Nincs nagyobb boldogság, mint lendületesen és kedvvel csinálni a hatalmas semmit. Ábrándos gondolatok között, pipával a szájban naphosszat heverészni a díványon. A testet és lelket uraló enerváltságot ellensúlyozandó nyaggatni a szolgát, hogy annak válaszaiból össze lehessen rakosgatni a külvilág a kérdező felé irányuló impulzusait.
Podkoljoszin élete olyan, akár Oblomové, Goncsarov regényének címszereplőjéé. Az öreglegénynek nehezére esik feltápászkodnia ágyáról, a legényszobáját elhagynia meg még inkább megerőltető vállalkozás számára. Azonban míg Oblomov bávatag lágysága önálló gondolatokat, a megszokott társasági és társadalmi rend elleni lázadást sejteti, addig Podkoljoszin tisztviselőnek nincsenek önálló elvei, mindössze léha gondolatokat mondhat magáénak. Az utóbbi úgy érzi, hogy sivár életén talán a nősülés változtathatna.
Podkoljoszin nősülni készül ugyan, de mindezt úgy szeretné megvalósítani, hogy a végső, a döntő szó ne az övé legyen. Így a felelősség sem számon kérhető hősünkön, csak éppen „arra szeretne járni”, mintegy véletlenül, ahol végül, esetleg megtörténik a dolog.
Podkoljoszin gondolatai olyanok, akár a kihalás előtt álló őshüllő testében a terjedő fájdalom. Nem kevés idő telik el, amíg a felmerülő elhatározásfélét tetté érleli.
Nyikolaj Gogol tehát Podkoljoszin pikareszk alakját helyezte a magyarra Háztűznéző címmel fordított, egészen valószínűtlen eset két részben műfaj-megjelölésű színdarabjának középpontjába. Az eredetileg Házasság című színdarabot Vidnyánszky Attila rendezésében, a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának megnyitó ünnepsége után láthatta a nagyérdemű.
Vidnyánszky farce-ként gondolta színre vinni a Háztűznézőt, ezért nem fontos, hogy Kocskarjov, a barát (Vass Magdolna) számára miért fontos annyira, hogy a főszereplő a házasság igájába hajtsa a fejét. Azonban a középkori komédia izgalmas műfajához szükséges lendület hiányzik. A rendezés fókuszába Podkoljoszin (Orosz Melinda) vetélytársainak, a többi kérőnek bemutatása került. Az előadás nem találja a humorát és a ritmusát, mert hosszadalmas például a játék Agafja vőlegényjelöltjeinek neveivel (Tojasov, Szarikov).
A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója két esztétikai irányban indul el. Egyrészt reális szituációk sorozata a játék, másrészt a groteszk, a megszokott színpadi valóságon túli elemeket működtet az előadás. A gogoli groteszk azonban nem hangsúlyos, vélhetően ez hiányzik máskor is. Szünet után, amikor az előadás felmondja a megszokott konfrontációs nézőtér-színpad viszonyt, lehetősége nyílik a főszerepet játszónak javítani az összképen. Kitekintve jelenünkbe, az orosz-ukrán háborút, nehezen érthető okokból, következetesen nemzetközi izének mondják a Háztűznéző szereplői.
Az egyetemi hallgató Polyák Anita képes a vállára venni az előadást.
Agafja Tyihonovna visszakérdezéseinek hangsúlyai a lányé, aki képes kívülről, kicsit messzebbről tekinteni a nem is kicsit dévaj önmagára. A nagyszerű ütemérzékű Polyák szituációinak találóbb és frissebb a humora a produkció egyéb részeinél. A fiatal színésznő eléri a legnehezebbet: a második részben úgy tűnik, mintha a nézők a beavatott bizalmasai, sőt egyenesen a cinkosai lennének. Kilépéseinek Agafja, a férjhez menni szándékozó lány szerepéből két fő iránya van. Az egyik esetben Agafja „csak” felfüggeszti az illúziót. Ilyen például, amikor „fennakad” az ablak párkányán. Komoly ártatlansággal kérdezi a hajadon a publikum tagjait, hogy ugye ilyen esetekben tiltakozni illendő a szoknyájába szorult férfifej ellen. Máskor jóval merészebb Agafját látunk, hiszen a lány sikeresen keresi a kapcsolatot közvetlenül a publikummal. Polyák jól érzi a határokat a színész és a néző között. Ezért tud megfelelő előkészítés után, mégis magától értetődő természetességgel beleülni az első sorban helyet foglaló férfi ölébe. Végül nem jön össze bájos ajánlkozása, mert József, a vállalkozó szellemű néző már házasságban él.
A bejárati ajtó felett fekete kereszt látható. A díszlettervező Tóth Kázmér invenciózus ötleteként a feszület mind csálébban áll annak jeleként, hogy a polgári rend felborult, és ki tudja mikor áll vissza a megszokott irányba. Az alkotói szándék érthető és erkölcsileg a legnemesebb. A férfiszerepeket azért játsszák nők, mert a háború sújtotta Ukrajnában jelenleg behívják a férfiakat katonának. Azonban az „üzenet”, már amennyiben van ilyen egy műalkotás esetében, miszerint éljünk jól és hozzunk világra sok gyermeket, jócskán egyszerűsíti Gogol klasszikusát.
Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja / Gáncs Tamás
