Szabadság, szerelem – ehhez kapcsolódva elmesélhető teljes történetünk. Erről szólnak dalaink, verseink, regényeink, harcaink, álmaink, tenni akarásunk.

A Petőfi.hu ennek jegyében reflektál Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára: követjük a bicentenáriumi eseményeket, új szempontokat kínálunk e kivételes életműhöz, és bemutatjuk, Petőfi hogyan van jelen kultúránkban. Még az is kiderülhet, hogy mindannyian Petőfi köpönyegéből bújtunk elő.

„»Az idő igaz, / S eldönti, ami nem az« – írja a kétszáz éve született költőnk, és ez saját magára vonatkoztatva is érvényes. Egyesek szerint Petőfi szobra eltakarja Petőfi Sándort, a költőt, a forradalmárt, a szerelmest. Föltámasztani nem tudjuk őt, de a szobrát megmozgatni igen, így tér nyílik arra, hogy bepillantsunk a szobor mögé. Ez a tér lenne a Petőfi.hu. Lehetőség arra, hogy mindenkinek legyen egy eleven Petőfije” – mondja Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

A Petőfi.hu felületén naponta érzékelhetővé tesszük a Petőfi-univerzum mozgásait és erővonalait a Petőfi-hírfolyamban: több kulturális szerkesztőséget is felkértünk, hogy egy éven át gondolkodjunk együtt arról, mit jelent a mindennapjainkban a költő hagyatéka, hogyan élnek tovább a reformkor eszméi, követjük, hogyan gondolkodnak ezekről a kérdésekről a szakemberek, Petőfi vendégeként népszerű előadókat, ismert művészeket kérdezünk arról, ők hogyan kötődnek a szabadságharcos poétához, és felkérjük őket, ajánljanak egy könyvet, egy dalt és egy képet, amely számukra hordozza azokat a gondolatokat, amelyek Petőfivel is rokoníthatók.

Petőfi-kalendáriumot állítunk össze: a költő életéből kiválasztott eseményekhez verseket, képeket, olykor kortárs reflexiókat társítottunk, és kétszáz napon át, az adott események évfordulóján összekapcsolva mutatjuk be ezt a sajátos csokrot.Ismeretterjesztő cikkekkel mutatjuk be a reformkor kontextusát, kiemelten azt a pár évtizedet, melyet Petőfi maga is ismert, mindehhez olyan szempontokat rendelünk, melyek által érzékelhetővé válik, hogy ennek a korszaknak az eszményei, törekvései – de akár a dilemmái is – hogyan vannak jelen a mai életünkben.Áttekinthetővé tesszük a bicentenárium programjait – Eseménynaptárunkban az érdeklődő könnyedén tájékozódhat arról, hogy a Kárpát-medence különböző pontjain mikor kik és milyen módon emlékeznek Petőfire.

Együttműködő partnerek: Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Tanács, Nemzeti Kulturális Alap, Országos Közgyűjtemények Szövetsége, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége – Magyar Géniusz program, Petőfi rádió, Petőfi TV, Petőfi Kulturális Ügynökség.