Minden korábbinál erősebb képeket készítettek Az év természetfotósa pályázat legjobbjai

Egyéb

Az idén 31. alkalommal kiírt pályázatra 2926 érvényes kép érkezett 153 szerzőtől. A legjobbak közé, amelyek a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán és egy frissen megjelent albumban is láthatók, 57 fotós 122 pályaműve került.

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 1989-es megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. A szervezet idén 31. alkalommal írta ki nemcsak Magyarország, de Közép-Európa egyik legrangosabb, legnagyobb hagyományokkal bíró természetfotós pályázatát.

A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2023 pályázatra 2926 érvényes kép érkezett 153 szerzőtől. A díjakat november 7-én ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol megnyílt a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítás, és bemutatták a kiállított képekből összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2023 című kötetet is, amely idén is két nyelven, magyarul és angolul jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.

Fáth Péter, a naturArt elnöke nagyon magasnak ítélte a pályázat színvonalát, ami azt eredményezte, hogy 2023-ban a korábbinál több, 57 fotóstól 122 pályamű látható a kiállításon, illetve az albumban.

Dr. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke is kiemelte, hogy színvonalas képanyaggal dolgozhattak, és aláhúzta, hogy

a magyar természetfotósok továbbra is a világ élvonalához tartoznak.

A tárlatot így ajánlotta: „A kiállítás anyaga hatalmas merítés a természet tárházából, amelyben mindenki találhat kedvére valót. Volt közöttük több is, amely örök érvényű, mert megismételhetetlen pillanatot ragadott meg. Az artisztikus megjelenítésre, egyéni látásmódra, meghökkentő akciófotókra, megható, gyengéd pillanatokra vagy az arcokra mosolyt csaló viselkedésformákra is találunk példákat.” A zsűrielnök szerint a  tárlat legfontosabb üzenete az, „hogy csak egyetlen csodálatos Földünk van, amit ma számtalan veszély fenyeget, és amit meg kell védenünk magunknak és a jövőnek – elsősorban saját magunktól.”


654a2697462fa820708d5814.jpg
Daróczi Csaba: Családi hálózat, Állatok szemtől szemben kategória, az Alexandra Kiadó különdíja

Az év természetfotósa kitüntető címet Daróczi Csaba nyerte, akinek 12 képe szerepel a legjobbak között.

Daróczi Csaba több mint harminc éve a természet és a fotózás szerelmese, és bár hobbiként tekint szenvedélyére, már számtalan hazai és nemzetközi díjat nyert képeivel. Idén nyolcadszor lett az év természetfotósa. Legemlékezetesebb képeiről ebben a cikkünkben mesélt.


654a2794462fa820708d5828.jpg
Az év természetfotósa címmel kitüntetett Daróczi Csaba. Fotó: Ujvári Sándor

 Az év természetfotója Moldován Zsolt Magasugrás című képe lett.

„A kép tavaly júniusban készült egyik kedvenc fotós helyszínemen, a  Csernát határában levő, a falubelik által csak rókalyukaknak nevezett mezei tisztáson. Építettünk egy saját kis lest jó néhány éve, hogy majd  gyurgyalagokat fotózzunk nászidőszakban. Délutánonként, munka után utam egyenesen oda vezetett egy jó kép (és rengeteg maradandó élmény) reményében. A madarakkal párhuzamosan az ott élő rókacsalád életét is figyelemmel kísértem. Leshelynek a kép elkészítése előtti délután a löszfal melletti tisztást választottam, onnan figyelve a horizonton játszadozó rókakölyköket. Amíg anyjuk vadászni volt, a kicsik önfeledten játszottak a kotorék környékén. A kölykök júliustól követik a felnőtt rókát, ettől kezdve tanulják meg a vadászat fortélyait, majd ősszel elválnak anyjuktól. Mondhatnám, hogy a véletlen műve a kép, de nem hiszek a véletlenekben, talán ezért is volt a rókán a fókusz, az ujjam az exponáló gombon, a szemem pedig a gép keresőjében az ugrás  pillanata előtt. Boldogságom hatványozta, hogy a cserebogarak tömeges rajzása is segítségemre volt, hiszen a kis szárnyas lény is főszereplője lett a képnek. Olyan pillanatot kaptam el, amit addig még szabad szemmel sem láttam” – idézte fel Moldován Zsolt a megismételhetetlen pillanat megörökítésének körülményeit.

Az év ifjú természetfotósa címet Őrsi Ákos kapta.


654a2e8370aaa49d3e813b9d.jpg
Őrsi Ákos: Koordináta-rendszer, Ifjúsági kategória, I. díj

A pályázat utolsó fordulójába jutott 122 fotográfia 2023. november 7. és 2024. január 30. között tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban. A kiállított képeken található QR-kódok használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatnak meg többet az érdeklődők, de segítségükkel a fotók a közösségi oldalakon is megoszthatók.

Nyitókép: Potyó Imre: Lombkoronalakó, Állatok szemtől szemben kategória, I. helyezett