Nem azt kapjuk, amire vágyunk, hanem amire szükségünk van

A szerző bemutatkozó kötete aparegény, az apátlanság, az apakeresés könyve, azonban nem pusztán az, hiszen a történet annyira gazdag és sokrétű, hogy többféle szempont szerint is közelíthetünk hozzá. Sokan magunkra ismerhetünk a szöveg olvasása során, és nagyon könnyen azonosulhatunk a főhőssel. A történet a vidékről nagyvárosba költöző fiú meséje, szól a szerelem lehetetlenségéről korunkban, a függőségekről, arról, hogy milyen lehet egyedülálló szülőként felnevelni egy gyereket, vagy hogy mennyire nehéz megküzdeni az identitásunkkal, és mennyire magányosak az emberek. Mennyire nehéz meglelni a békénket, és megtalálni önmagunkat.

A Bőgőmasina az én keresésének és megtalálásának regénye is. A főszereplő, Marci óriási utat jár be. Nemcsak a vidéki városoktól Budapesten át egészen New Yorkig, majd vissza utazik hatalmas távolságokat, hanem lélekben is rengeteg mérföldkövet hagy maga mögött, amíg eljut sebezhetőségének totális felvállalásáig. Mert ez a regény nem Csipkerózsika-történet, amelyben végül fehér lovon megérkezik a herceg, és minden egy csapásra megoldódik. A hepiendet tulajdonképpen a megbékélés jelenti az élet nehézségével és  kihívásaival. Annak felismerése, hogy nem mindig azt kapjuk, amire vágyunk, hanem amire épp szükségünk van. 

„…hagytam, hogy behúzzanak a képtelenül hétköznapi sztorik. Pont, mint az enyém. Hiszen az én történetem is épp olyan, mint másé. Nem egyedi a fájdalmam, tudtam már.”

A Bőgőmasina (egyik) állítása nem más, mint hogy bármennyire úgy érezzük néha, hogy körülöttünk forog az egész univerzum, valójában porszemek vagyunk a gépezetben, és bármennyire egyedinek érezzük is traumáinkat, valójában mindannyian küzdünk valamivel. Mindannyiunk cipel csomagokat, és mindannyian keressük a helyünket abban a világban, amely egyáltalán nem tűri meg a másságot, a standardtól való eltérést, a tökéletlenséget.

A Bőgőmasinát olvashatjuk az egyén önmagával vívott küzdelmeinek soraként, ugyanakkor az individuum világgal szemben folytatott harcaként is. Mert miközben Marci sorsának elfogadása felé halad, az is világossá válik, hogy a külső valóság mennyire rideg és kegyetlen. Hogy valójában nem is kell félvér, homoszexuális, egyszülős fiúnak lennünk, hogy elveszettnek érezzük magunkat, hiszen a külső valóság annyira kíméletlen, hogy mindannyiunknak folyamatosan meg kell küzdenünk azzal, hogy beilleszkedjünk a társadalmi keretekbe. Bár hangsúlyosan megjelenhetne, hogy milyen lehet a 2000-es években vidékiként vagy homoszexuálisként élni, a szöveg nem ezekre helyezi a fókuszt. Talán épp így sikerül elkerülnie, hogy didaktikussá váljon. Sokkal erőteljesebben jelenik meg benne például a fiatalkori alkoholizmus vagy az, hogy milyen egyenlőtlen, abuzáló párkapcsolatban élni, vagy akár az, hogy milyen érzés, amikor a gyermekkorban felépített illúziók lufiként pukkannak szét.

Miközben a regény rávilágít az egyén és a világ közötti diszkrepanciára, nem süllyed rezignáltságba. Marci ugyanis törékenységének és sebezhetőségének felvállalásával megtalálja azt a csapást, amelyen békével lehet haladni. A történet épp ettől válik felkavaróvá: a főhős ugyanis elfogadja esetlenségét, bizonytalanságát, másságát, és azt is, ahogy ezekkel folytonosan meg kell küzdenie. Teljesen lemeztelenedik előttünk, és minket is arra biztat, hogy merjük elfogadni elutasítottságunkat. Merjünk érezni, fájni, rosszul lenni. Mert mindenkiben van valamiféle űr, hiány, és mindannyian kerülünk nyomorult és elképesztően méltatlan helyzetekbe, amelyek megtörnek, de fel lehet állni és tovább lehet haladni. 

A regény elbeszélőjének hangja nagyon különleges, közvetlen, ami segít, hogy olvasóként empátiával viszonyuljunk a főszereplőhöz. A szöveg egyszerre nagyon szenzitív és humoros. Rengeteg érzelmet hív elő az olvasóból, majd a sírás határán jön egy olyan mondat, amely kiszakít az addigi állapotból. A Bőgőmasina megerősít abban, hogy humorral oldjuk fájdalmainkat. A démonjaink elcsendesíthetők, ha sikerül kikacagnunk őket. 

Különleges és kivételes könyv a Bőgőmasina. Lelkesítő, hogy a szerző már első regényében kiforrott nyelvet használ. Izgatottan várjuk, mi következik ezután.