Sok magyar írót és költőt ihletett meg a nemzethalál gondolata. Illyés Gyula így ír róla:
1980 óta csökken a magyarországi lakosság, fogy a magyar határon innen és túl. De mégis hogyan néz majd ki Magyarország az évszázad közepén? És a végén? És az évezred végén? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Lennert József geográfussal, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársával, az Alföldi Tudományos Osztály osztályvezetőjével.
Hányan is élünk majd Magyarországon?
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint 2051-re valamivel kilencmillió alá esik a népesség. A pesszimista opció szerint viszont nyolcmillió közeli lakosságszám sem kizárható. A mérsékelt fogyást feltételező optimista forgatókönyv is hordoz magában társadalmi kihívásokat: elsősorban nem a népességszám, hanem annak területi eloszlása és a korszerkezet átalakulása miatt. Azonban a nagyobb ütemű népességfogyás erőteljesebb társadalmi fenntarthatósági kérdéseket vet fel a munkavállaló korú népesség gyorsabb zsugorodása miatt. „Általános vélekedés szerint szeretnénk, ha az ország lakossága megmaradna tízmillió körül. Még ha ez nem is reális cél, nagyon nem mindegy, hogyan alakul a népességváltozás üteme a jövőben” – foglalja össze Lennert József.
A kutató elárulja, a népesség pályáját országos léptékben elsősorban a természetes népmozgalmi, születési és halálozási folyamatok befolyásolják. De az egyes járások, települések jövőképének alakításában már a belső vándormozgalmi folyamatok játszanak döntő szerepet. A jelenleg is komoly eltérések a jövőben csak fokozódni fognak.
„A népességfogyás az ország jelentős részén erőteljes lesz, a vidéki perifériákon, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon. Ezzel szemben a vidéki nagyvárosok, illetve a Balaton szűkebb környezetében az országos ütemnél kisebb népességvesztéssel kell számolni, a fővárosi agglomeráció belső gyűrűjének népessége még a legrosszabb forgatókönyvek szerint is tovább növekszik majd, az országos csökkenés ellenére. Érdemes belegondolni, mit jelent mindez fenntarthatósági szempontból. A belső agglomerációs települések már most tiltakoznak, hogy megteltek, máshol fogy a népesség, nem jönnek a beruházók. Elmaradásukkal tovább fogy a népesség, amiért elértéktelenednek az ingatlanok, ez pedig egy ördögi kört alakít ki. Ezek a területek más kihívásokkal néznek szembe, a fővárosi agglomeráció településein gyakran nincs elég humánszolgáltatás, bölcsőde, óvoda. Az egyes elnéptelenedő területeken pedig többletkapacitás is lehetne” – sommázza Lennert József.
A romló időskori eltartottsági ráta egyik oka a növekvő várható élettartam, ami örömteli dolog, hiszen azt jelenti, hogy átlagosan egyre több életévet élnek meg az emberek az aktív életkoruk után is. „Ugyanakkor, tekintve, hogy térben mennyire differenciáltan zajlik, és hogy milyen szelektívek a vándormozgalmi folyamatok, nagyon eltérő arányban növekszik az időskori eltartottsági ráta. Az időskori és bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat főleg idősek veszik igénybe, ha egy területen növekszik az ezekre való igény, miközben az aktív munkaerő fogy a térségben, az kihívások elé állítja a társadalmat. Több erőforrást kell majd biztosítani, hogy megfelelő minőségben legyenek elérhetőek ezek a szolgáltatások” – foglalja össze a kutató.
Vannak térségek, ahol már több mint egy évszázada zajlik a népességfogyás
Elsőre riasztónak hathat a 2051-re prognosztizált, kilencmillió alatti népesség, azonban hozzátartozik a képhez, hogy 1870-ben ötmillióan éltek Magyarország területén, míg 1980-ban csaknem tizenegymillióan. De mi történt ezeken a fordulópontokon? „Többször találkoztam olyan társadalmi véleménnyel, ami a népességfogyást rendszerváltás utáni folyamatnak érzékeli, a romló társadalmi és gazdasági körülményekből vezeti le. Konkrétan a rendszerváltást teszi felelőssé” – fűzi hozzá Lennert József. Ezt a tévedést a teljes termékenységi ráta időbeli alakulása cáfolja meg. Ez az arányszám mutatja, hogy átlagosan hány gyereket vállalna egy nő életében, ha az adott év gyerekvállalási jellemzői hosszú távon állandósulnának.
A gyermekhalandóság miatt a 2,1-es értéket reprodukciós küszöbnek nevezik, ez alatti számnál előbb-utóbb népességfogyás következik be – kivéve persze, ha a migrációs folyamatok ellenpontozzák a fogyást. A demográfiában azonban a korábbi folyamatoknak nagy a tehetetlenségi ereje, ezért a gyermekvállalásban bekövetkező változások csak késleltetve nyilvánulnak meg a születésszámok abszolút változásában – ezt nevezik demográfiai momentumnak.
Azonban amikor az országos népesség elkezdett fogyni, a települések nyolcvan százaléka már maga mögött hagyta népességcsúcsát. A helységek csaknem fele 1950 előtt elérte maximumát, és 134 olyan település van az országban, amely az első cenzus, tehát 1870 óta veszít lakosságából.
„Nézhetjük úgy is, hogy léteznek térségek, járások, ahol már több mint egy évszázada zajlik a népességfogyás, ami természetesen felvet kihívásokat, a lokális elnéptelenedésnek jócskán vannak negatív következményei, de nem történt apokalipszis. Ez a jövő tekintetében is segít kontextusba helyezni a várható folyamatokat” – teszi hozzá Lennert József.
A harmadik világ országai több-kevesebb késéssel ugyanezt az utat járják be. A jelenség több tényező összjátékának is köszönhető, a gyerekek felnevelése és taníttatása a modern társadalmakban egy kitolódó folyamat, több időt, erőforrást igényel a szülők részéről, akiknek ezekből a véges erőforrásokból úgy kell gazdálkodniuk, hogy társadalmi-szakmai előmenetelre és személyes életcélok beteljesítésére is jusson. A gyermekvállalásnak azonban van egy – a két nem esetében eltérően szigorú – lehetséges időablaka, emiatt a második-harmadik gyerek gyakran nem is születik meg, ellentétben a korábbi társadalmakkal. Azon fejlett országokban, ahol a mai napig kitart a népességnövekedés, ez általában a bevándorlók fogadása miatt következik be, de közrejátszott természetesen az is, hogy kitolódott a várható élettartam.
Hogy milyen módszerekkel vizsgálják a demográfiai folyamatokat, mik a tendenciák külföldön és hogyan alakul a határon túli magyarok bevándorlása, az a Magyar Kultúra magazin 2025/2. számából derül ki, ahol több más, a jövővel kapcsolatos írás is olvasható. A magazinról további információk itt érhetőek el.
