E napon született Moldova György író 1934-ben, Dienes Gábor festőművész 1948-ban, Borza Teréz iparművész pedig 1953-ban. 1999-ben ezen a napon lett Magyarország a NATO teljes jogú tagja.

Ünnepek, világnapok:

Az internetes szólásszabadság világnapja – 2008 óta rendezik meg a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezésében, az UNESCO védnökségével.

A zöldhályog világnapja – A Glaukóma Világszervezet és a Glaukómás Betegek Világszervezetének kezdeményezésére 2008 óta rendezik meg.

Március 12-én történt:

1879 Egész Szegedet elárasztotta a Tisza; a nagy szegedi árvízben 151-en meghaltak, csaknem 5600 ház romba dőlt, alig 300 maradt lakható.

1918. A bolsevik hatalomátvétel után Moszkva másodszor is Oroszország – immár Szovjet-Oroszország – fővárosa lett.

1938 Német csapatok vonultak be Ausztriába, Hitler bejelentette az anschlusst, Ausztria Németországhoz csatolását.

1946 Kivégezték a népbíróság által háborús bűnök és hűtlenség miatt halálra ítélt Szálasi Ferenc nyilas „nemzetvezetőt”.

1947 Harry Truman amerikai elnök meghirdette a róla elnevezett doktrínát: „az Egyesült Államok támogatja a fegyveres kisebbségek erőszakosságának kitett vagy külső nyomásnak alávetett szabad népeket”.

1952 Kinevezték a NATO első főtitkárát, a brit Lord Hastings Lionel Ismayt.

1968 Mauritius elnyerte függetlenségét a brit Nemzetközösségen belül, ez a nap az indiai-óceáni szigetország állami ünnepe.

1999 Magyarország a NATO teljes jogú tagja lett.

Március 12-én született:

1613 André Le Nôtre, Versailles kastélyparkjának tervezője

1783 Kőszeghi-Mártony Károly mérnök, táborszernagy, feltaláló, a kísérleti talajmechanika megalapítója, a sűrített levegőt használó légzőkészülék és a gulyáságyú feltalálója

1863 Gabriele D'Annunzio olasz költő, író, újságíró, politikus

1883 Jávorka Sándor Kossuth-díjas flórakutató, geobotanikus, akadémikus, a Magyar Biológiai Társaság első elnöke

1888 Hans Knappertsbusch német karmester

1908 Pálffy Endre irodalomtörténész, szerkesztő

1921 Giovanni Agnelli olasz üzletember, a FIAT vezetője

1922 Jack Kerouac amerikai író, az Úton szerzője

1928 Edward Albee Pulitzer-díjas amerikai drámaíró, a Nem félünk a farkastól szerzője

1934 Moldova György Kossuth-díjas író


640c4fdc0ccef9e187955a9f.jpg
Moldova György. Fotó: Hunyadi József / Fortepan

1938 Nikmond Beáta Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész

1943 Kóka Rozália mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, a népművészet mestere

1946 Liza Minnelli Oscar-díjas amerikai énekesnő, színésznő

1948 Dienes Gábor Munkácsy Mihály-díjas festő, érdemes művész

1953 Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas iparművész

Március 12-én halt meg:

1790 Hadik András, „a legvitézebb huszár”, aki hőstetteinek köszönhetően közlegényből lett gróf

1858 Schöpf-Merei Ágoston gyermekgyógyász, akadémikus, a magyar tudományos gyermekgyógyászat megalapítója, az első magyar gyermekgyógyászati tankönyv írója

1898 Sakari Topelius finn író, történész

1918 Mérei Adolf író, rendező, színigazgató

1937 Hubay Jenő hegedűművész, zeneszerző

1983 Ráday Imre, az első Kazinczy-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész

1985 Ormándy Jenő (Eugene Ormandy) magyar-amerikai karmester

1998 Beatrice Wood amerikai képzőművész, a „Dada mamája”

1999 Yehudi Menuhin amerikai hegedűművész

2003 Howard Fast amerikai író

2008 Illés Gyula Munkácsy Mihály-díjas szobrász, érdemes és kiváló művész

Nyitókép: Dienes Gábor Emberek és állatok című festményének részlete (1975). Forrás: Magyar Nemzeti Galéria