Magyarország a díszvendég a Szlovén Könyvvásáron

Magyarország a 41. Szlovén Könyvvásár díszvendége, a vasárnapig tartó eseményen az irodalmi programok mellett táncelőadás és koncertek is várják a közönséget Ljubljanában.

000_788K963.jpg
Krasznahorkai László művei Stockholmban, a Svéd Királyi Akadémián. Fotó: Jonathan Nackstrand / AFP

Magyarország standja számos könyvvel és érdekességgel várja a könyvvásárra látogatókat hétfőtől vasárnapig. Bemutatkozik Krasznahorkai László életműve, a Muravidék magyar nyelvű irodalma és Debrecen írói világa is – közölte az esemény egyik főtámogatója, a  Petőfi Kulturális Ügynökség.

Az elmúlt tíz évben 27 magyar irodalmi mű szlovén fordításkötete jelent meg, amelyek szinte kivétel nélkül kaphatóak lesznek, köztük Krasznahorkai László, Nádas Péter, Szabó Magda, Polgár Judit, Dragomán György és Földényi F. László művei. Az idei könyvvásáron jelen lesz Nádas Péter, Mán-Várhegyi Réka és Tóth Krisztina író, valamint Juhász Anna irodalmár.

Az irodalmi programok mellett kulturális programok, a Magyar Állami Népi Együttes táncelőadása, filmvetítések, valamint a Szent Efrém Férfikar és a Muzsikás együttes koncertjei is várják a közönséget.

000adf38-3d76-4725-87ab-b13bd8bd8ef5.jpg
Nádas Péter. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Idén négy új fordításkötet jelent meg szlovén nyelven, köztük Nádas Péter Rémtörténetek című műve, amelyet az író személyes részvételével mutatnak be. A könyvvásár hétfői megnyitóján a díszvendég ország képviseletében Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára mond beszédet. Kedden rendezik a díszvendég ország gálaestjét, amelyen a Magyar Állami Népi Együttes adja elő Táncos magyarok című előadását. Ezt követően az estet a Beletrina Kiadó főszervezésében, Nádas Péter Rémtörténetek című művének legújabb szlovén fordítását, a Grozljive zgodbe című kötetet mutatják be.

Szerdán Angyalszárnyak címmel ad koncertet a Szent Efrém Férfikar, levetítik Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét, csütörtökön a Muzsikás együttes lép színpadra. Szombaton Tóth Krisztina íróval rendeznek beszélgetést, és látható lesz Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című 1969-as rendezése.

A díszvendégség főszervezője a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Ljubljana, az esemény a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Petőfi Kulturális Ügynökség főtámogatásával valósul meg. További támogatók Debrecen város önkormányzata, a Libri és a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet.

Ez is érdekelheti

Don’t You Hate Yourself? – A Waiting Room az Offstage nyolcadik epizódjában

A Waiting Room zenekar, pontosabban a formáció három tagja – Paulikovics Milán gitáros, illetve Maya Gustafson és Orlik Noémi énekesnők – a vendégek a Hajógyár és a PKÜ Offstage című sorozatának nyolcadik részében, ahol Orlik Noémi válaszol Szlimmy kérdéseire, és a csapat három dalának akusztikus változatát is meghallgathatjuk.

Hétezer éve gyúrják az agyagot Hódmezővásárhelyen

Biztos technikai tudás, elmélyült filozofikus gondolkodás és magas művészi igény köti össze azt az eltérő művészeti ágakból érkező hat mai alkotót, aki részt vett idén a 29. Vásárhelyi Kerámiaszimpóziumon. Ez nem is meglepő egy olyan településen, ahol több mint hétezer éves hagyománya van a kerámiaművészetnek.

Hogyan szólal meg magyarul A Dűne? – A FORDÍTVA harmadik epizódja Frank Herbert világhírű sci-fijét veszi górcső alá

A Kultúrapont FORDÍTVA című minisorozatának következő részében Békés András műfordító, Takács Gábor szerkesztő és Jéger Zsombor színművész mesélnek a mű nyelvi sokszínűségéről, a filmes adaptációkról és a szinkronizálás nehézségeiről.

Extrém – Komoly kérdések különleges ízekkel az Életed fagyija tizedik epizódjában

Rakonczay Gábor extrém sportoló, Piroch Gábor kaszkadőr, Kempf Zoltán freestyle BMX-versenyző és Simonyi Balázs filmrendező, ultrafutó Szlimmy és Tícia vendégei a Hajógyár és a PKÜ Életed fagyija című sorozatának tizedik részében, melyben különleges fagylaltokat kóstolnak és válaszolnak a fagyikhoz tartozó kérdésekre.