Játék. Mi jut eszébe erről, és mikor játszott utoljára a színpadon kívül?

Igazi homo ludens vagyok, mindenféle játékot nagyon szeretek a színpadon kívül is. Három kedvenc hobbink van a családdal: filmmániások vagyunk, társasjátékozunk és imádjuk a természetet járni.

Melyik kiemelkedő képzőművészeti alkotást vinné haza szívesen valamelyik múzeumból?

Egyik kiemelkedő műalkotást sem látnám szívesen otthon, mert a lenyűgöző képeknek, szobroknak olyan erős kisugárzásuk van, mintha atomreaktorra cserélnéd a kazánodat. Egy triviális élettérbe nem valók. Rézkarcok vannak a nappalim falán, de a „nagy találkozásokat” a múzeumlátogatásokra tartogatom. Tizenhat évesen egy hetet Drezdában töltöttem. Nyitásra mindennap bementem a Zwingerbe, záráskor söpörtek ki, és még úgy sem sikerült az egészet végignéznem. Emlékszem egy Tiziano Madonnára, amely egészen magával ragadott, igazi katarzisélmény volt. Az Ermitázsban egy Caravaggio-portrétól remegett meg a térdem, a Louvre-ban pedig az a „kanyar” a kedvencem, amely a Szamothrakéi Niké-szobor alatti lépcsősorhoz vezet; most is beleborzongok, ahogyan képzeletben végigszánkázik rajta a tekintetem. A múzeumlátogatás számomra magányos műfaj. Belevetem magam, akár egy medencébe, és úszkálok benne egész nap. Szinte érzem, ahogyan tapsikolnak a sejtjeim, hogy ilyen élményben lehet részük.

Ha Ön műalkotás lenne, milyen stílusú volna?

Esetleg rézkarc? Imádom a rézkarcokat. Letisztultak, egyértelműek, ugyanakkor a költőiséget sem nélkülözik.

Melyik korban élne legszívesebben?

Mindig foglalkoztatott az időutazás gondolata. A hétköznapokra volnék kíváncsi. Amikor valahová elutazom, akkor is mindig igyekszem belesimulni az ottani létezésbe, átvenni a ritmusát. Ügyelnék arra, hogy elkerüljem a világjárványok időszakát. Azt sem venném jó néven, ha az ágytálat a fejem fölött ürítenék az utcára…

Mesél a bécsi erdő
Fotó: Horváth Judit/Örkény Színház

Az a fajta kultúrtörténet, amelyet ismerünk, egy szűk, tehetős réteg kultúráját jelentette. Ha feltesszük, hogy abba a kiváltságos társadalmi rétegbe tartozhatnék, akkor valamilyen progresszív kort keresnék. Érdekelne az ókori görög kultúra, és mindig foglalkoztatott a reneszánsz; Mátyás király udvara, amely ennek a felvirágzásnak a központja volt. Amikor Visegrádon járok, szinte látom magam előtt, milyen lehetett, mielőtt az emberi civilizáció letarolta volna a vidéket: mindenütt erdők, a természet mindenhatósága… Mondjuk hozzáteszem: nem szívesen halnék bele például egy tályogos fogba, tehát mindennek van hátulütője. Nincs bennem elvágyódás: bárhová is utaznék, visszajönnék, mert valójában jól érzem magam itt és most.

Ha bármilyen művészt, alkotót választhatna, kivel menne el vacsorázni, és mire lenne kíváncsi?

Kicsit zavarban vagyok ezzel, akárcsak a nappalimba választható műalkotással. Rajongok Szabó Magda regényeiért, bármikor szívesen előveszem őket újra, mégis bizonytalan vagyok: vajon könnyen megtalálnánk a közös hangot? Úgy képzelem, hogy zárkózott, szemérmes ember volt, így egyetlen találkozás vélhetően csak a lehetőségeink korlátozottságára világítana rá, több találkozás viszont alkalmat teremhetne elmélyült beszélgetésekre. Ezért inkább hívnék meg olyanokat, akikkel egyébként is örömteli beszélgetéseket folytathatok alkalomadtán: Bereményi Gézát, Tasnádi Istvánt, Egressy Zolit, Grecsó Krisztiánt.

Melyik az a film, amit szeretne újra először megnézni?

Remélem, nem vár nagyon intellektuális választ, mert sokféle filmért rajongok, és bár elég régimódi dolog, több mint ezer DVD-nk van. Imádom a jó krimiket, thrillereket, még azt is elviselem, ha van bennük egy kis jól megrendezett bunyó. Igazán remek csavarok vannak például a Kardhalban John Travoltával. És persze vannak a „nagy filmek”: a Jöjj és lásd!, a Vezeklés, a Csalóka napfény, a magyarok közül a Csontváry – és még reggelig sorolhatnám –: ezeket akkor veszem elő, ha más dimenzióba vágyom. Ha azt akarom, hogy derüljön a lelkem, akkor mondjuk valamelyik Menzel-filmet nézem meg. Nem tudok egyetlen alkotást kiragadni.

Gyerekkorában is sokat filmezett?

