Azok körében, akik a Taurus örökségét felvállaló zenekarként tekintettek a Korálra, bizonyos szempontból csalódás volt Az óceán, ahogy A túlsó part című, 1982 nyarán megjelent album is, ugyanis Balázs Fecóék elengedték az addig jellegadó hard rockos hangképet, és családbarát popzenére váltottak. Ismertek voltak Balázs Fecó nyilatkozatai, hogy mennyire örül, hogy a Homok a szélben táncdalfesztiválos sikere után a tinédzser rajongók szülei is eljöttek a koncertjeikre, így senkit nem ért meglepetésként, hogy a Korál elveszítette a hard rockban gyökerező identitását, de talán már azt is elfogadták, hogy jazz-rockos és néhol funkos elemek is visszaköszöntek a lemezen.
Néhány éve faggattam erről Balázs Fecót, akkor ezt mondta: „Egyszerűen úgy álltam az albumhoz, hogy ami bennem volt, azt megírtam… Változott az ember lelkivilága, változtak az évszakok, és megjelent egy új korosztály.” A Korál 1986-ig tartó klasszikus korszakában végig ott feszül az az ellentmondás, hogy részei voltak a csöves ifjúsági szubkultúrának 1978 és 1981 között, egészen addig, míg elindultak egy olyan fesztiválon, ahol azokat a táncdalénekeseket revitalizálták, akikre már nem voltak kíváncsiak – a rockzene felfutása miatt – a tizenévesek.
A múltat azonban nem lehetett végképp eltörölni, ha a kisemmizett nemzedékről szóló Kölykök a hátsó udvarból című dal 1979-ben születik, akkor egy generációs himnusz lehetett volna, de a Korál popdalt csinál belőle, tapsgéppel, szaxofonnal. Szinén érezzük többek között az Ez mind szerelmes dal és a Jó utat, Diogenész gyermeke című dalok DNS-ében, hogy rockdalok voltak, csak valahol a stúdióban elpárolgott belőlük az energia. A koncerteken persze keményebben szólaltak meg. Anno 1985. március 15-én Szarvason láttam a zenekart utoljára, nagyjából a klasszikus felállás feloszlása előtt egy évvel, és tényleg inkább családi esemény volt, mintsem nemzedéki demonstráció.
Az óceán sokat akart, a lét nagy kérdései hullámoztak végig a lemezen, amit éppenséggel elbír a pop formátum, de Balázs Fecónak ez az egész nem állt olyan jól. A hősszerelmes karakter még igen, de az Antigoné-idézettel megterhelt Jó utat, Diogenész gyermeke című dal már zavarba hozza azokat is, aki elfogadták, hogy Fecó már inkább a Prophet 5 új szintetizátorának műszaki leírását tekinti múzsának, mintsem az Ifipark előtt csövező lányokat vagy Radics Béla angyalföldi konyháját.
Az album a maga módján siker lett, mert mégiscsak tele volt slágerekkel, mint amilyen a Kergesd el a felhőt a házamról című szívfacsaró felvétel, vagy a Folytasd csak, fiú. Érdekes, hogy Az óceánra nemcsak Horváth Attila írt dalszövegeket, hanem Márkus József is (Szökevény, Eltitkolt ünnepek), aki később a Takáts Tamás-féle East fő szövegírójaként írta be magát a honi poptörténelembe. A zenekar felállása is módosult, ekkor váltotta fel Scholler Zsoltot Fekete Tibor. Balázs Fecó azzal indokolta a cserét, hogy Scholler nem hozott dalokat, pedig számtalanszor kérte erre.
Nos, Fekete Samu – akit Dorozsmai Péter dobos hívott a csapatba – egyetlen dalt sem jegyez a lemezen, viszont kétségtelen, hogy muzikálisabb játékos Schollernél, ugyanakkor utóbbi fickós kiállása és feszes és pontos basszusjátéka nagyon is hiányzik Az óceánról. Az album Horváth Attila dalszövegíró egyik legambiciózusabb munkája, a Piramis Erotika című szintén kiváló dalversei mellett egy újabb koncept jellegű anyag, amelyből akár egy látnoki víziót is kiolvashatunk, megjósolva a Korál feloszlását is:
A cirkusz elvonult, / elmúltak az ünnepek. / A sátrak helyén óceán.
(…) minden emlék a helyén van ma már. / Ami fontos volt, az úgyis megmaradt. /
A többit őrzi az óceán.
Amikor 1986 januárjában a Korál az Erkel Színházban ünnepelte tizedik születésnapját, már balett-táncosok is színpadra léptek. Ez sosem működött a popban, sem a huszadik születésnapját ünneplő Omega Jancsó Miklós rendezte koncertjein, sem máshol, csak a rockoperákban. Persze minden zenekar kereste a kiutat a nyolcvanas évek elején a Deep Purple-féle hard rockból, minden zenekar fejlődni, változni akart, de nyilván az sem mindegy, hogy megmarad-e az adott formáció eredeti arcéle.
Balázs Fecó muzikalitása, lírai karaktere predesztinálta arra, hogy engedje szabadjára a benne élő lírát, Horváth Attila sikerrel újította meg a zenekar szövegvilágát, akkor is, ha a prog-rockos vágyálmok valójában nem önazonosak. Szerencsére Horváth nem is vitte el lila ködökbe a műsort, ugyanakkor azok, akik Fischer László a korát megelőző, fémes gitározását szerették, azok hoppon maradtak. Számos olyan west-coast vagy prog-rock hatású zenekart ismerünk, ahol megtalálta a helyét a riffekre épülő gitárjáték.
Végül minden út ide, a titokzatos óceánhoz ér, ismeretlen parton állsz a múló idő mozgó szigetén – énekli Fecó a Mindig úgy ölelj (Az óceán II.) című zárótételben. A múló időt nem sikerült megállítania sem Diogenésznek, sem a kölyköknek, de a Korálnak néhány jól sikerült dallal sikerült lelassítania.
