Mikor nyitnak a múzeumok?

Képző

A legtöbb múzeum készen áll a nyitásra, ám napra pontosan egyelőre nem tudják, hogy mikortól fogadhatnak látogatókat – derül ki körképünkből.

A Műcsarnok születésnapi nyitást tervez

„Május 4-én lesz 125 éves a Műcsarnok. A jubileumi évforduló alkalmából jövő kedden szeretnénk kinyitni” – tájékoztatta a Kultúra.hu-t Szegő György igazgató. „Az online kiállítások rendkívül népszerűek voltak az elmúlt egy évben. A virtuális vezetéseinknek és sétáinknak több mint ötvenezer látogatója volt, ami fantasztikus szám. Úgy vélem, néhány online tárlat a jövőben is elérhető marad” – tette hozzá. Reméli, hogy a közönség ki van éhezve a látnivalókra, és hogy a múlt szombaton online megnyílt, A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 című tárlat iránt is sokan érdeklődnek majd.

Haris Lászlótól, a tárlat kurátorától megtudtuk: A fény képei azzal a céllal jött létre, hogy összekösse azokat a fotóművészeket, akik az elmúlt öt évben jelentős műveket hoztak létre. „Lehetőség nyílik egy olyan találkozóra, amelyen az egybegyűltek megismerhetik egymás munkáját, illetve amely alkalmat teremt az eszmecserére és a problémák megbeszélésére. 208 fotográfus fogadta el a felkérést, sokszínű tárlat várja a látogatókat.”

A MODEM is kinyit

Amint megvan a négymilliomodik oltás, a MODEM is kinyit a nagyközönség előtt. Így a tervek szerint május 1-jén 10 órától három, a kortárs magyar képzőművészet egy-egy kiemelkedő életművét vagy szeletét reprezentáló tárlat válik személyesen is látogathatóvá a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt.  A látogatókat igyekeznek védeni, ezért az előírtakon túl (védettségi igazolvány, hőmérséklet mérése, fertőtlenítés, kézfertőtlenítők kihelyezése) további, saját szabályokkal és kérésekkel teszik a lehető legbiztonságosabbá a MODEM-et járványügyi szempontból is. A fertőtlenítés továbbra is kiemelt figyelmet kap, a védettségi igazolványt fokozottan ellenőrzik, a létszámot területalapon korlátozzák, valamint csökkentik a zárt térben való tartózkodás idejét. A belső kerten kívül a közösségi terekben is kérik a maszk viselését – közölte a múzeum.

A Petőfi Irodalmi Múzeum még nem tudja, hogy mikor nyit

„Az erről szóló kormányrendelet a Covid–19 elleni négymilliomodik védőoltás első dózisának beadásától teszi lehetővé, hogy a múzeumok a lépcsőzetes nyitás következő állomásaként megnyithassák kiállításaikat a közönség előtt. Pontos dátummal ezért egyelőre nem tudok szolgálni” – jelezte a Kultúra.hu-nak a Petőfi Irodalmi Múzeum marketingvezetője, Erlitz János, hangsúlyozva, hogy  a kormányrendelet szerint a múzeumokat csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni. „Ennek meglétét a jegypénztárnál minden esetben ellenőrizni fogjuk. Munkatársaink kérhetik az oltási igazolvány tulajdonosától a személyi bemutatását is.” Ami a személyzetet illeti, igyekeznek olyan kollégákat beosztani, akik már védettek a vírussal szemben. „Az összes kollégánk számára kötelezővé tettük a maszkviselést, és úgy döntöttünk, hogy ezt a látogatóink számára is ajánlani fogjuk, akárcsak a távolságtartást.”

A hosszú bezártság után az emberek valószínűleg  elsősorban a szabadtéri kulturális programok iránt érdeklődnek majd, ezért jelenleg nehéz megmondani, hogy mekkora látogatottság várható. Viszonyítási alapjuk sincs, hiszen a tavalyi nyitás más volt, mint az idei lesz. „Az első hetek tapasztalatai mutathatják meg, hogy a nyári–őszi időszakban mire számíthatunk.”

A virtuális kiállításokat és tárlatvezetéseket folytatni akarják, mert nagyon jó tapasztalataik vannak. „Bár a kiállítások zárva voltak, a munka nem állt meg. A Rézbőrű volt az alkony – A magyar indiánozás nyomában című tárlatunkat, amely február végén készült el, eddig még csak online sétán láthatta a közönség. A múzeum újraindítását követően mint új időszaki kiállítást tekinthetik meg. Az Új vizeken... – Írók és művészek Székely Aladár műtermében című tárlat szintén újdonság lesz, hiszen a tavaly őszi megnyitó után csupán két hétig volt látogatható.”

