Május 5-én történt

Egyéb

1909-ben ezen a napon született Radnóti Miklós költő, műfordító.

Ez a nap Hildesheimi Szent Gotthárd ünnepe – bajor bencés apát, püspök, a középkor egyik legkedveltebb szentje, nevét őrzi az Alpok egyik hágója és Magyarországon Szentgotthárd városa.

Május 5-én történt:

1334 I. Károly Róbert mezővárosi rangra emelte és Budával egyenlő kiváltságokkal ruházta fel Szécsényt.

1764 Mária Terézia királynő megalapította a Szent István-rendet, a 2011-ben újraalapított Magyar Szent István Rend a legmagasabb állami kitüntetés.

1848 Pesten a Belügyminisztériumon belül Fényes Elek vezetésével megalakult az országos Statisztikai Hivatal, a KSH elődje.

1882 Türr István kezdeményezésére és Gerster Béla tervei alapján megkezdték a Peloponnészoszt Attikától elválasztó földszoroson a korinthoszi-csatorna építését.

1912 Megnyitották az 1902-ben felfedezett tapolcai Tavasbarlangot.

1912 Pétervárott megjelent a Pravda, az orosz bolsevik párt lapjának első száma.

1939 Hatályba lépett az ún. második zsidótörvény a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról.

1945 Felszabadult a mauthauseni koncentrációs tábor.

1961 A Mercury-Redstone 3 küldetés során az űrben járt az első amerikai űrhajós, Alan Shepard.

2018 A NASA útjára indította az Insight nevű űrszondát, amely november 26-án landolt a Mars felszínén.

Május 5-én született:

1708 Gömöri Dávid orvos, alkimista, a magyar orvosi irodalom úttörője

1747 II. Lipót Habsburg-Lotharingiai házi magyar király

1813 Sören Kierkegaard dán filozófus

1818 Karl Marx német közgazdász, filozófus, a történelem egyik legnagyobb hatású gondolkodója

1846 Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író

1903 Kellér Andor író, újságíró

1909 Radnóti Miklós költő, műfordító

1912 Venesz József világhírű mesterszakács, szakíró

1917 Losonczy Géza újságíró, politikus, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja

1936 Lázár Ervin Kossuth-díjas író

1942 Bujtor István Balázs Béla-díjas színész, rendező, színigazgató, producer, forgatókönyvíró

1943 Sir Michael Palin angol komikus, író, színész, a Monty Python társulat tagja

1962 Szarka Gyula Kossuth-díjas zenész, a Ghymes Együttes tagja

1988 Adele Golden Globe-, Grammy- és Oscar-díjas angol énekesnő

1989 Chris Brown amerikai énekes, dalszerző, színész

Május 5-én halt meg:

1705 I. Lipót Habsburg-házi magyar és cseh király, német–római császár

1821 Bonaparte Napóleon francia császár, a történelem egyik legnagyobb hadvezére, a modern Franciaország alapjainak megteremtője

1904 Jókai Mór író

1908 Duka Tivadar, az első magyar orvos, aki a londoni egyetemen szerzett diplomát, Körösi Csoma Sándor hagyatékának összegyűjtője és feldolgozója

1913 Kallina Mór cseh születésű építész, a budai Várban álló egykori Honvéd Főparancsnokság és a budai Vigadó tervezője

1938 Nagy Endre író, újságíró, konferanszié

1945 Jahn Ferenc orvos, szociológus

1955 Fedák Sári színésznő

1997 Kibédi Ervin Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész

2018 Hertay Mária Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész

2018 Horgas Béla költő, író, szerkesztő, publicista

A képen Radnóti Miklós Párizsban 1931-ben (reprodukció).