Molnár Ani Galéria

Wirth Abigail: Szégyelljük bevallani, hogy emberiek vagyunk

Wirth Abigail a mai generáció szorongásairól – a szerelem ügyetlen ritmusairól, az anyaság kimerítő szépségéről – beszél, miközben művei nem mondanak le az esztétikumról sem. A héten vele randiztunk.

Mindig úgy nézek egy képre, mint egy emberre

Felhőtlenség és játékosság árad a képeiből. Somody Péter munkáival azért jó együtt lenni, mert ezeket a műveket nézve minden gondunk tovatűnik egy pillanatra, és megérezzük a létezés könnyűségét.

Konok Tamás képei az emigrációba zárt lélek dafke szabadságáról mesélnek

Konok Tamás Az elvont feloldozása című kiállítása az 1969 és 1982 között készült műveken keresztül mutatja be a párizsi emigráció éveiben kidolgozott szuverén kompozíciós módszer megszületését.

A művészetcsinálás legalább annyira láthatatlan, mint a porszívózás

Benczúr Emese The Call of Duty című kiállítása az am projectspace-ben a láthatatlan női munkával foglalkozik.

Emlékszel még, milyen volt elveszni benne?

A megbontatlan természet iránti vágyról, annak tünékenységéről szól a Molnár Ani Galéria Longing for Gaia kiállítása, ugyanakkor azt is hirdeti, hogy lehet élvezni az önmagáért való szépet.

Magyar minimalista-konstruktivista géniusz a Molnár Ani Galériában

Imre Kocsis (1937–1991) magyar származású, Németországba emigrált és világszerte ismert grafikus és installációs művész, a nemzetközi minimalista-konstruktivista művészet egyik kulcsszereplője. Első hazai önálló tárlata július 6-ig látható a budapesti Molnár Ani Galériában, ahol hosszas előkészületek után, Németországból érkező kereskedelmi célzatú műtárgyanyaggal találkozhat a közönség és mélyülhet el a művész életművében.

Tíz kiállítás tavaszra

Fotófesztiválos programok, galériás kis kiállítások és blockbusterek közül válogathatunk, bőven van mit nézni, mutatunk pár olyat, amelyet nem érdemes kihagyni.

Ingyenes tárlatvezetések a galériák hétvégéjén

Egybefonva – A kapcsolódás dimenziói mottóval rendezik meg idén a Gallery Weekend Budapestet, amelyen tizenkét fővárosi kortárs galéria kiállításai, ingyenes rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a látogatókat szeptember 15-én és 16-án.

Konok Tamás munkáiból rendez kiállítást a Molnár Ani Galéria

Architektúra címmel nyílik Konok Tamás egyéni kiállítása február 10-én a Molnár Ani Galériában.A tárlat az absztrakció egyik szakértője, dr. Mészáros Flóra művészettörténész kurátori koncepciója alapján valósul meg.

Mayer Éva művei megnyitják a kaput a meddőségről való beszédre

Mayer Éva a Terra incognita című kiállításán az egyéni sorsokat érintő és társadalmi jelentőséggel is bíró fogantatást és annak hiányát állítja középpontba.

Konok Tamás: Vers l’infini, azaz a végtelen felé

Megjelent Konok Tamás Vers l’infini életmű-kiállításának katalógusa, amelyről Emőd Péter a szerzőket, Szipőcs Krisztinát, Boros Lilit és Pataki Gábort kérdezte.

Wolsky András kiállítása

Áprilisban a Molnár Ani Galéria Wolsky András egyéni kiállításával szerepel az ARCOmadrid E-xhibitions online kiállítási platformján.

Látogasd meg a képzőművészeket!

Idén 13. alkalommal, október 6-án és 7-én rendezik meg Budapest izgalmas programját, a Nyitott Műtermek Délutánját. A két nap során olyan, az avatatlan szemek elől elzárt területekre juthatnak be az érdeklődők, amelyekről sokszor téves vagy éppen misztikus elképzelések élnek a köztudatban. Idén 13 művész világába pillanthatunk be.

A galériák hétvégéje

Tizennégy fővárosi kortárs galéria csatlakozott az idei Gallery Weekend Budapest (GWB) programsorozathoz, amely szeptember 8-án és 9-én ingyenes kiállításokon, tárlatvezetéseken, körtúrákon és egyéb alkalmakon keresztül vezeti be a közönséget a kortárs művészet világába. A résztvevő galériák a szervezők szándékai szerint most is a főváros legjobbjai közül kerülnek ki.