Az említett kiállításokról itt és itt írtunk.

A szentendrei Skanzen a fokozatosság elvét követi

„Egyelőre nem tudjuk, mikor nyitunk” – felelte kérdésünkre Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója. „Kérdés, hogyan szól majd a kormányrendelet: minden múzeum azonnal megnyithat, vagy a fokozatosság elvét követik. A Skanzen esetében az utóbbit tartanám szerencsésnek, tavaly is így csináltuk. Eleinte bejöhet a közönség, sétálhat, és a teremőr nélküli, plexifalakkal védett enteriőröket is megnézheti. A következő lépés az lenne, hogy meghatározzuk, hányan tartózkodhatnak egyszerre egy teremben, a harmadik pedig a teljes nyitás.”

Mivel a rendelet szerint az érkezőket csak
védettségi igazolvánnyal rendelkezők fogadhatják, felmérik, hogy a munkatársak
közül hányan kaptak már oltást, kiket állíthatnak szolgálatba a
közönségforgalmi terekben. „A teremőreink időszakos dolgozók, őket nem tudjuk
egyik napról a másikra hadra fogni.”

A Skanzen március 15-én szokott megnyitni, így jelenleg másfél hónapos csúszásban vannak. „A tapasztalatok alapján június 15-éig elérjük az éves látogatószám 45-50 százalékát. Az érettségi szünetben akár nyolc-tízezer diákot is fogadni szoktunk, ezzel most nem vagy csak részben számolhatunk. Tavaly a szokásos évi kétszázezer helyett a zárás és a korlátozások miatt mindössze hetvenezer látogatónk volt.”

Kérdéseket vet fel a korai nyitás

„Korántsem lesz olyan egyszerű az intézmények megnyitása, mint amilyennek távolról látszik” – válaszolta kérdésünkre gondterhelten Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum vezetője. A Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő intézmény a központi intézkedésekhez igazodva természetesen megnyit, amint a beoltottak száma eléri a négymilliót. Ezt valamikor a jövő hét közepére várják a szakemberek. Csakhogy a nyitás számos megoldandó kérdést vet föl. Egyfelől az intézményvezetőknek úgy kell megszervezniük a munkát, hogy a már beoltott és a még veszélyeztetett kollégák egyaránt biztonságban legyenek. A látogatók fogadása is fejtörést okoz, hiszen a védettségi igazolványok – amelyek nélkül nem lehet belépni a múzeumokba – csak személyivel együtt érvényesek, ám a múzeumi dolgozók nem igazoltathatják a látogatókat.

Ugyanezek a kérdések akkor is felmerülnek, ha az intézmény az állandó kiállítások mellett egyéb programokkal is kedveskedni akar az érdeklődőknek. „A kiállítások ugyan megtekinthetők, a könyvtár pedig látogatható lesz, de a tervezett rendezvények során az eddigi kérdések mellett mérlegelni kell azt is, hogy a meghívott vendégek, előadók és a könyvbemutatókra érkező írók vállalják-e a megjelenést, kellően biztonságosnak tartják-e a múzeumi tereket.”

Az igazgató úgy látja: néhány hét kell ahhoz, hogy a szerencsésen korai nyitás után valóban úgy működjön a múzeum, ahogy azt egy igényes intézménytől elvárja a közönség. Május végére, június elejére már egészen biztosan gazdag élménykínálattal várják látogatóikat.

Jelenleg az alábbi kiállítások láthatók a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban:
Egy eltűnt vár nyomában – Régészeti kutatások a sátoraljaújhelyi Várhegyen
A Szép és a Jó – Kazinczy és a művészetek
Újhely és a Nagy Háború – Az I. világháború centenáriumához kapcsolódó kiállítás
Erdőjárók Kalauza – Zempléni tájak természeti értékei
Hegyen-völgyön – Fejezetek a magyar természetjárás történetéből
Zempléni látványtár

A szentendrei tervek árulkodók lehetnek

A Ferenczy Múzeum Centrum csak akkor nyitja meg kapuit a közönség előtt, ha az összes „frontvonalban” dolgozó munkatárs be lesz oltva. Egyelőre nem tudják, hogy pontosan mikor nyitnak ki, de az alábbi tervek árulkodók lehetnek.

A kalapács álma című Csákány István-kiállítás újranyitását május végére tervezik. A nagy régészeti kiállítás megnyitóját június 19-ére, ahogy a jelenleg leltározás alatt álló Kovács Margit Múzeumot is ekkortól lehetne látogatni. A Kmetty Múzeumban Bródy Vera-kiállítás készül, amelynek június 24-ére tervezik a megnyitóját. 

Nyitókép: Élő történelem a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Fotó: Szymon Lazarowicz