Az Egyesült Államok Ohio államának Milan városában született egy szegény sorsú család hetedik, legkisebb gyermekként. Családi örökségként egyedül az életét megkeserítő hallászavart kapta (bár ő fogyatékosságát annak tulajdonította, hogy kisfiúként fülénél fogva rángatták fel a vonatra). Iskolába csak öt évig, akkor is rendszertelenül járt: untatta a magolás és nem mindig hallotta, amit a tanár mondott. Ezzel azonban nem rítt ki a tömegből - akkoriban az átlag amerikai is csak pár évig koptatta az iskolapadot.
Írni-olvasni otthon tanult meg, később autodidakta módon képezte magát. Tíz évesen már laboratóriumot rendezett be házuk alagsorában, 12 évesen a vonaton saját maga által írt, szerkesztett és kézi nyomdáján nyomtatott újságot árulta az utasoknak, a bevételt könyvekre és vegyszerekre költötte. Mivel azonban egy alkalommal kísérletezés közben a vonatot is felgyújtotta, rövid úton kidobták.
Első találmányát, az elektromos szavazatszámlálót közöny fogadta, a politikusoknak nem volt érdeke a törvényhozó munka gyorsítása. Edison kitanulta a távírászatot és hamarosan feltalálta a duplex telegráfot, amely az üzeneteket egyszerre két irányban volt képes továbbítani, továbbá egy nyomtatót, amely a jeleket közvetlenül betűkké alakította. A sikeren felbuzdulva teljes energiáját a kutatásnak szentelte. Napi húsz órát dolgozott, csak néha szundikált - de még így is talált időt arra, hogy megnősüljön.
1876-ban a New York melletti Menlo Parkban alapította meg két munkatársával híres laboratóriumát. Itt születtek nagy találmányai, az 1877-es szénpormikrofon, amely a telefon hangját tette érthetővé, vagy az egy évvel későbbi hengeres fonográf. Ennek hangja torz, de felismerhető volt, mégis sokan - híres tudósok is - hitetlenkedve fogadták, csalásnak, ügyes hasbeszélő trükknek tartották. 1878-ban kezdett el a szénszálas villamos izzólámpával foglalkozni, amelynek előállításával már sokan próbálkoztak, hiába. Saját bevallása szerint ekkoriban még Ohm törvényével sem volt tisztában, mégis akkora volt a hírneve, hogy a bejelentés után esni kezdett a világítógáz ára.
Kezdetben platinaszállal kísérletezett, mígnem rájött, hogy alkalmasabb a szén. Az akkori "szakértők" ellenezték a tervet: "Villanyvezeték a lakásban? Érintése halál, behúzza a villámot az ablakon. S mindenki tudja, hogy a mágnesesség és a villamosság rokon. Ahol tehát vezeték van, minden mágneses lesz. Az órák megállnak, mert összeragadnak alkatrészeik, az ajtók zárai is beragadnak. Ha egy nő elmegy a vezeték alatt, a mágnesesség kiragadja a hajából a hajtűket..." - hangzott az érvelés. A hangulat már-már Edison ellen fordult, amikor 1879 karácsony este kigyúltak a lámpák a laboratórium körüli parkban. Hétszáz villanykörte égett egyszerre, de az órák nem álltak meg, a hölgyek hajtűi a frizurában maradtak.
Riporterek és bámészkodók sokasága ünnepelte "a legnagyobb feltalálót Arkhimédész óta". Az immár világhírű és gazdag Edison hamarosan megépítette a világ első villamos erőművét is, az ő érdeme továbbá az első élvezhető minőségű mozgókép-vetítő berendezés. Az ő ötlete volt a perforált szélű film, amelyen a képek egymás alatt sorakoztak, és egy fogaskerék segítségével megfelelő gyorsasággal mozoghattak a vetítőfény előtt. Cége készítette az első cselekményes filmet is "A nagy vonatrablás" címmel.
Vonatrablás Edison-módra, 1903
Ezernél is több találmánya mellett csak egyetlen valóban tudományos felfedezés fűződik a nevéhez: a véletlenül tapasztalt "Edison-jelenség", azaz a termikus emisszió. Az effektusnak csak évtizedekkel később, az elektroncsövek megalkotásában lett különös jelentősége. Kudarcot is csak egyszer vallott: az elektromosság terén a kis feszültségű egyenáramra esküdött, de végül a vetélytársa, George Westinghouse által pártolt nagyfeszültségű váltóáram lett a szabvány.
A két feltaláló vetélkedésének szomorú eredménye a villamosszék - ennek megalkotására a New York-i közvilágításra kiírt pályázat előtt a város polgármestere kérte fel Edisont, aki pozícióit erősítendő "kötélnek állt". Az új kivégzési eszközhöz azonban (vélhetőleg riválisát lejáratandó) nem egyen-, hanem váltóáramot használt. Nem számított rosszul: az első áldozat hosszas és sokakat felháborító agónia után halt meg, de a metódust aztán "megwestinghouse-olásként" emlegették.
Edison nem volt rendszeres, elemző elme, inkább mindent elolvasott és minden részproblémára gyakorlati megoldást próbált találni. Rendkívül kitartó volt: amikor egyszer nyolcezer kísérlet után sem működött akkumulátora, csak azt mondta: legalább van nyolcezer dolgunk, amiről tudjuk, hogy nem működik. Híres mondása szerint "a lángelme egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék veríték".
Ő maga távolról sem a köztudatban élő magányos zseni volt, laboratóriumában ambíciózus és tehetséges tudósgárda dolgozott irányítása alatt. (A túl tehetségeseket azért ő sem kedvelte, Nikola Teslát villámgyorsan eltanácsolta.) Egyénisége ellentmondásos volt: családjával és munkatársaival hol zsarnokként, hol vidám cimboraként viselkedett. Kedvelte a nyilvánosságot és a szereplést, de sohasem tanulta meg a társasági viselkedést.
Ő volt a legismertebb amerikai, maga az amerikai álom: egy szegény fiú, aki önerejéből, iskolázás és támogatók nélkül lett sikeres és gazdag. Szerény számítások szerint találmányai 25 milliárd dollárt hoztak az emberiségnek - neki persze kevesebbet, de még mindig tisztes summát.
(Múlt-kor/MTI)
