Minden elismerés egy csoda

Idén a tánc világnapján átvehetted az évad legjobb férfi táncművészének járó elismerést. Korábban neked ítélték az Audi Hungaria a Minőségi Táncművészetért Díjat, illetve a KARDIREX-díjat is. Milyen hatással vannak rád ezek az elismerések?

Annyi fellépésünk van és olyan sokat dolgozunk, hogy igazából felfogni sincs időm. De minden elismerés egy csoda. Nemcsak megtisztelő, de óriási segítség is az, ha az ember kap egy díjat, hiszen ez azt jelenti: mindannak, amit tesz, van értelme. Mindenkinek az életében vannak hullámvölgyek, olyan pillanatok, mikor elbizonytalanodik, az ilyen visszajelzések azonban egy pillanat alatt feledtetik a kétségeket ? akárcsak a közönség tapsa meghajlásnál.

A 2005-ös évben csatlakoztál a Győri Balett társulatához, 2012 óta pedig magántáncos vagy. Miként kerültél kapcsolatba a társulattal?

Az egyik balettmesteremnek, Sebestyén Csabának köszönhetően. Hosszú ideje ismeri Kiss János igazgató urat és egyik alkalommal jelezte neki, hogy lenne pár fiú ? köztük én is ?, aki szívesen csatlakozna a győri együtteshez. Aztán volt egy próbatáncunk, amely jól sikerült, úgyhogy egyik pillanatról a másikra ott találtuk magunkat a Győri Balettben. Azóta pedig nincs megállás.

Szeretnélek a kezdetekről is kérdezni: miért a táncot választottad hivatásodnak?

Fel sem merült bennem, hogy mást is választhatnék. Iskola mellett balett előkészítőre jártam ? épp az Operával szemben volt az épület ?, amit nagyon szerettem. Aztán egyik nap jöttek megnézni minket és mondták, hogy ha szeretnénk, akkor felvételizhetünk a balettiskolába. Természetesen nagy örömmel mentem a felvételire, ami sikerült is, így egyre közelebb és közelebb kerültem ahhoz, hogy balettművész legyek.

A balettiskola után a Magyar Táncművészeti Főiskolára mentél. Hogy emlékszel vissza a tanulóévekre: volt esetleg, ami nehézséget okozott számodra? Vagy épp ellenkezőleg, van olyan emlék, amelyet szívesen idézel fel?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt semmilyen nehézség, hiszen sok fájdalommal járt a tanulás ? az ember növekedett, de a testet és az ízületeket folyamatosan facsarni kellett, ez pedig nem kellemes, ugyanakkor elkerülhetetlen. Ez volt az, ami a legnagyobb nehézséget vagy inkább kihívást jelentette, de sokkal több a szép emlék. Táncolhattam például az Operaházban olyan művészekkel, akik ott táncolnak, ezt pedig sosem fogom elfelejteni. A mai napig büszkeséggel és boldogsággal tölt el, hogy ott állhattam az Operaház színpadán. És még számos élményt említhetnék, hiszen csodás emberekkel találkoztam és nagyon sokat fejlődtem, tanultam.

És ha a jövőbe tekintettél, volt esetleg valami, amitől féltél?

Nem, ennek pedig az volt az oka, hogy szinte egyáltalán nem vetítették elénk, pontosan mi vár ránk. Csak annyit tudtunk, hogy mindig felkészültnek kell lenni és bele kell adni mindent.

A Győri Balett számos előadásában láthatunk A skarlát betűtől kezdve a Bolerón és a Carmina Buranán át a Rómeó és Júliáig. Van olyan darab, amely különösen közel áll a szívedhez?

A skarlát betű nagyon a szívemhez nőtt. Akárcsak a Pianoplays, amelyet május 18-án mutattunk be a Müpában. Mindkét darab más: A skarlát betű művészileg nehezebb, míg a Pianoplays inkább tánctechnikailag és fizikálisan. De a Rómeó és Júliát is szeretem, és hogy őszinte legyek, igazából minden darabról ezt mondhatom. Szerencsére mindegyik darab más, így több oldalamat is meg tudom mutatni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen színes a repertoárunk, mert így lehetőség van arra, hogy több szerepben is megmutatkozhassunk.

Van olyan szerep, amelyet nagy álmod eltáncolni?

Nem is tudom. Mostanában mindig úgy találtak meg a szerepek, hogy azt éreztem: én is ezt szerettem volna eltáncolni! De tulajdonképpen azért sem tudok kiemelni egy-egy szerepet, mert nem igen játszunk sztenderd darabokat. Jó, tudom, ott van a Rómeó és Júlia, de a Győri Balett vezetősége inkább olyan előadásokat részesít előnyben, mint A skarlát betű, amely korábban még sehol sem volt látható.

Ha már itt tartunk: hogyan készülsz egy új szerepre?

Ez mindig az adott szereptől függ. Van, amikor művészileg és mentálisan is fel kell készülni, felépíteni magamban a karaktert, de előfordul, hogy erre nincs szükség, inkább csak a fizikai erőfeszítés viseli meg az embert.

A tánc csodálatos hivatás, ugyanakkor egy táncos azt sem felejtheti el, hogy a teste egyszer ?elfárad?. Úgy tűnik, te nagyon is számoltál ezzel az eshetőséggel, hiszen a tánc mellett fotózással és videókészítéssel is foglalkozol. A munkáidat már kiállításon is láthattuk és a Ne bánts! című előadás egyik előzetesét is te készítetted. Miért épp a fotó-, illetve a videókészítés vonz?

Édesapám sokáig fotózott és videózott, tehát valószínűleg innen jön az érdeklődés ezen szakma iránt, de hogy ez a vonzalom pontosan miként alakult ki bennem, azt nem tudom. Sebestyén Bálinttal közösen állítottunk ki Győrben a Táncgarázsban: 3D-s képeket készítettünk, melyeken a fény és a mozgás kapcsolatát helyeztük a középpontba. És ahogy említetted, a Ne bánts! című darabunk egyik előzetesét és az előadást kiegészítő vetítést is én készítettem.

Elképzelhetőnek tartod, hogy ezzel a későbbiekben is foglalkozz majd?

Igen, csak még nagyon sokat kell tanulnom. Vannak alapok, amelyekkel rendelkezni kell és hiába lehet tanulni az internetről, az nem elég. Ezért amikor csak időm engedi, képzem magam, mivel szeretném elkerülni azt, hogy egyszer feleslegessé váljak.

Kultúra.hu