 |
| Fotó: Kállai-Tóth Anett |
A Thália Színház idei évadát a Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitotta meg. Művészeti vezetőként és színészként milyen várakozással tekintesz a találkozóra? Milyen előadásokat láttál eddig?
A szervezők idén is remek előadásokat válogattak össze. Összesen 11 színház képviseltette magát egy-egy produkcióval, a színvonalas szórakozáson felül, igazi fesztiválhangulatot varázsolva a Thália Színház falai közé. Két darabot láttam: a Jászait, ami nagyon jó volt és a pécsi Picasso kalandjait, ami egészen fergeteges élményt nyújtott. A közönség annyira imádta, hogy alig tudta abbahagyni a tapsot. Nagyon jó látni azt, hogy az ország tele van tehetségesebbnél tehetségesebb társulatokkal, a Vidéki Színházak Fesztiváljában pedig az a legnagyszerűbb, hogy a rendezvény ideje alatt egy helyen, a Tháliában tekinthetőek meg a jobbnál jobb előadások. Ily módon a vidéki színházak lehetőséget kapnak, hogy bemutatkozzanak a budapesti közönség előtt és a fővárosiaknak sem kell, mondjuk Pécsre utazniuk, egy előadás kedvéért. Amikor beülök a terembe, tele van a színház és az emberek jól érzik magukat, mindig azt gondolom, szükség van ezekre a fesztiválokra.
A Thália Színháznak milyen jelentősége van a fesztivál létrejöttében és életében a helyszínbiztosításon túl?
Mi a helyszínbiztosítás mellett a teljes szervezést vállaltuk magunkra, amit a színház fesztiváligazgatója, Lantos Anikó lát el. Ő egyeztet és tartja folyamatosan a társulatokkal a kapcsolatot. Most, hogy a fesztiválnak vége és minden előadás teltházas volt, elmondható, hogy abszolút sikeres a dolog. Ez egyrészt a jó szervezőmunkát is dicséri, de egyúttal azt is jelenti, hogy a közönség szereti és várja ezt a rendezvényt.
Azt nyilatkoztad, hogy művészeti vezetőként a klasszikus, századeleji színházi hangulatot szeretnéd megteremteni a Tháliában, és távol áll tőled a politizáló előadások színrevitele. Emellett milyen pillérek mentén képzeled el a következő évadot?
Ezt az évadot még Bereményi Géza tervezte, a következő lesz majd teljes egészében az enyém. A századeleji színházon én nem azt értem, hogy csak Szomoryt, Heltait meg Molnár Ferencet játszunk, hanem azt a hangulatot szeretném megragadni, amikor ?ügy? volt, társadalmi esemény, hogy az emberek színházba jártak. Olyan színdarabokat szeretnék, amelyeket elképesztően jó technikával írtak meg, fergeteges humoruk van, és mindegyikben van egy nagy adag szív. A hideg német színházat, amely most dívik, én nem szeretem annyira. Pontosabban szólva, inkább úgy érzem, nekem másfajta színházhoz van közöm, ez pedig a klasszikus színház.
Milyen munkamegosztásokban dolgoztok együtt Litkai Gergellyel, aki most a Thália Független Projektet vezeti?
A munka meg van osztva köztünk, megbeszéljük, hogy melyik előadásnak hol lenne a helye. Én azon a véleményen vagyok, hogy a nagyszínpadnak a hagyományosabb, klasszikusabb arculat felé kell elmozdulnia, és a stúdiószínpadokon mutatkozzanak majd be az újító szellemű, izgalmasabbnál izgalmasabb előadások. Itt egy másik humor képviselői jelennek meg, például Vajda Vili humora az kifejezetten az értelmiségnek szóló, friss, mai dolog. A nagyszínpadon Feydeau vagy Camoletti előadások lesznek; ezek szélesebb közönséghez szólnak. Szerintem egy színháznak mindig ügyesen kell lavírozni aközött, hogy mennyi az újítás és mennyi a klasszikus. Kell csinálni szórakoztató előadásokat, drámákát, zenés előadásokat ? olyanokat, melyek szélesebb közönséget vonzanak. A stúdiószínpad pedig kiválóan alkalmas az ősbemutatókra, a fiatal, alternatív társulatok bemutatkozására.
Cél lehet egy befogadó színháznak az egység és a stabilitás, vagy az erejét a sokszínűségben kell megtalálnia?
Szerintem a Thália nagyon jó abból a szempontból, hogy itt gyakorlatilag mindent megkap a néző: az alternatívtól az operaszínházon keresztül a Feydeau-n át a Tanúig ? nagyon sokféle színházi műfaj megtalálható nálunk. Megpróbáljuk a Katona, az Örkény vagy a Madách Színház által képviselt stílust ötvözni, úgy hogy nem utánozni, nem rivalizálni szeretnénk velük. Olyan stílus kialakítására törekszünk, amely amellett, hogy sokszínű, egységes arculata is van, ami csak a Tháliára jellemző. Szeretném elérni, hogy amikor az emberek meghallják a színház nevét, az jusson az eszükbe, hogy itt egy nagyon magas színvonalú szórakoztató élményt kaphatnak.
A vezetői elfoglaltságaid miatt kevesebb alkalommal láthatnak ebben az évadban a színpadon?
Az idei évad már a művészeti vezető kinevezésem előtt megvolt, szereposztásostól, mindenestől együtt. Ez az évad úgy alakul, hogy Szirtes Tamás rendezésében a Férfiagy ? avagy nincs itt valami ellentmondás? című egyszemélyes vígjátékban játszom, ami nagyon szórakoztató és vicces darab lesz. Azután Rusznyák András Balkán kobrájában ? aminek Kusturica a Nagymező utcában alcímet adtuk ? kaptam egy kifejezetten kis szerepet. Az évad végén pedig a Liliomban láthatnak majd a nézők. Ez a három bemutató színészként is teljesen működőképes, korrekt vállalkozásnak tekinthető. Emellett reggeltől estig bent vagyok a színházban, hiszen mindenféle egyéb dolgot napközben kell elintéznem.
A Szirtes Tamás rendezésében színpadra kerülő Férfiagy című stand up comedy elemekkel operáló klasszikus egyszemélyes darabban több karakterré kell átlényegülnöd az előadás során és egyedül kell a másfél órás játékidőt megtöltened. Színészként mennyire jelent kihívást, nehézséget a darab?
Nagy kihívást jelent számomra az, hogy egy óra tíz percen át kell fenntartanom az emberek figyelmét. Ennyi időt kell úgy végigdumálni, hogy a néző közben jól szórakozzon, nevessen, jól érezze magát ? úgy gondolom ez elég nehéz, nem kis feladat... Mindenesetre ez nem egy afféle kihívás, amelytől az ember megijed vagy fél, hanem ez nagyon inspiráló. A hat karakter, akinek a bőrébe bújok, izgalmassá teszi az egészet, hiszen ezek nagyon elrajzolt karakterek: a nyegle újgazdagtól az idegbeteg ezredesig mind olyan figurák, akikkel Sanyi (a szereplő) találkozott az élete során, és akik valahogyan formálták őt. Mind tudják a tutit: azt, hogyan kell élni, hogyan kell bánni a nőkkel, és mindegyik hoz egy-egy alapigazságot arról, hogyan kell működnie az életnek. Sanyi ilyen is lehetett volna, de nem lett, mert túlságosan érdekelte az, hogy mi jár egy nő fejében. A történet arról szól, hogy főhősünk a saját igazságát keresi, és addig nem boldogul, amíg azt meg nem találja.
