A felújított Laczkó Dezső Múzeum Egry József, a Balaton festője születésének 140. évfordulója alkalmából összeállított kiállítással nyitotta meg kapuit.

A Balaton festőjeként ismert Egry József 1916-ban, az első világháború során került a badacsonyi hadikórházba, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Pauler Júliával. A háborút követően Keszthelyen, majd Badacsonyban élt és alkotott, de a teleket rendszerint a fővárosban töltötte. A szakirodalom ezt az időszakot tartja fordulópontnak Egry festészetében. A háború előtti vastag faktúrájú olajképei fokozatosan feloldódtak, és megszülettek az atmoszférikus fényhatásokra épülő, könnyed, már-már légies festmények és grafikák, amelyek témája legtöbbször a víz, a Balaton és az azt övező táj, az itt élő és dolgozó emberek.

Ugyanakkor a Balaton a művész szakrális témájú képeinek is keretévé vált. Egry és felesége 1929-ben közel fél évet töltött Szicíliában, majd 1938 márciusában ismét elutaztak néhány hónapra Olaszországba. Ezek a külföldi utazások is inspirálták a tárlat koncepcióját. A művész 1919–20 körüli badacsonyi letelepedését követően készült, balatoni képei párhuzamban állnak az olaszországi utazások során készült, tenger menti alkotásokkal. A kiállítás teljességéhez elengedhetetlen, hogy a közgyűjteményekben őrzött munkák mellett magántulajdonban lévő, féltve őrzött és a nagyközönség számára eddig nem látható alkotások is megtekinthetőek lesznek a magángyűjtők hozzájárulásával.

Egry József művei 2023 nyarán nemcsak a Laczkó Dezső Múzeumban bukkannak fel Veszprémben, hanem a Művészetek Háza Veszprém is szentel egy kisebb, kiegészítő tárlatot a festő korai munkáinak.

A tárlatot kísérő, élményközpontú múzeumpedagógiai foglalkozások mellett ismert személyek közreműködésével tárlatvezetéseken, gasztronómiai esteken és élményfestésen is részt vehetnek az érdeklődők. A kiállítás felvezetéseként a Laczkó Dezső Múzeum a festővel készült korabeli interjúkat és Nyáry Krisztián Egry Józsefről és Pauler Juliskáról szóló írását is feldolgozta hanganyag formájában. Az online felületeken elérhető különleges tartalmak célja, hogy a kiállításra érkező látogatók megismerjék az alkotó gondolatait és alkotói filozófiáját.

Az előzményekről itt adtunk hírt.

Fotók: Pesthy Marton