Arról, hogy Egon Schiele (1890–1918) milyen remekül érezte magát Győrben, szeretteinek küldött képeslapjai tanúskodnak. 1912–13 fordulójának néhány hetét töltötte itt a dúsgazdag August Lederer meghívására. Ennek ténye eddig is ismert volt, ám arról keveset tudtunk, mivel múlatta az időt a magyar városban a huszonkét éves fiatalember.
December 21-én érkezett vonattal Bécsből, s másnap máris levelezőlapot írt édesanyjának, Marie Schielének és barátnőjének, Valerie Neuzilnek. A művészeti stílusának merészsége és nyers kifejezésmódja miatt már életében is Európa-szerte nagy visszhangot kiváltó és megosztó művész békés győri heteinek szentelt üdvözlőlapjain valóságos kispolgári lelkesedéssel számolt be az elegáns hotel kényelméről, a pazar ellátásról és a Lederer család vendégszeretetéről.
Az akkori Meixner Royal Hotelben (ma: Rába Szálló) lakott, innen gyalogolt Ledererékhez, akik a Mosoni-Duna túlpartján, Révfaluban laktak. Az itteni „kecskelábú” hidat – nem tudni, melyik oldalról – megfestette, a kép jelenleg egy New York-i magángyűjtemény ékessége. Így aztán világhírű lett az 1928-ban elpusztult győri fahíd, mely furcsa nevét a magas pillérek kecskeformához hasonló alakjáról kapta. A festő számos más helyi látványosságot is felfedezett, és örömmel számolt be a város lakóinak kedvességéről.
A Győri Hely- és Családtörténet-kutatók Baráti Társasága és Biczó Zalán, a Széchenyi István Egyetem könyvtárosa azon dolgoznak, hogy Egon Schielének emlékhelye legyen az általa megörökített híd környékén. Ennek első lépéseként még az idén megjelenik az a kiadvány, amelyben kutatási eredményeiről számol be Biczó Zalán. A festő győri kapcsolatait évek óta kutatja a helytörténész, és a 2022-ben megnyílt bécsi Schiele Dokumentációs Központban új információkhoz jutott. Meglátása szerint Schiele látogatása fontos fejezet a város művészettörténetében. Kutatásai során kiderült, a művész nem csupán a Lederer család portréit készítette el ekkor, hanem oktatást is vállalt: a legfiatalabb fiút, Erichet tanította rajzolni.
Schiele a látogatás idején több levelet is küldött Bécsbe édesanyjának. Ezekben beszámolt arról, hogy autóval fogadták az állomáson, vendéglátói színházba is elhívták, és a gyárukban műtermet biztosítottak számára az alkotáshoz. Emellett barátjának, Arthur Roesslernek is írt Győrből Bécs híres-hírhedt festője.
Házigazdái a város leggazdagabb és legbefolyásosabb családjai közé tartoztak. A család feje, August Lederer, a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. tulajdonosa nem csupán az iparban szerzett nevet magának, hanem a művészetpártolásban is élen járt. 1895-ben lett többségi tulajdonosa a győri szeszgyárnak, s emellett támogatta a bécsi szecesszió művészeit. Például Gustav Klimtet, akivel jó barátságot ápolt. A művész felismerte Schiele kivételes tehetségét, és ő ajánlotta osztrák jótevőjének, hívja meg a fiatal festőt, hogy arcképeket készítsen Lederer feleségéről, Serenáról és három gyermekükről. Schiele több képet is festett Erichről, de a ház uráról is ismert egy szép portréja.
August Lederert oly sok minden kötötte Magyarországhoz, hogy a nála tíz évvel fiatalabb Serena Pulitzerrel a Dohány utcai zsinagógában házasodtak össze 1892-ben. Az egzotikus szépségű feleség a híres magyar születésű amerikai újságíróval, milliomos sajtómágnással, Joseph Pulitzerrel állt szoros rokonságban. A család Győr, Bécs és Weidlingau között ingázott, leginkább attól függően, hogy az apát hová szólították kötelességei. 1911-ben Győrbe költöztek, és August megszerezte a magyar állampolgárságot. Az első világháború után költöztek vissza Bécsbe.
A Monarchia legnagyobb műgyűjteményének tulajdonosa volt a család, beleértve a legfontosabb Klimt-műveket. A mérnök és közgazdász August Lederer rajongott az itáliai késő reneszánsz, kora barokk művészetért; régi kerámiákat, 16. századi ritka bronztárgyakat gyűjtött. Serenát inkább a modern, kortárs művészet érdekelte. Gyűjteményük egy része Schiele néhány alkotásával együtt elégett a második világháború végén. A tragikus eseményt megelőzte a család meghurcolása és kifosztása. Serena a Győrben maradt műkincseket sikertelenül próbálta visszaszerezni. A gyűjtemény megmaradt darabjai amerikai múzeumokba kerültek.
