Diákszálló, kávézó és a leendő börtönmúzeum fogadóközpontja lesz majd az egykor vas- és fűszerkereskedésként működő veszprémi Ruttner-házban, amelyet az Európa kulturális fővárosa (EKF) program támogatásával újítanak fel – közölte pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján a Veszprém 2023 Zrt. vezérigazgatója.

Markovits Alíz elmondta, hogy a nagy múltú, egykor iparosok által lakott ház 1,3 milliárd forintból újul meg.

A földszinten kávézó és jegypénztár, az emeleten harminchat ember befogadására alkalmas diákszálló kap helyet, melyet jövő év elején birtokba vehetnek a veszprémiek és az oda látogatók.

Madarasi-Papp Rita tervező felidézte: a városnak ez a része a 18. században épült be. Egy 1832-ből származó térképen már be lehet azonosítani a házat, melyet az 1860-as években, valamint 1899-ben felújítottak, 1958-ban pedig műemléki védettséget kapott. Mint mondta, az épület első szintjén a restaurátorok három tájképet tártak fel a falakon, melyekhez az egykori alkotók a környék tájaiból meríthettek ihletet.

A Ruttner-házból a szomszédos várbörtön múzeumba az udvaron felépített üveglift segítségével lehet majd feljutni. A tervek szerint a jövő ősszel elkészülő börtönmúzeum a börtönélet körülményeit és annak múltját lesz hivatott bemutatni a látogatóknak.

A
Jókai utca, ahol a Ruttner-ház is található, a város egyik fontos főútvonala
volt a 20. század közepéig, lakói iparosmesterek voltak. A házak udvari
részében iparosműhelyek működtek, a vár felőli oldalon pedig hegybe mélyített
pincék sorakoztak, hiszen a legtöbb veszprémi iparoscsaládnak szőlője volt a
város közelében.

A Ruttner-ház több generáción át a Ruttner kereskedőcsalád tulajdona volt. Ruttner János (1797–1861) vaskereskedő a házassága révén került Veszprémbe, Lorich Annát vette feleségül 1827-ben, és pár évtized alatt jelentős vagyonra tett szert. Gazdasági sikerét annak köszönhette, hogy szinte valamennyi korabeli építkezéshez szállított vasanyagot. Családja számára ezt a vár alatti házat találta legalkalmasabb otthonnak, a korábbi földszintes házat ő építette át az 1850-es években U alakú emeletes lakóházzá. Az emeleten a család lakott, a földszintet pedig kereskedésének rendezte be. Apja halála után fia, Ruttner Sándor (1832 –1899) vette át az üzletet, melynek kínálatát tovább bővítette. A vaskereskedés mellett fűszer- és vetőmageladással is foglalkozott.