Meghalt Kásler Miklós
Életének 75. évében elhunyt Kásler Miklós, egykori emberi erőforrás miniszter.
Kásler Miklós 1950-ben született. Pályafutását orvosként kezdte, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1974-ben. A gyógyítás iránti elkötelezettsége vezette oda, hogy az onkológia területén szerezzen hírnevet. 1993 és 2018 között az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójaként tevékenykedett, ahol jelentős szerepet játszott a magyar rákgyógyítás fejlesztésében.
Szakmai munkássága mellett 2018 és 2022 között az emberi erőforrások minisztereként is szolgálta hazánkat. Támogatta az oktatási és egészségügyi rendszerek reformját, számos kezdeményezés fűződik a nevéhez a magyar kultúra területén. A koronavírus-járvány idején az Operatív Törzs egyik vezetőjeként fontos szerepet vállalt a védekezés irányításában ‒ többek között a kórházi ágyak felszabadítására vonatkozó intézkedéssel.
2023-tól a Magyarságkutató Intézet szakmai irányítója, majd tiszteletbeli elnöke volt. 2025-ben főtanácsadóként dolgozott tovább a kulturális miniszter mellett.
Több mint 500 tudományos publikáció, 16 szakkönyv, 7 könyv, 76 könyvrészlet fűződik a nevéhez. Számos hazai és nemzetközi kongresszuson tartott előadást.