Kedd van-e vagy szerda, mikor kezdődik a mise, hogyan lehet zeneszámot küldeni Zsuzsa születésnapjára? Többek között ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel fordulnak napjában több ezerszer a 112-őhöz. Meg persze akkor is, amikor tényleg baj van és rendőrre, tűzoltóra vagy mentőre van szükség. Ma már természetesnek vesszük, hogy bármilyen baleset, betegség esetében a hívás után jön a segítség, pedig nem volt ez mindig így.
Még a kiegyezés idején is a rendőrség – jó esetben rendőrorvosok – vagy éppen borbélysebészek mentették az életeket, nem pedig dedikált mentősök. Az egyik legbizarrabb módszerük a dohányfüstös élesztés volt: a betegek végbelébe dohányfüstöt pumpáltak, hogy magukhoz térjenek. De az sem tűnik sokkal humánusabbnak, hogy a vízbefúltakat lábtól fellógatva próbálták megmenteni, a hordón görgetéssel meg a rekeszizmokat akarták működésre bírni.
Bár ma már mosolyt csal az arcunkra, akkoriban ezeket a technikákat életmentőnek gondolták, de tükrözték a széles társadalmi rétegek rettegését is az élve eltemetéstől. Hogy mennyire volt alapja a félelemnek, mi sem bizonyítja jobban, hogy Flór Ferenc – aki később a szabadságharc orvosfőnöke, majd a Rókus Kórház igazgatója lett – már 1835-ben kiadta a Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítást, amelyben az élve eltemetéstől eljutott a mentés megszervezésének és a tömegoktatás megvalósításának követeléséig.
Az első mentőszolgálatot mégsem ő, hanem Kresz Géza hozta létre 1887-ben Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (B.Ö.M.E.) néven. Ezt már a budapesti Mentőmúzeumban tudom meg, amely abban a Markó utcai Mentőpalotában kapott helyet, amelynek létrehozása szintén az ő nevéhez fűződik. Nem is kellett sokat várni ennek átadására, mivel sikeres lobbitevékenységének köszönhetően már 1890-ben megnyílt az akkori kor legmagasabb sztenderdjeit megugró létesítmény, amelyet Ferenc József is meglátogatott. Az épület szerencsésen túlélte a viharos 20. századot is, még bombatalálat sem érte, csupán apróbb módosítások történtek rajta az elmúlt évtizedekben.
Kresz Géza hamar felismerte az oktatás és a relikviák megőrzésének fontosságát, így azokat az eszközöket, amiket a mentősök már nem használtak, egy gyűjteményben kezdték tárolni. Ebből nőtte ki magát aztán a Mentőmúzeum, amely már 1898-ban megnyitotta kapuit.
A bemutatható tárgyak gyorsan szaporodtak, párhuzamosan a mentőszolgálat fejlődésével, leképezve annak evolúcióját is. Míg a kezdeti időkben a mentősök ingyenen és önkéntesként dolgoztak a köz javára, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezetet így nem lehet fenntartani. Annyi riasztást kaptak, hogy szükség volt egy állandó, orvosokból és medikusokból álló csapat létrehozására.
Anyagiakban viszont nem álltak jól. Bár a Markó utcai épület területét mindössze egy ezüstforintért kapták meg a várostól, az építéshez és működéshez szükséges pénzt adományokból fedezték: mindenfelé perselyeket helyeztek el, de mentősorsjegyeket is árusítottak. 1897-ben például kerékpárt nyerhetett az, akinek kihúzták a sorsjegyét.
A budapesti mentősöknek már a kezdetektől célja volt, hogy az országban minél több helyen létesüljenek mentőközpontok, így az elsősegélynyújtás mellett oktatásokat is tartottak vidéki helyszíneken. Munkájuknak köszönhetően 1901-ben már körülbelül száz mentőállomás volt országszerte. A B.Ö.M.E. a mentés motorizációjában is élen járt: 1902-ben állították szolgálatba az első 3,5 lóerős elektromos (!!!) gépkocsit. Ez betegszállításra még nem volt alkalmas, csak arra, hogy a segítség minél előbb a helyszínre érkezzen, a pácienst az elsősegély után még lovaskocsival szállították kórházba. Pár évvel később, 1908-ban viszont már fekvőbetegek szállítására alkalmas gépjárművek is megjelentek az utakon, amelyek jöttét kezdetben nem sziréna, csak csengő jelezte.
A mentőszolgálat ekkor még nem volt centralizált, a különböző helyszínek csak lazán kapcsolódtak össze. 1926-ban alakult meg a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete, amely a Trianon utáni Magyarország valamennyi mentőegyesületének szakmai koordinálásáért felelt. Miután a II. világháborúban a német csapatok szinte az összes mentőfelszerelést magukkal vitték, csak 1948-ban került sor a mentőszolgálat újraszervezésére, már állami felügyelettel, dr. Oravecz Béla vezetésével. Ez lett az Országos Mentőszolgálat, az OMSZ, amely a mai napig ezt a nevet viseli.
Ekkor egységesítették a mentési protokollokat, az egyenruhákat, felszereléseket, autókat is, innentől kezdve Magyarországon mindenkit azonos színvonalú mentőellátásban részesülhetett.1954-ben, elsőként Európában, Magyarországon állt szolgálatba a rohamkocsi, amely már lélegeztetőkészülékkel, defibrillátorral és szívritmus-szabályozóval felszerelve érkezett a helyszínre. Az intenzív ellátásra is képes rohamkocsi olyan forradalmi újítás volt, amely jelentősen csökkentette a halálozási arányt a baleseteknél.
A légi mentőszolgálat megszervezése 1958-ban kezdődött, majd 1962-től már URH-készülékek is bekerültek a mentőautókba. A régi filmekben is gyakran feltűnnek az ikonikus Nysa mentőautók, amelyek hol jobban, hol kevésbé kiszámíthatóan az 1960-as évek elejétől egészen 1995-ig szolgálták a mentősöket. Később a sokkal megbízhatóbb Toyota, majd Mercedes-Benz járművek váltották fel őket.
A felszerelések és autók evolúciójáról, valamint a mentősök sokszor mostoha körülmények között végzett munkájáról a Mentőmúzeumban számos tárgy, makett mesél: orvosi táskák, lélegeztetőgépek, pacemakerek, defibrillátorok emlékeztetnek a több ezer megmentett életre.
Ahogy arra is, hogy a mentősök nem nézik, ki az áldozat: az 1956-os forradalom alatt a Mentőpalotában működő légoltalmi pincében ideiglenes kórházat hoztak létre, ahol elláttak bárkit, akinek arra volt szüksége – akár forradalmár volt, akár ávós vagy orosz katona. A kiállítás megemlékezik dr. Lengyel Árpádról is, aki Magyarországtól több ezer kilométerre, az RMS Carpathia fedélzetén végzett hősies munkát, amikor hajóorvosként több mint hétszáz túlélőt mentett meg a Titanic katasztrófájakor.
Bár ráférne a vérfrissítés, és némi interaktivitás meg több magyarázó szöveg sem ártana, mégis érdemes rászánni egy-két órát a Mentőmúzeumra, már csak azért is, hogy realizáljuk, mekkora mázlink van, hogy már nem a végbelünkbe dugott pumpával próbálnak belénk életet lehelni, ha baj van.
A Kresz Géza Mentőmúzeum ingyenesen látogatható nyitvatartási időben.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
