- Kincses Károllyal együtt közreműködött a New York-i International Center Of Photographytól megvásárolt Robert Capa-fotók kiválasztásában. Mi adta a feladat nehézségét?
- Rövid idő állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy sok ezer képet áttekintsünk, ugyanakkor életem egyik nagy élménye volt, hogy egyszerre ennyi Capa-képpel találkozhattam. Kincses Károly tapasztalatára sokat hagyatkoztunk, aki korábban a kecskeméti múzeum igazgatójaként (Magyar Fotográfiai Múzeum) dolgozott, és nagyon jól ismerte, mely képek találhatók már az országban. Az ide érkezett Capa-gyűjtemény hitem szerint mindenképpen elő fogja segíteni, hogy nagyobb figyelem irányuljon a fotóra, hogy a Kecskeméten található magyar fotómúzeum gyűjteménye méltó elhelyezést nyerjen, s egyszer majd legyen egy nagy, szép, fehér falfelületekkel rendelkező klimatizált kiállítóhely is.
- Miben látja e ritka gyűjtemény jelentőségét: hazatért magyar kultúrkincsnek, fotóművészeti értéknek, vagy történelmi kordokumentumnak tekinti?
- Minden irányból meg lehet közelíteni. Mi Robert Capát mindig úgy szoktuk emlegetni, mint magyar származású, világhírűvé vált fotóst. Az, hogy a hagyatékából nem kevés kép Magyarországon lehet, mindenképpen nemzeti érték. Az ő fotóriporteri tevékenysége öt háború, s a közte levő kevés békés időszak eseményeit rögzíti, felvételei a történelem megértésének fontos dokumentumai. Riportok, háborús és eseményfotók, melyek az egyetemes és benne a magyar fotótörténetnek, fotóművészetnek is sok esetben emblematikus darabjai.
- Mit gondol Capáról mint művészről és mint magánemberről?
- Fantasztikus embernek tartom. Most olvastam, hogy filmet készítenek az életéről, és azt hiszem, hogy ez teljesen helyénvaló, mert ez a regényes, színes élet, amely egyszerre egy "amerikai" sikertörténet, s tragikus végű rövid élet, jó alapja lehet egy forgatókönyvnek. Valaki egy kicsi, szegény országból nagyon fiatalon elmenekül, a saját erejéből, a saját tehetsége árán világhírűvé válik. Rengeteg helyszínen fotózhat, a legnagyobb lapoknak küldheti el a képeit, a legnagyobb sztárokkal kerülhet barátságba, szerelmi viszonyba. Abba a világba, amire vágyott, hogy író, filmrendező legyen, a sikeres fotóriporter karrier révén bekerülhetett: olyan írók, mint Steinbeck, vagy Hemingway voltak a barátai. Nagyon fiatalon egy olyan izgalmas pályát futott be, amely mind a mai napig példaértékű lehet a fotóriporteri szakmában tevékenykedők számára. Sztár lett. Egy igazi sztár, akinek az imázsát még nem építették annyian, mint egy mostani hírességét. Robert Capa jó értelemben vett sztárkultusza a mai napig tart, és talán ezzel a hazatért gyűjteménnyel itthon is még ismertebbé válik, kiteljesedik.
- Kik számára lehet érdekes a március 6-án a Nemzeti Múzeumban, illetve július elején a Ludwig Múzeumban nyíló Capa-kiállítás?
 |
- Mindenki számára. Nagyon sokszor láttam ezeket a képeket az elmúlt egy-két évben, és mindig találok bennük újat. Még az emblematikus képek esetében - mint amilyen például A milicista halála, vagy a normandiai partraszállás fotói - sem hiszem, hogy ha az ember újra és újra látja, ne szereznének újabb és újabb vizuális élményt. Mindig el lehet gondolkodni, hogyan valósulhatott meg az a kép, hogyan zajlott le az a pillanat. Nekem minden egyes kép egy regény, vagy egy regénynek a kiindulópontja, ahonnan tovább lehet haladni. Mindenkinek ajánlom, aki már ismerte Capa képeit és azoknak is feltétlenül, akik még nem. Máshogy nézi az a generáció, amely háborúkban részt vett, és máshogy, akik nap mint nap a televízióban nézik a háborús borzalmakat. De mindig azt kell éreznünk, hogy minden rögzített pillanat tulajdonképpen egy halál. Ezek az igazsággal teli drámai pillanatok azt mutatják, hogy valaki egyszer ott volt, élt, küzdött, szeretett, a pillanat elmúlt, s ember-életek váltak múlhatatlanul az enyészetévé. A könyörtelen igazság képei, a tudatosan ellesett pillanatok figyelmeztetések az időről, a háború szörnyűségeiről, a felelősségről, rólunk.