Nem, tízéves koromig televíziónk sem volt. Amikor az osztályban egyedül én tettem fel a kezemet arra a kérdésre, hogy „kinek nincs otthon tévéje?”, akkor anyám vásárolt egy fekete-fehér hordozható Tünde készüléket, mert nem akarta, hogy hátrányos helyzetű gyerek legyek. A Delta tudományos híradó volt a kedvenc műsorom.

Mácsai Pállal Molnár Ferenc A hattyú című darabjának fotóspróbáján az Örkény Színházban 2018. március 23-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ha filmet készítenének az életéről, kire bízná a főszerepet?

Nem olyan izgalmas az életem, hogy filmvászonra kívánkozna. Bezzeg ha világutazó lennék vagy tengerbiológus!

Van olyan dal, amelytől mindig jókedve derül?

Ha azt akarom, hogy igazán jó kedvem legyen, AC/DC-t rakok be vagy valamilyen pörgős tánczenét. Ha azt akarom, hogy a lelkemben kisüssön a nap, és a sejtjeimet átjárja a ragyogás, akkor Bachot hallgatok. Ha azt akarom, hogy a zene megrázzon belülről, mint Krisztus a vargát, akkor Bartók zenéjét veszem elő vagy XX. századi muzsikát keresek. Imádom Honegger, Sztravinszkij, Sosztakovics és Richard Strauss zenéjét. Ezekből a művekből árad a szabadság, ahogyan a múlt század képzőművészeti alkotásaiból is. Ezek kizökkentenek, másként érzem magam a meghallgatásuk után.

Írt már verset?

Kamaszkoromban nem írtam verset. Egyetlenegy verset írtam egészen spontán. Az életemnek egy nehéz időszakában, egy éjszakai órában ösztönösen született meg egy pár soros versem, amit aztán felolvastam a kolléganőimnek, és nagyon megérintette őket. De már nem is tudom, hol van. Viszonylag későn kezdtem olvasni: tizenhét éves voltam, amikor ráéreztem az ízére, és akkor sietve igyekeztem bepótolni mindent. Mindig vizuális típus voltam, ma is képekben gondolkodom. Ha valamit pontosan akarok érzékeltetni, akkor leírom, milyen kép él róla a fejemben.

Rajongok a versekért és mindenért, ami tömör, lényegi.

A remekművek lényege pedig éppen az, hogy sem hozzáadni, sem elvenni nem lehet belőlük. A versek különösen ilyenek. Például Weöres Sándor verseiben mindig érzek valami koboldos játékosságot, mintha egy kisgyermek az univerzummal labdázna: az omnipotencia és a játékosság együtt van jelen.

Online is olvas verseket?

Az internettel nem vagyok napi kapcsolatban. Most, hogy a színházzal is ez a köldökzsinór köt össze, időnként ránézek az ímélekre. De az interneten nehéz szétválogatni a csodálatos verseket, az érdekes írásokat és a hömpölygő ostobaságot. Ebben a ragacsos masszában nem boldogulok, ezért inkább távol tartom magam tőle.

Az Anyám tyúkja című produkcióban
Fotó: Gordon Eszter/Örkény Színház

Ha könyvet írna, milyen stílusú lenne?

Nagyon szeretem azokat a regényeket, filmeket, amelyek látszólag egymástól független, párhuzamos történeteket mutatnak be, ám a szálak idővel összeérnek. Ilyen regényt szívesen írnék, és ügyelnék rá, hogy a humort se nélkülözze.

Van olyan könyv, amelyből gyakran idéz?

Leginkább a Bibliából szoktam idézni, de szó szerint ritkán, inkább csak a gondolat magja marad meg bennem. Ha szó szerint emlékszem egy jó gondolatra, akkor legtöbbször azzal vagyok bajban, hogy ki mondta. A félműveltség tipikus esete, de hát ez van.

Van olyan klasszikus, amely bár nagy népszerűségnek örvend, Ön nehezen boldogul vele?

Szégyen ide, szégyen oda, többször is nekirugaszkodtam Krúdy Gyula írásainak. Tudom, látom, hogy mik az értékei, de úgy vagyok vele, mint Petőfi Sándor a hegyekkel: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek.”

Ha találkozna egy idegennel a vonaton, aki semmit sem tud a magyar kultúráról, mi lenne az a néhány műalkotás, amit feltétlen megmutatna neki?

Hirtelen csupa gyakorlatias felvetés jut eszembe: érti a nyelvünket? Mutathatok neki verseket? Ha nem, az se baj, akkor lejátszom neki Bartók Este a székelyeknél című művét, ami az egyik kedvencem. Vagy bármelyik Bartókot. De mutatnék neki Muzsikás-számokat is, Sebestyén Márta dalait, Lajkó Félix játékát, a biharisok táncfelvételeit. A Csontváry-filmet, a Psychét. Vagy ott a Melyiket a kilenc közül? Megmutatnám Csontváry festményeit, Mata Attila, Erős Apolka szobrait és Janus Pannoniustól József Attilán át a kortársakig számos költő versét. Annyi csodát sorolhatnék, meddig tart ez a vonatút?!

A nyitóképet Keleti Éva készítette.