A kuruc főgenerális Temetvényben született. Rövid ideig látogatta a nagyszombati egyetemet, majd fiatalon bekapcsolódott a török elleni felszabadító háborúba. Buda 1686-os ostromában a vágsellyei vár kapitányaként vett részt, majd Szeged főkapitánya lett. 1689-ben grófi címet kapott, 1691-től Ung vármegye főispánja, majd aranysarkantyús vitéz, királyi tanácsos, az alsómagyarországi bányavárosok helyettes generálisa volt. 1696-98-ban az újonnan szervezett felsőmagyarországi hadikommissaritus főkapitánya. 1697-ben a hadrakelt vármegyei nemességgel segítette letörni Tokaji Ferenc hegyaljai fölkelését. A nemesi-rendi elégedetlenség fokozódása idején került kapcsolatba II. Rákóczi Ferenccel. Fontos szerepet kapott Rákóczi francia és svéd diplomáciai kapcsolatainak kialakításában. A szabadságharc kezdetén a konföderált rendek generálisaként az 1703. évi győzedelmes felső-magyarországi hadjárat irányítója volt. Előbb a selmeci, majd a nagyszombati béketárgyalásokat vezette, 1707-ben ő kötötte meg a Rákóczi lengyel királyságát tervező varsói szerződést I. Péter cárral. Politikai nézetei sokban különböztek Rákócziétól. Szűkebb térre igyekezett szorítani a protestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, s katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett a vezérlő fejedelemmel. Mindvégig kitartott azonban a konföderációra tett esküje mellett. A szabadságharc bukása után élete hátralévő részét a törökországi Rodostóban töltötte. 1723-ban másodszor is megnősült, Kőszeghy Zsuzsannát, Mikes Kelemen szerelmét vette feleségül. 1725. november 6-án halt meg Rodostóban. Hamvait - Rákóczival együtt - 1906-ban hozták haza, s a kassai dómban helyezték nyugalomra.
