek előadásokat. Teljesen mindegy, hogy milyen stílusúak vagy melyik műfajhoz tartoznak, mert mindenből lehet tanulni.
Tagadhatatlanul felfelé ível a karriered.
Nem panaszkodom, és örülök, ha így gondolod, de ezt én nem látom ilyen határozottan. Azt tudom, hogy honnan hová szeretnék eljutni, hogy minden egyes előadással miben szeretnék fejlődni és ezáltal új szintre lépni. Folyamatosan ezen kattog az agyam.
Nyitókép: Mészáros Csaba
