Leírta az elmondhatatlant

Madridban látta meg a napvilágot egy sokgyermekes polgári értelmiségi családban. Jogászprofesszor apja a polgárháború alatt, 1936 és 1939 között Spanyolország hágai nagykövete volt, így Semprún gyermekkorát felváltva Spanyolországban és Hollandiában töltötte. A köztársaság bukása után a család Franciaországba emigrált; Semprún a párizsi Sorbonne-on filozófiát hallgatott.

A második világháborúban, Franciaország német megszállása után csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, 1942-ben a spanyol kommunista pártnak is tagja lett. A Gestapo 1943-ban letartóztatta, 1945-ig a Weimar melletti buchenwaldi koncentrációs táborban tartották fogva. Ahogy egy interjúban elmondta, valószínűleg az mentette meg az életét, hogy nagyon jól tudott németül (mivel már gyerekkora óta tanult), így irodai munkára került. Kiszabadulása után visszatért Párizsba, ahol az 1946-ban létrejött UNESCO munkatársa lett, fordított és tolmácsolt.

Az ötvenes években „hivatásos forradalmárként” Federico Sánchez és egyéb álneveken többször járt Spanyolországban, földalatti munkát végzett a párt számára. Az ötvenes évek vége felé lassan kiábrándult a kommunista eszméből, világlátása egyre jobban eltért a hivatalos irányvonaltól, emiatt összeütközésbe került Santiago Carillo pártfőtitkárral. Az ideológiai eltávolodás és az összekülönbözések vége az lett, hogy Semprúnt 1964-ben kizárták a pártból. A kommunista párttal való szembekerülésének, kiábrándulásának és kizárásának történetét 1978-as Federico Sánchez önéletrajza című művében írta meg.

A párt így elveszítette egyik ideológusát, az irodalom azonban nyert egy kiváló tollú és ízig-vérig humanista írót. 1963-ban jelent meg mindmáig talán legismertebb regénye, a buchenwaldi „lágerélményeit” feldolgozó A nagy utazás. A művet hamarosan több nyelvre lefordították – magyarul szinte elsőként –, és Semprún egy csapásra világhírű lett, 1964-ben Formantor-díjjal és Az ellenállás irodalmi díjával tüntették ki. A sajátos regénytechnika, az idő széttördelése, a szabad asszociációkon alapuló szerkesztés, az emlékezés és a jelen idejének váltogatása a későbbi Semprún-művek védjegye is lett.

1969-ben jelent meg a Ramon Mercader második halála című regénye, amely még ugyanebben az évben elnyerte a rangos Femina-díjat. A hatvanas évektől kezdve Semprún a filmezéshez is közel került, több jelentős mozi forgatókönyvét jegyezte: az 1965-ös Alain Resnais-film, A háborúnak vége és az 1969-es, Costa Gavras rendezte Z., avagy egy politikai gyilkosság anatómiája címűekért Oscar-díjra is jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.

Közben még jobban eltávolodott a kommunista mozgalmaktól, s miután tudomást szerzett a Szovjetunióban lévő lágerekről, és megtudta, hogy csaknem minden volt kelet-európai fogolytársa börtönben vagy ilyen lágerben végezte, ismét összegezte buchenwaldi tapasztalatait, és – mintegy újraírva A nagy utazást – megszületett a De szép vasárnap! című regénye.

A Spanyolországban történő politikai változásokat mindig figyelemmel kísérő író 1988-ban visszatért hazájába, ahol a szocialista miniszterelnök, Felipe González felajánlotta számára, hogy kultuszminiszterként vegyen részt a leginkább szociáldemokrata irányvonalat követő kabinet munkájában. Semprún, akit saját vallomása szerint mindig a szenvedélyes igazságkeresés vonzott a politikához, elfogadta az újabb kihívást. 1991-ig maradt a poszton, és ilyen minőségében Magyarországra is ellátogatott.

E néhány esztendős kitérő után visszatért igazi hivatásához, az íráshoz. 1994-ben megkapta a német könyvszakma rangos elismerését, a Békedíjat, majd 1997-ben a Jeruzsálem-díjat. 2001-ben Jean Monnet-díjjal, 2006-ban az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért kitüntetéssel ismerték el. 1995-ben – noha a legesélyesebb jelöltnek számított – visszalépett a francia akadémia tagságától, de 1996-ban a párizsi Goncourt Akadémia tagja lett.

Az író 2006-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, és ekkor jelent meg Húsz év, egy nap című műve, amely 2003-ban elnyerte a Spanyolországban publikált legjobb regény díját. Jorge Semprún 2011. június 7-én hunyt el Párizsban.

Nyitóképen Jorge Semprún 1987. november 20-án egy televíziós műsor felvételén Párizsban. Fotó: Georges Bendrihem / AFP