Mayer Éva a Terra incognita című kiállításán az egyéni sorsokat érintő és társadalmi jelentőséggel is bíró fogantatást és annak hiányát állítja középpontba.

A Molnár Ani Galériában látható kiállításon Mayer Éva a fogantatás nehézségét vagy hiányát, a meddőséget az európai kultúra jellemző elemeivel, archetípusaival beszéli el, és teszi egyedi rendszerének részévé. Személyes tapasztalatait, traumáit így univerzális szintre emeli.

Projektjében izgalmasan találkozik egymással a fogantatás biológiai és érzelmi oldala, a szülés társadalmi és egyéni aspektusa.

A Molnár Ani Galéria falain szigorú szerkezetbe ágyazva láthatók az alkotó képei és mantraszerű fohászai. A méhsejteket idéző forma a bőséget, a gyarapodást, a termékenységet szimbolizálja, és mint ilyen a terhességet, a fogantatást, a szülést a tudomány, a hasznosság, a fajfenntartás felől közelíti meg. Az egyes méhsejteken belül azonban a meg nem érkezett gyermekekhez szóló imák olvashatók, valamint Mayer finom, érzéki képei láthatók, amelyek a termékenység lírai aspektusát domborítják ki. 

Azért izgalmas ez a kettősség, mert jól mutatja a gyermekre vágyó egyén működését. Kifelé, társadalmi közegben inkább orvosi szakkifejezésekkel, hidegen és tárgyilagosan kommunikálunk a teherbe esésről, a meddőségről, belső világunkban viszont az érzelmek tobzódó gazdagságában, legszélesebb sprektumában éljük át a fogantatás vágyát vagy csodáját. Ezt jelképezi a cím: a Terra incognita, az ismeretlen föld maga a női lélek, amelynek a fogantatásra, a meddőségre, a teherbe esésre, az anyává válásra vonatkozó érzéseit csak a társadalmi normákon átszűrve ismerjük. Ezek azonban valójában csak szűk keresztmetszetét jelentik annak, ami egy nőben zajlik.

Az installációk különlegességét az adja, hogy a művek a személyes sorsot érintő problémában gyökereznek, az alkotó mégis a közösség nyelvén szólal meg.

Mayer Éva, ahogy korábbi alkotásaiban, most is a társadalmi diskurzusban tabunak számító kérdést vesz elő. Installációival igazán személyes hangot üt meg, a mikrokozmosz mélyére hatol, és ezzel súlyos tabut érvénytelenít, fontos társadalmi problémára nyitva meg a szemünket. A személyesség az univerzalitás szintjére emelkedik, és megteremtődik az a tér, ahol az egyéni trauma, gyász kibeszélhetővé, feldolgozhatóvá válik.

Noha helyspecifikus installációkról van szó, a méhsejtek egyes elemei önálló műként is értelmezhetők. A szövegek apró imákként olvashatók, amelyekkel a nők szólítják meg a várva várt gyermeket, hogy megérkezzen hozzájuk, beköltözzön a méhükbe. E sorok rendkívül lírikusak, érzelmekkel és pátosszal teltek; olykor még a versek dallamosságát, ritmikusságát is magukon hordozzák. A nők őszinte vágyódása és könyörgése válik általuk átélhetővé.

„Kicsi lélek, jöjj el, kérlek, szüless le mihozzánk, szerető apád és anyád vár rád, hadd lehessünk egy család.”
„Kicsi gyermek, ha készen állsz, mi rád vágyunk, nem siettetünk, mindig szeretve várunk.”

A húsz, különböző mélységű hexagon többi darabjában grafikák vannak, amelyek újabb mikrovilágokat tárnak fel. Az apró növénykék, bonszaifák a növekedés, a keletkezés, a teremtés, a sikeres fogantatás szimbólumaként jelennek meg ezeken a képeken. A lombházak, a kicsi épületek az otthon intim, biztonságos, védelmet nyújtó terét jelképezik, amelyekbe a gyermeket várják. A művek egy másik csoportja ezek ellenpontjaként működik. A gomolygó felhők, a feje tetejére állt ház, a kéményből előtörő fekete füst a meddőség és a terméketlenség folyamataira utalnak.

Az apró csendéletek azonban nemcsak szimbolikusan izgalmasak, hanem technikailag is különlegesek. Mint a kiállításhoz kapcsolódó szövegben olvashatjuk, a képek a művész által használt és kifejlesztett egyedi technikai eljárással valósulnak meg. „Mayer Éva üveglapokra festi a formákat, majd ezeket beszkenneli, a kapott digitális képet pedig tovább módosítja, végül papírra nyomtatja. A hatszögű formákba azonban nem csupán képi, hanem női csoportokból bekért, pauszpapírra írt, több réteg egymásra helyezésével levilágított írásrészletek, szövegtöredékek is kerülnek.” 

A galéria belső terében a Továbbított üzenet című műcsoporttal egészülnek ki a vallomásos installációk.

A két sorozat technikailag is összekapcsolódik, és az installációk polc jellege ezeken a munkákon is tetten érhető. (A polc mindkét sorozatban a személyes élettér kialakításának fontos szimbóluma.) Mayer ezeken a képeken is olyan formákat, polcra felsorakoztatott tárgyakat használ, amelyek érzelmileg kötődhetnek a birtokosukhoz. A gyertyák, az üvegekbe helyezett, homályos babaváró szövegek, a kút és a kórház a belső történések reprezentánsaiként értelmezhetők az alkotásokon, amelyek antropomorf jellegükből fakadóan erősen emlékeztetnek különféle emberekből álló csoportokra; olyan emberekre, akik a kép kedvéért álltak össze. 

A kiállításon látható installációk egy folyamatmű részeinek tekinthetők.

A méhsejtek a végtelenségig folytathatók és bővíthetők, összességük úgy épül fel, mint ahogy egy adott témáról szóló diskurzus: bővül, tágul, majd ahogy egyre nagyobb teret nyer, úgy szűnik meg tabuként létezni. Mayer azért folytatja a meddőséggel, az anyává válással kapcsolatos kutatásait, hogy szabadabban és árnyaltabban tudjunk beszélni róluk. Kutatásaihoz mi is hozzájárulhatunk, ha kitöltjük a galériában kihelyezett anonim kérdőívet, majd bedobjuk a tér közepére állított, méhsejtet szimbolizáló urnába.

A kiállítás június 18-ig látogatható a Molnár Ani Galériában.

Fotók: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert