Hétezer éve gyúrják az agyagot Hódmezővásárhelyen

Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész, a szimpóziumot is szervező Wartha Vincze Kerámiaművészeti Alapítvány alelnöke nem győzi hangsúlyozni, hogy Hódmezővásárhelyen európai jelentőségű kulturális hagyományai vannak a kerámiakészítésnek. A Tornyai János Múzeum gyűjteményében az őskor, a neolitikum és a bronzkor kerámiatárgyai is megtalálhatók, illetve jelenleg is több ásatás folyik, melynek során további tárgyi emlékek kerülhetnek elő.

A népi fazekasság 19. század végi, 20. század eleji aranykora idején Hódmezővásárhely az ország legnagyobb fazekasközpontja volt, ahol több mint 240 műhelyben formálták az agyagot. Olyan legendássá vált tárgycsoportokat készítettek, mint a miskakancsó, csalikancsók, különféle butéliák. A későbbi téglagyártás mellett a város ipari örökségének fontos része lett az egykori Alföldi Porcelángyár, amely alapításakor, a hatvanas évek elején Európa legnagyobb kerámiagyára volt.

A nagyüzemet is elsodorta a rendszerváltást követő privatizáció, de továbbra is működő részei révén maradt még kerámiához kapcsolható termelés a városban. Ilyen a Villeroy & Boch szanitergyára, az Alföldi Porcelán Edénygyár Zrt., illetve a tűzálló alapanyagokat előállító világcég, az Imerys. Ezek az üzemek évek óta támogatják a szimpóziumot, így a művészek ipari környezetben, különleges anyagokkal és technológiai feltételek között alkothatnak.

Idén a Kapcsolatok címet viselő hódmezővásárhelyi kerámiaszimpóziumon részt vevő hat elismert művész közül hárman is a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasai.

V. Nagy Nándor restaurátorként diplomázott a Képzőművészeti Egyetem szilikát szakán, majd a diploma után évekig a Kohán György utcai művésztelepen bérelt műtermet, ahol első plasztikáit készítette. A mára festőként és grafikusként is ismert alkotó múzeumi restaurátorként kezdte pályáját, így meghatározó volt számára a vásárhelyi neolitikus, bronzkori, rézkori anyag. A szimpózium Kapcsolatok tematikáját az embert a transzcendenssel összekötő viszonyként értelmezi plasztikáin, melyeken megjelenik az őskori kerámiák formavilága is.  

Boda Rebeka kerámiatervezést tanult az egyetemen, de korábban textil szakos volt, ami máig kihat munkáira. Kedveli az organikus formákat, így nagy hasznát vette annak, hogy a szimpózium, illetve a támogató gyárak révén olyan különleges formák létrehozására is alkalmas kerámia alapanyagokkal dolgozhatott, melyeket egyébként nem tudott volna beszerezni. 

Lakatos Ábel a Nyugat-magyarországi Egyetemen diplomázott porcelántervező művészként. Gyakorlati képzése a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban zajlott, ahol a világ élvonalához tartozó művészekkel találkozhatott. Később egy japán művészeti program révén közel került a hagyományos fatüzes égetéses technikákhoz is. A szimpóziumon készült alkotásai a „kapitalocén sorozatban” készített tárgyaihoz kapcsolódnak.

Ezek súlyos kérdéseket feszegetnek, melyek abból indulnak ki, hogy az utóbbi néhány száz évben lezajlott, a kapitalizmushoz kapcsolható technikai, gazdasági és társadalmi átalakulások geológiai szintű változásokat okoztak a Földön.

„Elég csak arra gondolni, hogy az összes földbe fúrt bánya hossza elérne a Holdig és vissza. Ez bizony nagy geológiai változás, ami elborzaszt, de érdekesnek is találom” – mondta az alkotó.

Az is foglalkoztatja, hogy milyen kőzetek vagy milyen fosszíliák maradnak a kapitalocénnak is nevezhető földtörténeti korszakból 100 ezer, egymillió vagy tízmillió év múlva. Azt mondja, hogy az 1360 fokon égetett porcelán – ez a hőfok nagyjából megegyezik a vulkánokból kiömlő láva legmagasabb hőmérsékletével – ennyi időt is túlélhet.

Jagicza Patrícia diplomás festőművész, de amikor komolyan foglalkozni kezdett a kerámiával mint anyaggal, ezen a területen is szakképesítést szerzett. A szimpóziumon készült tárgyai egy személyes és művészi folyamat részei, mely a festészet, a kerámia találkozásai mentén halad a plasztika irányába.

Vértessy Dorottya 2024-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kerámiaképzés mesterszakán. Pszichológiai érdeklődése is megmutatkozik a szimpóziumon készült, nőket szimbolizáló tárgyakból álló sorozatán. Ezeken egy generációs folyamatot mutat be, azt vizsgálva, milyen mintákat örökítenek, adnak át a nők a következő generációnak, és ezekből ők mit szűrnek ki vagy mit szeretnének továbbadni.

Rapcsák Katalin, a hódmezővásárhelyi Petőfi Alkotóházak munkáját irányító és városa kultúrtörténetét mélyen ismerő szakember arról is beszélt, hogy a szimpózium kivételes lehetőséget teremt a művészek számára, hogy a támogató üzemekben csúcstechnológiával és a legjobb anyagokkal kísérletezhessenek. De majdnem ilyen fontos, hogy esténként a Virág utcai alkotóházban pihenhetnek, találkozhatnak és beszélgethetnek egymással a jellemzően magányosan dolgozó művészek.

A művészeti és ipartörténeti szempontból is óriási hagyományokkal rendelkező városban három nagy múltú művészeti egység is működik a PKÜ kezelésében. Az egyik a nyári beton- és az őszi kerámiaszimpózium alkotóinak is otthont adó Virág utcai alkotóház. Emellett a Kohán György utcában is működik a modern művésztelep művészlakásokkal és műtermekkel, Mártélyon, a Holt-Tisza partján pedig egy szálláshelyeket és műtermeket kínáló alkotóház áll az alkotók rendelkezésére.

 Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu