A 27,5 millió szavazásra jogosult lengyel állampolgár az ország történetében először 1990-ben választhatott közvetlenül elnököt. A legnagyobb esélyes az elmúlt évtizedek legendás munkásvezére, a Nobel-békedíjas villanyszerelő, Lech Waleşa volt. Városa, Gdansk a hetvenes-nyolcvanas évek kelet-európai ellenzékiségének jelképévé vált: lakását éppúgy felkeresték államférfiak, mint névtelen ellenzékiek, többek közt Magyarországról. A rendszert a `Szolidaritás` Waleşa vezetésével megbuktatta; az elnökválasztásnak már nem a régi renddel való leszámolás, hanem az új jellegének meghatározása volt a tétje. Nagyon leegyszerűsítve: a liberális parlamenti demokrácia és a populizmustól sem mentes elnöki rendszer összecsapására került sor. Az előbbit Mazowiecki kormányfő, az utóbbit Waleşa képviselte.
A választások első fordulója (X. 25.) nem várt eredményt hozott: Waleşa ugyan fölényesen nyert, de nem abszolút többséggel (39,1%). A második helyre érdekes módon nem is Mazowiecki, hanem egy - gyakran kalandornak nevezett - lengyel-kanadai-perui üzletember, Tyminski (23,1%) került. Mazowiecki 18,8%-ot, a baloldal jelöltje Cimoszewicz 9,3%-ot kapott. Tyminski eredménye bizonyította a lakosság egy részének fogékonyságát a demagóg álmokra. A második fordulóra a hangadó lengyel politikai körök egy emberként sorakoztak fel a "a mi Lechünk" mögé az "idegennel" szemben. Az eredmény nem is maradt el: december 9-én Waleşa 73%-os többséggel lett Lengyelország államfője. Mikor megkérdezték tőle, kire adta le voksát, mosolyogva azt válaszolta: "A legjobb jelöltre szavaztam." Minden bizonnyal igaza volt: az elmúlt évtized legsikeresebb kelet-közép-európai politikusa került Lengyelország élére.
