„Minden mozzanat személyes” – Elindult az Egyetemes Podcast

Miért érdemes a középiskolában tanult klasszikusokat felnőttként is elővenni? A Magyar Kultúra Podcast új műsora milyen kísérletet tesz ez ügyben?

Az Egyetemes célja, hogy mindannyiunk számára ismert, fontos alkotásokat igyekezzen új szemszögből megmutatni. Ha azt mondom, Bánk bán, István, a király vagy A varázsfuvola, mindenkinek eszébe jut valami. Lehet, hogy csak az iskolai felelés gyomorszorító érzése vagy egy csodás, esetleg unalmas előadás emléke. Ezek mégis olyan közös alapvetéseink, amik akkor is meghatároznak bennünket, ha ezt észre sem vesszük. Horváth Gergely kreatív producer ötlete volt, hogy beszélgessünk ezekről élményszerűen: mit adnak ma, mit nem értünk belőlük és milyen, számunkra is fontos kérdésekre keresnek alapvető válaszokat ezek az alkotások.

Mitől és miért egyetemes a műsor?

Olyan – többségében magyar – műveket igyekszünk a sorozatba beválogatni, amelyek hatása univerzális. A Pál utcai fiúk kötelező olvasmány, ezenkívül a film- és a musicalváltozat a fiatal generáció számára is alapélmény: egy közösség erejéről, felnövésről, küzdelemről, a szabadság eszményéről. Meg biztosan egy csomó másról is, hiszen mindannyiunknak mást jelent. A lényeg, hogy egyetemes hatása van. Az Éj királynőjének áriáját mindenki ismeri, mert még reklámokban is felcsendül néha, ahogyan a Keresztapa-trilógiának is rengeteg rajongója van. Mi a kapcsolódási pontokat keressük a művek és a saját életünk között.

Hol a határ az egyetemességben? Beleillik-e
például a világszerte népszerű Harry Potter? 

A Harry Potter volt az egyik első ötletünk. Hogy mégsem az első évadban kapott helyet, annak pusztán technikai okai vannak. Én Harry Potter-rajongó vagyok. 12 éves voltam, mikor az első kötet megjelent, és már az egyetemi éveim végén jártam, mikor kijött az utolsó. Ettől függetlenül persze értem, hogy sok szempontból problémás, mégis százezreket nyert meg az olvasásnak. Ha megkérdem édesanyámat, éppúgy tudja, miről van szó, mint a tizenéves fiam. Meggyőződésem, hogy ez egyetemes. A beszélgetésben pedig szót kell ejteni az ezzel kapcsolatos ellenvetésekről is. Mindig igyekszünk sokszínűen összeállítani az asztaltársaságot, és vitáknak is szívesen helyet adunk.

Az első adásban Katona József Bánk bánja volt a téma. A beszélgetőpartnerek Szabó Borbála író, Kesselyák Gergely karmester és Vidnyánszky Attila rendező voltak. A vendégek jó hangulatban, szenvedélyesen beszéltek a műről, és folyamatosan reagáltak egymásra. Műsorvezetőként előfordul, hogy neked is újdonságként hat egy-egy történet?

Természetesen, és épp ez a lényeg. Nyilván olvasgatok előtte mindenfélét, de a személyesség fontos része a beszélgetéseknek. A Bánk bán története felvetett egy csomó kérdést: mit lehet kezdeni a féltékenységgel? Mit csinálok, ha látom, hogy valaki megkörnyékezi a feleségem, férjem? Lehet-e egyszerre helytállni egy közösség és egy család élén? Ez csak néhány kiragadott mozzanat, de az is fontos, hogy az asztaltársaságban ülők hogyan vélekednek erről. Másrészt a téma szakértőit, elkötelezettjeit hívjuk, akik sokszor éveket, évtizedeket töltöttek el az adott művel, szóval inkább úgy mondom: számomra csak meglepetés akad.

Az első adásban a szakmai elemzés mellett személyes történeteket is hallhattunk. Hogyan látod, mi a jó arány?

Nem szeretnénk köldöknézegetős beszélgetéseket, bár néha nehéz kirángatni az alkotókat abból, hogy számukra a karmesteri, rendezői pályán eltöltött harminc év és százegynéhány Mozart- vagy Bartók-előadás után már minden evidencia. Nekem kell ügyelnem arra, hogy ne ragadjunk ebbe bele. Azonkívül minden mozzanat személyes. Amikor Márton László író úgy fordítja le Az ember tragédiája „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál” sorát, hogy „Nincs itt semmi látnivaló, tovább lehet menni”, akkor az egyértelműen személyes olvasat, még ha egy általános érvényű szorongást vetít is ki. Az anekdoták, történetek pedig minden beszélgetésnek jót tesznek.

Az is személyes, ha Szabó Borbála a pannonhalmi tanári múltjára alapozva mesél arról, hogy miért érthetetlen a Bánk bán a középiskolások számára vagy ha hozzáteszi, hogy míg otthon volt a gyerekekkel, rongyosra hallgatta az opera felvételét, és érti, hogy giccs, de gyönyörű, nem?! Nem is hiszem, hogy elsősorban a „hozzáértés” a fontos. Inkább az, hogy valaki a mai napig rá tud csodálkozni ezekre a művekre, és tud lelkesedni értük. De azért akadnak érdekes történetek, például a szabadkőműves jelképekkel tűzdelt Mozart-operánál is.

Kiknek ajánlanád a műsort?

Azt szeretnénk, ha azoknak is tudna
újdonságot adni, akik ismerik, szeretik ezeket az alkotásokat, de örülnénk, ha
középiskolások, egyetemisták is hallgatnák amolyan oktatási segédanyagként.

Mennyire cél a népművelés?

Művelni biztosan nem akarunk senkit. Népet művelni pláne nem, ennek számomra van valami pejoratív felhangja. Egyszerűen őszintén érdekelnek ezek a kérdések. Amikor azt kérdezem az író vendégeimtől, hogy Madách Imre hogyan rakhatta tele nőgyülölő szövegekkel Az ember tragédiáját, akkor az őszintén foglalkoztat engem is. Amikor arra vagyok kíváncsi, hogy mégis miről szól A varázsfuvola meseszerű katyvasztörténete, akkor az az én valós felvetésem. Vagy hogy mi maradt mára a táncházmozgalomból, és ha odamegyek két ballábbal, tudnak-e velem bármit kezdeni, az személyes kérdés. Mégis, tán kikerekedik belőle valami általános érvényű.

Milyen rendszerességgel érkeznek az új adások?

Évadokban gondolkodunk, az első évad karácsony előtt ér véget. Hétfő esténként jelennek meg az új adások a Magyar Kultúra Podcastok csatornáján. Ha valaki azt hiszi, unni fogja, az elejét akkor is feltétlenül hallgassa meg, mert minden műről készítünk egy színes-szagos, filmajánlószerű összegzést. Szerintem az önmagában is szórakoztató.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu